Skót duda: agyhalott kollégák, agresszió és lehallgatás
Bár mi eddig sem kételkedtünk benne, hogy igaz az, amit Varga Judit mesélt exférjéről Magyar Péterről, mint például, hogy agresszív, lenéző, lekezelő és elviselhetetlen, most az exbarátnőtől is nagyjából ugyan ezeket tudtuk meg. Vogel Evelin ugyanis kiábrándult Magyar Péterből, mert agyhalottnak nevezte kollégáit és őt is, a gyereke előtt pedig agresszívan veszekedett vele, fenyegető magatartást tanusított. Mindeközben Magyar Péter szerint ő tartotta el Vogelt, akit feleségül is akart venni, de végül kiderült, hogy a barátnő 11 órányi hangfelvételt készített a Tisza Párt embereiről, amit ezúttal nem Rogán Antalnak, hanem Kubatov Gábornak adott át. Egészen elképesztő sztorik, olyanok amiket még a Segítség bajban vagyok című sorozat producere is megirigyelne. Erről a love storyról is szólt az eheti Skót duda, amiben kitértünk a brit miniszterelnökre is, aki a "hosteges", azaz a túszok szó helyett a "sousage", azaz a kolbász szót olvasta le rezzenéstelen arccal a súgógépről. Mennyire érdekelhette a saját mondandója, ha alig-alig vette észre ezt a hibát. Végül rá kellett, hogy jöjjünk, a lekvár teszi el a nagymamát, hiszen a migránsok Spanyolországban azért éhségsztrákolnak, mert azt követelik, hogy menedékjogot kapjanak. Mert, hogy ez szerintük így megy.
-
0/2000
-
8:52
PestiSracok.hu
1 month agoTrump veszélyes tervei a Gázai-övezettel | GEOrgPOLITIKA
140 -
2:09:28
Melonie Mac
14 hours agoGo Boom Live Ep 39!
59.8K10 -
1:04:36
Man in America
16 hours ago🚨 BREAKING: Dr. Robert Young JAILED! Medical Tyrants Will Do ANYTHING to Silence Truth
93K49 -
3:01:44
I_Came_With_Fire_Podcast
14 hours agoPanama CANAL BlackROCKED | Left of PODCASTING | Ukraine AID GONE
50.6K7 -
45:56
Glenn Greenwald
13 hours agoLee Fang Reacts to Trump's Speech to Congress; Will DOGE Tackle Military Waste? | SYSTEM UPDATE #418
111K100 -
43:23
Donald Trump Jr.
14 hours agoNo Clap: Dems are a Disgrace but My Father is Bringing Back Common Sense | Triggered Ep.222
151K141 -
18:29
The Rad Factory
1 day ago $3.24 earnedBuilding Shred Eighty a Custom Honda Snow Kart
47.2K7 -
UPCOMING
Precision Rifle Network
1 day agoS4E7 Guns & Grub - What makes group size increase?
45.2K2 -
46:29
SGT Report
1 day agoAMERICA IS BACK! BYE BYE IRS!! -- Sam Anthony
82.3K131 -
8:56:13
Dr Disrespect
20 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - WARZONE - 150 PLAYER LOBBIES
187K20
0 Comments