Korábban az ukránokat szidta, most Kijevben parádézik a diszkóbotrányról terelő Magyar Péter
Kiábrándító érzés, amikor tudja az ember, hogy egy szép gesztusnak tűnő akció mögött mi lehet a valóság. Az a Magyar Péter, aki korábban még az ukránok felelősségét firtatta az orosz-ukrán háborúban, most az ukránok nagy barátjává vált, sőt, segélycsomagot vitt Kijevbe a lebombázott gyermekkórházat segítendő. Ezzel nem is lenne gond, ha az egész megint nem egy öncélú akció lenne, egy terelés a belvárosi tatárjárásról, amit Magyar tökrészegen intézett. Gyűlnek a botrányok, újabb áldozat jelentkezett, aki azt állítja, hogy Magyar erőszakoskodott vele, a nárcisztikus önimádás kezd sok lenni egyre több embernek, robbantani kell a cukiságbombákat. Mellékesen és zárójelben megjegyezve, a bombázás még mindig tisztázatlan, egyes hírek arról szólnak, hogy ukrán légvédelmi rakéta darabjai zuhantak a kórházra, de nem is ez a lényeg. A háború aljas dolog, a legjobb kimaradni belőle, de Magyar Péter most elkötelezte magát csupán azért, mert ezt mondták meg neki és ezzel akar népszerűbbé válni. Aki a magyaroknak jót akar, nem megy háborúban álló országba parádézni fölöslegesen, természetesen úgy, hogy itt sem a segélyek a fontosak, hanem az, hogy saját magáról tegyen ki fotót a magát messiásnak tekintő Magyar. A Karanténvlog azonban foglalkozott azzal a Pottyndy Edinával is, aki utolsó szarházinak nevezte Orbán Viktort kínlódó gyűlöletében és Gyurcsányék vérszegény hazudozása is belefért a mai vlogba, végül Tompos (Tompika) Márton momentumos elnökké választásán is nagyot nevettünk, hiszen mi megjósoltuk, hogy a legérdemtelenebb harmadvonalas ügynököcske fogja majd lekapcsolni a villanyt a hazaárulók pártjánál.
163
views
1
comment
Közeledhet a töréspont vagy marad az őrület? Meddig csüngenek imádattal Magyar Péteren az imádói?
Mit kell vajon csinálnia Magyar Péternek, hogy rajongótábora végre észbe kapjon és undorodva forduljon el tőle. Egyelőre a leggusztustalanabb botrányok, a legembertelenebb sztorik sem váltják ki a keménymagból az elfordulást, sőt, hihetetlen gyalázkodás és fenyegetés követi a tényszerű leleplezéseket is.
163
views
Trianonon lépjünk túl, az nem fáj a libsiknek, de az ukrán földekért az utolsó töltényig harcoljunk
Lassan itt az uborkaszezon, de a Karantén azért most is talált bőven muníciót a zavaros posványban. Kezdésnek a liberális elfogadás és szeretet jegyében a Magyar Pétert körberajongó őrültek már elhamvasztani, karóba húzni, agyonverni kívánnak újságírókat, elsősorban azokat, akik merészelnek írni a belvárosi tatárjárásról, amikor Magyar Péter tökrészegen balhézott, majd összerondított gatyában ténfergett és őgyelgett a budapesti éjszakában, miután kirakták a bulihelyről a biztonságiak. A hergelés és beteges viselkedés segítségével szinte szabadcsapatok alakultak, akik pusztítanának is a messiásért. Azt persze nem tudják, hogy mit miért kell tenni, de az nem is fontos manapság, elég az akarat. A Karantén ezen kívül rátalált a vergődő DK-ra is, akik már alig jelentkeznek, de Gyurcsány Ferenc még állja a sarat, hiszen időnként erőből harsogja, hogy az összes hibáért mindenki más felelős, ők viszont kitartanak, hiszen a bolsevikok 6-7 százalékos támogatottság mellett is többségben érzik magukat. Nem hagyhattuk ki Orbán Viktor kijevi látogatásának utózöngéit sem, hiszen rendkívül érdekes, hogy akik Trianonra csak legyintenek, az ország és a nemzet megcsonkítása érdektelen számukra, azok most annyira támogatják az ukránokat, hogy egyetlen négyzetcentiméternyi föld elvesztésébe se nyugodnak bele. Ezek az emberek itt élnek Magyarországon, ám a szívük nem a saját hazájukért dobog, és folyamatosan le is leplezik magukat. Nézzétek most is a Karantént!
