A belső imádság alapjai /2. rész/

Ezt a videót megnézheted itt is: https://vkpatriarhat.org/hu/a-belso-imadsag-2/

Iratkozzon fel a BKP hírlevelére https://bit.ly/3Ozn0Co

Jézus négy utolsó szava a kereszten

A belső imádság második órájának struktúrája
5 perc: a 4 alapigazság (halál, ítélet, örökkévalóság, Isten kegyelme)
10 perc: együtt megfeszíttetés
5 perc: Jézus Anyjának elfogadása
5-10 perc: motiváló igei bevezető Jézus utolsó négy szavához a kereszten
10 perc: „Szomjazom”
5 perc: Élí, Élí
5 perc: „Elvégeztetett”
5 perc: „Atyám, a Te kezedbe adom az én lelkemet”
5 perc: reflexió, visszacsatolás
Motivációs igei bevezető Jézus négy utolsó szava átéléséhez
János apostol szemtanúként az „És az a tanítvány befogadta őt eis ta idia – a magáéba” szavak után így folytatja: „Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: »Szomjazom!«” Máté evangélista még hozzátette: A hatodik (azaz tizenkettedik) órától sötétség lett az egész földön a kilencedik (azaz tizenöt) óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott:- Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« (Mt 27,45-46). A külső sötétség a gonosz általi lelki sötétség és az Istentől való elszakadás valóságát fejezi ki. Ez koncentrálódott Krisztus haldoklásakor és halálakor. „Egyesek az ott állók közül így szóltak: »Ez Illést hívja.« Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki. A többiek pedig így szóltak: »Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa?«” (Mt 27,47-49)
Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: »Beteljesedett!«” (Jn 19,30)
A templom kárpitja a szentélyt és a szentek szentjét választotta el egymástól (lásd Zsid 9,3). És a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada. (Mk 15,38) és kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.” (Lk 23,45-46)
Miután a tanítvány befogadta Jézus anyját, Jézus ezt mondta: „Szomjazom.” Mire szomjazik Jézus? Nemcsak fizikai szomjúságról van szó, hanem mindenekelőtt lelki szomjúságról. Jézus a lelkek üdvözítésének beteljesedésére szomjazik, a halál erejének, a rossznak és a lelki rabszolgaságnak a megtörésére, amely Ádám minden utódát fogva tartja. Ez még nincs beteljesítve a megkereszteléssel, az majd csak az Ő halála által lesz beteljesítve. Ádám eredendő bűnének leple beteríti az összes nemzetet, minden emberi fajt (lásd Iz 25,7). Én is szomjazom ennek a lepelnek az eltávolítását, amely az én lelkemet is takarja és egyidejűleg, amely befedi az én lelkemet is és egyszersmind minden embert beborít lelki sötétséggel, akiknek a megpróbáltatása az életben az enyémmel egyidejűleg zajlik.
Szomjazom az örök világosságra, szomjazom az igazságra, szomjazom az örök boldogságra, szomjazom a valódi szabadságra. Éppen ezért Jézussal együtt szomjazom ennek a lelki lepelnek és függönynek a felszakadását, amely elválasztja az én lelkemet az élő Istentől.
Szomjazom ennek a lepelnek a felszakadását magam miatt, majd minden megkeresztelt miatt, akik szintén lelki sötétségben vannak.
Jézusom, Te meg vagy feszítve és Veled együtt most, ebben a másodpercben, percben együtt van megfeszítve a mi óemberünk.
Te most Jézusom, az Atyától való legnagyobb elhagyatottságot éled meg, és ezt a kicsúcsosodó fájdalmat kiáltással fejezed ki: „Éli, Éli…” „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Az Atya azonban nem hagyott el, ez a bűn sötétsége, amelyet Jézus Magára vett, és amely teljesen elöntötte Jézus lelkét. Ő érzékeli az afeletti fájdalmat is, hogy a mi lelkünk önként egyesül a hazugsággal, a gonoszsággal, a sötétséggel. Ez azon lelkek feletti fájdalom, akik nem váltak ki a sötétségtől és megmaradnak benne. Definitív módon úgy döntöttek, hogy az örök a sötétségből maradnak, a mérhetetlen szenvedésben, amely soha nem ér véget.
Ez az ezeket a lelkeket Szeretőnek a fájdalma, annak a szenvedése, hogy hálátlanságukban és megátalkodottságukban, a szerető Isten iránti haragban elszakadtak. Jézus ezekben a pillanatokban a legmagasabb fizikai, de mindenekelőtt lelki fájdalmat próbálja meg.
A Szomjazom és Elvégeztetett szavak között Jézus felkiált: „Éli, Éli…” „Én Istenem, én Istenem…” Az Atyaistennel való egység utáni vágyat fejezi ki. A bűn által az ember elveszti Istent, Jézus a legfájdalmasabb áldozat által váltja meg az Isten elvesztését, amely a lelki sötétséggel van összekapcsolva.
Jézus „Elvégeztetett” és „Atyám, a te kezedbe….” szava