182
views
2
comments
Tájkép Magyar Péter belvárosi tatárjárása után – Nyakunkon marad a legkártékonyabb főpolgármester?
A baloldalról tudjuk, hogy a felelősséget sosem vállalják tetteikért. Bármilyen ígérgetést örömmel bedobnak a köztudatba, becsületről, együttérzésről, elfogadásról hadoválnak, de ha lehetőségük van, ott húzzák le az általuk behülyített embereket, ahol csak tudják, lábtörlőnek nézve saját szavazóikat is. Amikor pedig eljutnak a végső nagy bukáshoz, mindig csak a mutogatás marad, terelés, mások hibáztatása, egyébre nem futja. Gyurcsány Ferenc már sok aljasságot elkövetett, a szocialistákat 2010-re teljesen lenullázta, felépítette ezért szektáját, hasonlóan gátlástalan módon járva el minden lehetséges helyzetben, majd most ismét a pusztulás felé vezette a vörös hajót. Lemondani azonban nem fog most sem, megélt ő már elég becstelen szituációt, ez a mostani nem tartozik a legerősebbek közé, Feri itt fogja még rontani a levegőt továbbra is. Ahogy vélhetően a nyakunkon marad Karácsony Gergely is, Budapest legtöketlenebb és talán legkártékonyabb főpolgármestere, aki saját beadványának elbukásának örült legutóbb, melyben új főpolgármester-választást követel, ám láthatóan mindez csak porhintés volt. A 41 szavazatnyi előny azonban előrevetíti, hogy a különlegesen tehetségtelen Karácsonynak nem lesz könnyű dolga abban sem, hogy egyáltalán elindítsa újabb sáskajárását Budapesten. Végül egyfajta nyári hűsítőként érkezik Donáth Anna vonaglása a Pride-ról, melyet Magyar Péter botorkálása és belvárosi tatárjárása zár majd le. Tartsatok most is velünk!
330
views
5
comments
Szentkirályi visszalépett, Vitézy esélyessé vált, Karigeri pedig alaposan betojt
Karácsony Gergely annyira nagyképűre vette a figurát, hogy áldozatpózból keménykedő ganxstává gyúrta magát a kampány utolsó heteire. Miután Vitézy ripityára verte egy vitában, majd Szentkirályi Alexandra visszalépett, újból a savanyú mosoly és az áldozatpóz lett a nyerő. A Karanténvlogban álszakértőként mi is kiveséztük az esélyeket. Természetesen nem hagyhattuk ki azt sem, hogy Karácsony Gergely öt év alatt milyen romhalmazt hagyott maga után. Sajnos sokan még most sem látják azt a pusztítást, amit a baloldali városvezetés összehozott, ám mindannyian bízunk benne, hogy a mutogatás, a terelés hosszú távon nem elegendő. A budapesti szavazópolgárok bölcsességére van bízva a döntés: adjunk nekik egy esélyt, hogy jó irányba forduljon fővárosunk sorsa. 2019-ben nem sokon múlott. A verseny kiélezett, előreláthatólag minden szavazat számítani fog.
515
views
Gyurcsányék vérforraló hazugságokkal, Magyar Péter gyűlölködve, de kifulladva készül a választásokra
Az utolsó erőket mozgósítja minden fél, amíg a Fidesz összefogással, pontos üzenetekkel és mozgósítva készül, addig a baloldal a legkeményebb gyűlöletkampányát és céltalan fröcsögését dobja be a választások előtt. A Karanténvlog végignézte az utolsó napok felhozatalát és abból szemezgettünk, amit az üres, ötlettelen, ám annál agresszívabb baloldal tett elénk a terítékre. A videó felvételét követően derült ki, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje visszalépett, azonban ezt az epizódot sem felejtettük ki. Nem felejtettük el, hogy a Gyurcsány-klán csúnyán leleplezte magát, immár nem először, de az egyik legegyértelműbb módon, hiszen az utóbbi hónapokban a külföldi vendégmunkásokat támadták, illetve a kormányt bírálták, hogy nyakra-főre beenged mindenkit. Ez a hazugság a szokásos húrokat pengette, arról már nem is beszélünk, hogy a bevándorlók érkezését maga Gyurcsány Ferenc szorgalmazta, a jelenlegi kormány pedig megállította az áradatot, ám az vérlázító, hogy a DK-s tatabányai polgármester asszony most arról beszél, hogy a helyi magyarok egoisták, az ukrán és ázsiai vendégmunkások azonban szorgalmasak. Természetesen nem felejthettük ki a kifulladó Magyar Pétert sem, aki egyre nagyobb ostobaságokba fut bele, miközben minél több ember látja önző, nárcisztikus és egyre agresszívabb énjét. Nézzétek most is a Karanténvlogot, vasárnap pedig ne felejtsetek el szavazni!
271
views
2
comments
Az EP-választásokon is meg fog bukni az Orbán-kormány
Hihetetlen, de a köztévé vitáján sem került elő a maradék agysejtek csoportja az ellenzéki EP-listavezetőknél, akik öblös orbánozáson kívül jóformán semmit sem üzentek a választóknak. Még múlt héten zajlott az M1-en egy vita, amely, valljuk be, nem volt túl izgalmas. Az ellenzéknek megvolt a lehetősége, hogy szélesebb körben el tudja mondani a vízióit, ötleteit, hogy tudnak-e alternatívát nyújtani a választóknak. Ehhez képest a nézők sértegetése és zsigeri Orbán-gyűlölet jellemezte a szónoklataikat. A Karanténvlog házi elemzése viccesen igyekezett megfogni az EP-listavezetők legérdekesebb mondatait és természetesen lecsapott a magas labdákra. Magyar Péter súlytalansága, Dobrev Klára agresszív sértegetése, a kutyapártos Bruti gyenge poénjai sokat segítettek a jó hangulat elérésében, így mindenképpen nézzétek meg a beszélgetést.
175
views
2
comments
Hatalomátvételre készül a Dobrevjugend, Ganxsta Geri főpolgármester pedig egyre keményebb
Egy hét van hátra az EP- és önkormányzati választásokig, mindenki kiadja magából a maximumot. Ez egyeseknél a rosszindulat, gonoszság és hazugságok csúcsra járatását jelenti, és milyen furcsa, hogy a külföldi pénzek által irányba állított baloldal emeli a tétet. Az elnyomást, diktatúrát és a sajtószabadság megszüntetését legnagyobb hangon a Gyurcsány-szekta szokta óbégatni, nekik akkor van médiaegyensúly, ha legalább 90-10 százalékos arányban van a kezükben a sajtó, ellenkező esetben nagy a siránkozás. Ennek örömére létrehoztak egy Dobrevjugend-kommandót, akik a saját elmondásuk szerint alulról szerveződők és persze függetlenek, mégis minden mondatuk úgy kezdődik, hogy "Dobrev Klára azt mondta". Ez a bolsevik gárda pedig napi szinten önti a hazugságvideókat, magukat fiatalosnak és lazának mondják, miközben az agymosottak és munkásőrgyerekek szánalmas vergődését láthatjuk csak az "alkotásaikban". A választás előtti utolsó hétre fordulva Karácsony Gergely is igyekszik átmenetileg kilépni a jól bevált áldozatszerepből, most a kőkemény álcát vette elő, láthatóan Ganxsta Gerire gyúrta magát a szavak szintjén, amelyeken vagy a térdét csapkodva nevet az ember, vagy dührohamot kap. A Karanténvlog azonban igyekszik viccesen rámutatni a hazaárulók legszánalmasabb próbálkozásaira, így most se hagyjátok ki a műsort, hiszen Magyar Péter sem kerülhette el a sorsát, a Karantén lecsapott rá is.
176
views
1
comment
Már a kisgyerekekkel mondatják fel, hogy miért gonosz Orbán és miért kell szeretni Magyar Pétert
Teljesen megbolondult a világ. Atomháborús előkészületek, elkendőzött igazság, az ostobaság sulykolása. Közben 10 éves kisgyerekkel mondatják fel, hogy miért kell szeretni Magyar Pétert és miért gonosz Orbán Viktor. Orwelli? Minimum. Olyan ez az egész, mintha valamiféle új, átfazonírozott valóságba kerültünk volna. Még a szokásosnál is kevésbé tűnik logikusnak embertársaink jelentős részének viselkedése, a globális felmelegedés és a biológiai nem megváltoztatása után most a háborúra akadtak rá. A nyugati politikusokról eddig is tudtuk, hogy hajlamosak időnként megőrülni, és világháborút kirobbantani, de ezt a jelenlegi lelkesedést nem néztük ki belőlük. Itthon meg közelről tekinthetjük meg, ahogy tömegek pistulnak bele egy az előzőnél is agresszívabb futóbolondba. Gyerekekkel rajongtatják körbe, illetve elmondása szerint mimikribe rejtezett bírák és ügyészek, illetve “rokonok” bukkannak fel körülötte, nyilván hűségeskü letétele céljából.