Az „Elvégeztetés” pillanatában lelki törés állt be és lelki győzelem a sötétség uralma felett. A lelki lepel, amely megakadályozza a lélek összekapcsolódását Istennel, meg lett szakítva. Jézus megtörte a gonosz erejét, mi pedig a földi időben, mindenekelőtt az imádságban, ismét beléphetünk Krisztus halálába, tehát ezt a szétszakadást, ezt a „elvégeztetettséget” tudjuk aktualizálni az adott pillanatban. „Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát.” (2Kor 4,10) A mindenkor szó azt jelenti, hogy hittel vissza kell térnünk Krisztus halálának valóságába. Ez választ el minket a bűn hatalmától és visszaállít minket az Istennel való kapcsolatba.
Ha eggyé lettünk Krisztus halálával, ez azt jelenti, hogy akaratunkat teljesen Isten kezébe adjuk, nem tudunk vétkezni (vö. 1Jn 3,6). A bűn törvényének ereje által azonban automatikusan a megromlott természetünk állapotába kerülünk. Ezért sötétségben vagyunk, nem érzékeljük Istent, az Ő jelenlétét, ezért törvényszerűen vétkezünk, noha kis vétkekkel. Az apostol rámutat a bűn gyümölcsére: „Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn… Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.”(Róm 7,19-20.25b) Szabadulás csak Jézus Krisztusban van (25a v.). A Lélek törvénye érvényes itt: „Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől.” (Róm 8,2) Itt játszanak nagy szerepet a begyakorolt jószokások, tehát erények. Elsősorban az imádság habitusáról van szó, amiből az igazi alázat fakad, tehát az igazság mint olyan iránti érzék. Az imádság és az alázat az alapja a többi erénynek. Imádság és alázat nélkül a Szentlélek nem hat.
Jézus utolsó, „Elvégeztetett” szava a végén az utolsó, „Atyám…” szóval Krisztus megváltó halálának pillanatát fejezi ki. Az „Elvégeztetett” szóval Jézus bevégezte a mi üdvözítésünket és ezzel beteljesítette az Atya akaratát. Lelki téren a sötétség közepette fényfolyosó nyílt. Az Jézus második eljöveteléig megmarad. Azok, akik Jézusba vetett hit által megváltattak, haláluk óráján átmennek ezen az Isten karjába vezető fényfolyosón. A lelki sötétséget ennek a világnak a rendszere alkotja annak fejedelmével és a rossz levegőben lakó erőivel, a kosmokratorokkal. Krisztus halálával át lett törve a sötétség és előáll a lelkek és az Isten közötti kapcsolat. Jézus halálának órájában látható módon szétszakadt a templom kárpitja, amely a szentélyt és a szentek szentjét választotta el egymástól. Halálunk órájában a lelkünk valóban átmegy Krisztus halálának fényoszlopai közt Isten karjába. Lelkileg azonban már most beléphetünk Krisztus halálába és ezáltal Isten karjába. Elfogadtuk a lélekfiúságot, amely által kiáltjuk „Abba, Atyám” (Róm 8,15). A Krisztus halálához kapcsolódó igazságokba való belépés által egyszersmind megvalósítjuk a keresztség titkát.
A keresztség által belemeríttetünk Krisztus halálába. Az Atya karjába vivő út nyitott a számunkra. Jézus a sötétség felett aratott győzelme után halála pillanatában átadta a lelkét az Atya karjába. Ez számunkra is az üdvösség egyetlen útja. Jézus azt mondta: „Elmegyek helyet készíteni nektek… hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14,2-3)
Jézus bevégezte az emberiség üdvözítésének művét. Nem kell semmit sem hozzátenni. Csak a hit engedelmességében meg kell valósítani, komolyan kell venni az Ő szavát. Jézus anyja a hitnek ezen az útján példaképünk és segítőnk. Át lett szakítva a lepel, amely minden lelket betakart, át lett törve az e világ lelke által képzett akadály, amely az emberiséget hazugságban tartja. Le lettek győzve a levegőben lévő démoni erők, amelyek befolyásolják és a hazugság sötétségében tartják az emberiséget. Ez mind benne foglaltatik az „Elvégeztetett” szóban. Be lett végezve az ördög, a bűn és a halál feletti győzelem.
Lélekben a kereszt alatt állunk Krisztus halálának helyén. Ott van felettünk a fényoszlop, amelyen a lelkünk felszállhat és egyesülhet a mennyei Atyával, beléphet Isten karjába. Elsőként ezen a győztes fényoszlopon keresztül Jézus lelke kelt át. Ezt fejezi ki a kereszten mondott utolsó szava: „Atyám, a Te kezedbe adom az én lelkemet.”
Jézus halálakor beteljesedett Simeon prófétálása is, amit Jézus anyjának mondott: „A te lelkedet is általhatja az éles tőr.”(Lk 2,35) Ezzel a lelki sebbel a mi anyánk szívében léphet be a mi lelkünk az új szívbe, az új Jeruzsálembe és egyesülhet ott magával Istennel.
Villágosságot, erőt és kegyelmet azok kapnak, akik igyekeznek bejutni Krisztus halálának titkába. Az az eucharisztiával és a mi keresztségünkkel is össze van kapcsolva. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a kegyelmet, amit akkor kapunk, ha a kitartóak vagyunk a belső imádságban. Bárcsak te is időt szánnál erre, minden nap legalább egy órát!
Kétórás elmélkedést kellene foganatosítaniuk a laikusoknak is legalább hetente egyszer, legjobb, ha kis közösségben.