290
views
Chuck Norris egy lúdtalpas bicebóca Karácsonyhozz képest, minden ütést bevállal a főpolgármester
Karácsony Gergely sosem arról volt híres, hogy milyen kemény legény, most azonban az alternatív valóságban azt pedzegeti egy videós bejelentkezés során, hogy ő a Fidesz igazi ellenfele, akitől félnek, ezért tulajdonképpen mindent bevetnek ellene. A Karanténvlogban részletesen szóba kerül a főpolgármester tragikomikus videója, ahol igazi gengsztertempóban keménykedik, “ide lőjetek” jeligével. Karácsony szerint ugyanis ő az igazi célpont, akitől a hatalom és Rogán Antal leginkább fél, ő pedig elbírja az ütéseket, ezért kéri a fasiszta a diktatúrát, hogy nyugodtan bántsák csak őt, mindent megold, hozzá képest Rambo csak kisfiú, Chuck Norris pedig egy lúdtalpas bicebóca.
193
views
Ez volt a nagy leleplezés: Dobrevék saját aljas bűneikkel vádolták meg a köztársasági elnököt
A kommunista akkor is hazudik, ha kérdést tesz fel, ezt eddig is tudtuk. Az is világos volt, hogy ha elkövetnek valami bűnt, gondolkodás nélkül másokat vádolnak meg vele. Dobrev Klára mégis, különösen arcátlan módon támadta meg a köztársasági elnököt, nagy leleplezést ígérve, ám végül a szócséplés alatt a Dobrev-Gyurcsány-klán régi bűnei sejlettek fel a hallgatóság számára. Dobrev földmutyiról, a magyar termőföld kiárusításáról, zsebszerződésekről és a bűnök elévülhetetlenségéről beszélt, ezekről pedig ő és a férje különösen részletes előadást tudna tartani. A kilencvenes és 2000-es években ugyanis a Horn-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt valóban fillérekért kerültek magyar földek külföldi kézbe, a Gyurcsány család pedig néhány tízmillió forintért 100 milliárdos vagyonhoz jutott a rablógazdálkodás és a privatizációnak nevezett kommunista vagyonátmentés során. Gyurcsáyék 2006-ban csak a bűncselekmény elévülése miatt úszták meg a magán- és közokirat-hamisítás és az adócsalás miatti büntetést. Ezek az emberek pedig most kiállnak a magyarok elé és becsületről, tisztességről zümmögnek és harsognak, miközben azt hiszik, már mindenki elfelejtette gyalázatos bűneiket. Másokat fenyegetnek és saját szennyes múltjukat kenik ellenfeleikre, van képük igazságról beszélni. A Karanténvlog most is lerántja a leplet a Dobrev-Gyurcsány hazugsággyár aljas próbálkozásairól, nézzétek most is bennünket!
286
views
1
comment
A Fico-merénylet és a gyűlöletre építő magyarországi baloldal hazaáruló küldetése
Hiába megy a kiábrándító mosakodás, a baloldali agymosás és propaganda elérte, hogy aki nem támogatja Ukrajnát, fizikai retorziókra is számíthat. Erre jó példa a szlovák miniszterelnök, Robert Fico esete, akit egy megátalkodott, baloldali ukránbarát lőtt meg többször. A baloldali sajtó a hosszas kenegetés után még támadásba is átment, és mindegy, hogy az üzenet tökéletesen ellentmond a valósággal, a lényeg, hogy követőik fülét igyekeztek betömni. A merénylőt oroszbarátnak állították be, miközben az cseppet sem zavarta őket, hogy az elkövető, Cintula "Éljen Ukrajna" rigmusokat kiabált többször is. A legfontosabb tanulság azonban az, hogy az agymosás és hergelés elérte azt a célt, hogy egyesek annyira megzavarodjanak, hogy akár az életére is törjenek annak a politikai vezetőnek, aki mindent feladva nem áll teljes mellszélességgel az ukrán háborús erőfeszítések mellé. A legelkeserítőbb azonban az volt, hogy rengeteg kommentelő uszított további gyilkosságokra, így Orbán Viktort is hasonló állapotban szeretné látni a baloldali aljanép, akik csak beszélnek elfogadásról és liberalizmusról, valójában vérre és káoszra szomjaznak.
158
views
Ha csodára vársz, rakd össze a Magyar Péter-mozaikokat és hidd el, összeáll a valódi kép
Ahogyan minden választás előtt, a Karanténvlog most is igyekszik egy-egy jelölt viselt dolgait pellengérre állítani, elvégre a sok ígérgetés mellett jól jön néha a görbe tükör. A Karantén kiszemeltje most nem is lehetett más, mint Magyar Péter, akinek igyekeztünk kigyűjteni néhány önellentmondását, rávilágítani arra, hogy mekkorát változott az az alapállás, amit a botránysorozat kirobbantásakor felvett. Szóba kerül természetesen az is, hogy kik és vajon miért állhatnak mögötte, és nem felejtkezünk el arról sem, hogy a mindenért erőszakot kiáltó feministák most simán félrenéznek, amikor alapos gyanú merül fel arról, hogy Magyar Péter többször is bántalmazta a feleségét. A szolidan félrenéző baloldal ismét a kettős mérce álságos csapdájába esik, de sosem adják fel. A műsorban kitérünk Magyar keresztény, jobboldali és konzervatív önigazolási kísérletére is, majd a szinte rögtön érkező önellentmondó kinyilatkoztatására, miszerint ő liberális. A mögötte álló baloldali körök tevékenysége sem maradhatott említés nélkül, valamint barátnője édesanyjának börtönbüntetése sem, hiszen a szavakban a korrupció ellen küzdő Magyar szoros kapcsolatban áll az egyes hírek szerint mozgalma gazdasági vezetőjének tekintett S. Máriával, aki 1200 embert vert át bűntársaival piramisjátékkal, a 8 milliárd forintos károkozásból pedig 7 milliárd forint egyszerűen eltűnt. A templomból kijövő emberekkel ordító, időnként láthatóan önkontrollt veszítő Magyar mégis számottevő követővel rendelkezik, akik egyelőre minden botránya ellenére vakon követik, és teljesen érthetetlenül várják azt a csodát, amire nincs is szükségük.
335
views
1
comment
Kutatják a közvéleményt vagy befolyásolják?
A 2022-es választásokon némely közvélemény-kutatók nem igazán találták el a végeredményt. Lehet, hogy nem is akarták? A közvélemény-kutatás egy kisebb országban elég belterjes szakma, és nem mellesleg nagyon kell érteni hozzá: a piac méretéhez képest rengeteg munkát kell belerakni ahhoz, hogy reális eredmények legyenek elérhetőek. Ráadásul ritkán van ellenőrzési lehetőség, és az általános vagy országos választásokon derül csak ki, hogy az adott cég jól tudja-e. És azt akkor sem lehet tudni, hogy mi ment félre. Nehéz szakma ez, már annak, aki szakmaként űzi.
154
views
1
comment
Dobrev szerint egész Közép-Európa és a Baltikum is irigykedett a Gyurcsány-korszak nagyszerűségére
Amikor a kommunisták hazudnak – és köszönéskor is így tesznek – akkor igyekeznek nem túl szerénynek maradni, hiszen ha már lúd, legyen kövér. Sok elképesztő és hihetetlen gyalázatosságot hallottunk már tőlük, néha felhorkantunk, de meglepődni egyre ritkábban szoktunk. Főleg akkor nem, amikor a szégyenteljes múltjukat szokták letagadni, de újabban már ez is kevés nekik. Gyurcsány felesége ugyanis egy tatabányai bolsevik munkásőr-találkozón arról beszélt, hogy 2010 előtt, a Gyurcsány-korszakban egész Közép-Európa, sőt a lengyelek és a Baltikum is irigykedett hazánkra, annyira jó volt itt élni. Bátran felhívta a bólogató és rákosista stílusban tapsoló sleppet, hogy ők is képzeljék el ezt az alternatív valóságot, amikor a világ számára a csőd, a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, a fojtogató devizahitelek és a brutálisan emelkedő rezsi volt a követendő példa. A kommunista varázsfelhő működött, a taps megjött, a Karantén pedig lecsapott. Ezen a szolid gyűlésen egyébként Kunhalmi Ágnes is baloldali diktatúráról álmodozott, amit szerényen valódi demokráciának nevezett, de Karácsony Gergely is részt vett a vörös dzsemborin, ahol erősen savanykás mosollyal beszélt a semmiről. A Karantén azonban Magyar Péter újabb Johnny English-szerű árnyékbalhéjával is foglalkozott, hiszen a belpesti messiás most azt hirdeti, hogy nem engedi a titkosszolgálat a közösségi oldalakon történő élő közvetítéseit. Ez azonban még kevés neki, ezért olyan otromba bullshit-tel tömi a követői agyát, hogy megszerezték ugyan a megfelelő mennyiségű aláírást a megyei listákhoz, ám mivel sok áruló furakodott már az elején közéjük, inkább nem indulnak el. Igen, mindig van mélyebb. Nézzétek a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a Youtube- és Rumble csatornáinkra, valamint keressetek bennünket a TikTokon is!
310
views
4
comments
A baloldalnak nemcsak a kampányidőszakban kell a piacon hangoskodni, hanem dolgozni is kellene
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere immár 2006 óta vezeti a kerületet és a Mi kérdezünk című műsorunkban beszélt az elmúlt tizennyolc év tapasztalatairól, a befektetett energiáról és munkáról, valamint az előtte álló tervekről. Kovács Péter immár negyedik ciklusának végén jár a Kertvárosban, de újabb energiákat mozgósítva, rengeteg ötlettel és tervvel készül a következő megmérettetésre. A polgármester visszaemlékezett a legsötétebb Gyurcsány-korszak időszakára, amikor 2006 és 2010 között kellett irányítania a kerületet, hatalmas ellenszélben és kormányzati támogatás nélkül, ám mégis sikereket elérve. Kovács felsorolta az elmúlt tizennyolc eredményeit, a földutak leaszfaltozását, a fejlődő, nemcsak szavakban a zöldítést célul kitűző önkormányzat munkáját, és a baloldal kerékkötő tevékenysége is szóba került. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek. A kerület polgármesterének célja a rend, tisztaság, egy osztrák kisváros példája, amelyet nemcsak szavakkal, hanem tettekkel érnek el. Végül nem maradhatott el a Fővárosi Közgyűlésen eltöltött hosszú évek tapasztalata sem, hiszen Kovács Péter a XVI. kerületet képviseli ennek a ciklusnak a végéig, innentől azonban csak a kerületre koncentrál majd. A Fővárosi Közgyűlésben 2019 óta a baloldal van többségben, Karácsony Gergely diktatórikus városvezetése, a csődközeli állapot, a mutogatások pedig feladták a leckét a kormánypárti frakciónak, hiszen nehéz a baloldali széllel szemben dolgozni és eredményeket elérni.
149
views
Azért ilyen különösen undorító az ellenzék választási kampánya, mert amerikai mintára készült
Most van Magyarországon először igazi amerikai típusú választási kampány. A teljesen gátlástalan kampányolás bizonyos elemei már persze évtizedekkel korábban is előjöttek, külföldi beavatkozási kísérletek is voltak mindig, de totális, a választói szándékokat alapjaiban felülíró, szinte teljes egészében a közösségi platformokra támaszkodó projektet még nem futtattak nálunk. Az is valószínű, hogy a “mesterséges intelligenciát”, amelyet a nagy techcégek magyar fogyasztókra (választókra) vonatkozó adatbázisain futtatnak és ez alapján kampányolnak és mozgósítanak, Magyar Péter esetében próbálják ki nálunk először. Bizonyosan valamelyik szeretett szövetségesünk szponzorációjában. Így tudnak mélyebb és aljasabb indulatokat szítani, és a szokásosnál is alaptalanabb várakozásokat kelteni. 2022-nél is sokkal rosszabb a világhelyzet, és most is sokak érdeke, hogy ne a magyar érdekeket érvényesítő kormánya legyen az országnak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
261
views
Cseh Katalin nem tud hibázni: most az UEFA elnökének könyörög, hogy büntessék meg a Fradit
A Momentumnál a munka, tudás és az akarat általában hiánycikk, de ha hazaárulásról van szó, akkor megrázzák magukat és utolsó erejüket is bevetik a nemtelen célok érdekében. A Karanténvlogban többek között szóba került Cseh Katalin újabb alakítása, a Fradit mószerolta be az UEFA elnökénél, azon visítva, hogy az esetleges Gazprommal kötendő szponzori szerződés miatt büntessék meg a magyar rekordbajnokot. Láthatóan kegyetlenül fáj minden a Momentumnál, az országnak sikereket hoz, netán több bevételt. Ezt a hozzáállást láthattuk akkor is, amikor az uniós pénzek Magyarországra érkezését igyekeztek minden eszközzel megakadályozni, majd skizoid jelleggel azzal büszkélkedtek, hogy amúgy a Momentum hozza el a pénzeket hazánkba. Az értelmetlen és érthetetlen önellentmondás nem számít az erdélyi magyarok helyett románokat támogató párt körében, szinte önkívületben harcolnak a magyarok ellen.
278
views
1
comment
Karácsony büszke az elmúlt éveire Budapest élén, és röhögve várja Orbán Viktor lemondását
Egyre zaklatottabb állapotba kerül a magyarországi baloldal, akik amellett, hogy a kígyót-békát kiáltanak a magyar kormányra, egymással is derekasan marakodnak. Miközben David Pressman régóta nem nagykövetként viselkedve osztja a parancsokat és a külföldi pénzt percembereknek, a maradék konc különösen felértékelődik számukra. A majális azonban örök. Legalább is a baloldal ezt hitte, de lassan már senki sem tudnak megmozgatni az emberektől elszakadt öltönyös baloldaliak, akik régen még jók voltak pár sörre és virslire a május elsejei dzsemborikon. Azóta egyre több ember jött rá, hogy a munkásokért aggódó baloldaliak alapvetően csak saját magukat szeretik, az általuk hangoztatott, kisembereket segítő, örök boldogságot ígérő szólamok csak úgy elszállnak a szélben. A Karanténvlog a régi szocialista majálisok felidézést követően Karácsony Gergely újabb tragikomikus szereplését hozta el nektek, a budapesti főpolgármester ugyanis jól ismert favicceivel operált az ATV-ben, ahol röhögve jelentette ki, hogy senki sem emlékszik arra, hogy kiadott egy könyvet, mert akkor mondott le a köztársasági elnök, de vállalja, hogy továbbra se ismerjék meg a könyvét, ha Orbán Viktor is lemond. Azt senki sem mondta meg neki, hogy a könyve így se, úgy se érdekel senkit. Karigeri itt még nem állt meg, megsértődve védte a Szentkirályi Alexandra által lekaszált gyomnövényeket és a derékig érő gazt a főváros területén. Végül a hazaáruló Momentum újabb öngóljáról is beszámolunk, akik egyszerre mondják azt, hogy ők hozták el az uniós pénzeket hazánknak, a következő megszólalásukban pedig arra büszkék, hogy meggátolták a pénzek Magyarországra érkezését. Cseh Katalin pedig feltette az i-re a pontot, ugyanis fenyegető levelet írt az UEFA elnökének, hogy büntesse meg a Ferencvárost, ha kell, zárja is ki a nemzetközi kupákból, mert szóba került a Gazprommal történő szponzori szerződése. Nézzétek most is a Karantént, megéri!
203
views
2
comments
Most úgy tűnik, hogy a Donáth Anna által vezetett Momentum lesz Magyar Péter első áldozata
A Momentum Mozgalom csak a kártékonyságában hasonlít a hosszú szenvedés után másfél évtizede kimúlt SZDSZ-hez, értelmiségi holdudvaruk nem mérhető össze. Még a boldogult Jobbik is izmosabb értelmiségi hátországot tudott felmutatni, mint a nómenklatúra unokák pártja, akik úgy látszik nem vegyültek családilag a szakértelemmel, sőt messze elkerülték még a kommunikációs szakembereket is. A Momentum már évek óta csak azzal tudott bent maradni a közbeszédben, hogy minden lehetséges fórumon rossz hírét keltette Magyarországnak, egyszerre a kormánynak és az országnak, bármiféle egyéb mondanivalóra nem futotta nekik. Azt sem ismerték fel, hogy a pártnak nincsenek törzsszavazói, a hangulat, amely az olimpiai pályázat megfúrása idején “megcsinálta őket”, rég elillant. A kidolgozatlan távolodási kísérletük a DK-tól, illetve a Magyar Péter-jelenség pont a legrosszabbkor gyalulja le őket, az EP választások előtt, amelyen öt évvel ezelőtt sikerült legitimálni magukat, valószínűleg először és utoljára. Nem fognak hiányozni. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
256
views
A Momentum szerint összeomlóban a kormány, és ez az ő pártjuk érdeme
A mélységek hete áll ismét mögöttünk, hiszen a DK-s Molnár Csaba odáig süllyedt amúgy sem túl magas pozíciójából, hogy közösségi oldalán szavaztatott arról, hogy Orbán Viktor demokrata hős, vagy egy g*ci. Ehhez még hozzá is szólt, hogy szerinte az utóbbi. A Gyurcsány-szektától semmi sem meglepő, azonban azok, akik magukat a legeurópaibb pártnak nevezik, ismét csak az aljassággal vetették észre magukat, hiszen magát politikusnak nevező ember így nem viselkedhet. Ezen kívül az ugyancsak gyurcsányista Arató eszméletlen demagóg szólamát is kivesézte a Karantént, hiszen úgy látszik, hogy a DK-sok Gyurcsány iránti hűsége mindhalálig tart, bármilyen orbitális ostobaságot is kell az emberek elé tárni. A vlogban foglalkoztunk a túldimenzionált, láthatóan a baloldalnak kedvező közvélemény-kutatások céljaival is, hiszen az egymásnak is teljesen ellentmondó kutatások eredményei minden választás előtt azt igyekeznek üzenni a bizonytalanoknak és a passzívaknak, hogy jelen esetben Magyar Péter szárnyal, érdemes rájuk szavazni. Végül egy egészen megdöbbentő momentumos geggel zárjuk a Karantént, hiszen Donáth Anna elmondta, hogy hatalmas repedések vannak a kormányban, összeomlóban az irányítás, ezt pedig nekik, azaz a jelenleg 4 százalékos Momentumban köszönhetik a magyar emberek. Az őrület folytatódik. Nézzétek most is a Karantént, megéri!
200
views
1
comment
711 szavazatot szerezve nyert előválasztást Juhász Péter, ez a rendszerváltás kezdete a Belvárosban
A NatCon konzervatív, jobboldali konferencia betiltása a szólásszabadság és a gyülekezési jog sárba tiprása volt, közben pedig ezek az emberek oktatnak bennünket demokráciáról, jogállamiságról. Azonban most túllőttek a célon, ezt az is bizonyította, hogy rengeteg magát liberálisnak mondó vezető politikus is szégyenteljesnek nevezte a török származású brüsszeli kerületi polgármester lépését. Az ügy azóta elrendeződött, de érdekes volt látni, hogy a magyarországi baloldalból most is csak a káröröm és a rosszindulat fakadt ki. Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin sem rejtette véka alá kaján örömét, akkor, amikor külföldi gazdáik is inkább elfordították az arcukat, a valaha a jobboldalhoz tartozó Jobbik elnöke például úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor csak azt kapta, amit itthon csinál az ellenzékkel. A Karanténvlogban ezen kívül szóba került Juhász Péter előválasztási győzelme is, ahol a 23 ezres V. kerületben sikerült 711 szavazattal megnyerni a nagy tusát, így ő indulhat majd Szentgyörgyvölgyi Péter, regnáló fideszes polgármester ellen. A botrányt botrányra halmozó baloldali politikus magabiztos, szerinte már meg is kezdődött a Belvárosban a rendszerváltás. Ehhez elég volt bő 700 szavazat is. Kabaré a Karanténban.
218
views
Brüsszel demokráciáról oktat, de diktatúrát alkalmaz, a magyarországi baloldal meg tapsikol hozzá
Mint ismeretes, a török származású, szélsőjobboldallal haverkodó brüsszeli szocialista kerületi polgármester betiltotta a nemzetközi jobboldali NatCon konferenciát, ahol többek között Orbán Viktor is felszólalt. A szólásszabadság és a gyülekezési jog bolsevik jellegű sárba tiprása még a liberális belga miniszterelnökben is szégyenérzetet keltett, így végül a konferenciát meg lehetett tartani. Érdekes módon, ezek a brüsszeliek oktatnak bennünket demokráciáról, miközben az orwelli világ sötétségbe igyekeznek borítani Nyugat-Európát, sőt, a diktatúraexportot kiterjesztenék hazánkra is. A történet különlegessége, hogy a magyarországi baloldal ugyan tessék-lássék módon kijelentette, hogy a gyülekezési jogot nem szabad bolygatni, de Cseh Katalin sem bírta ki, egyből szélsőjobbozni kezdett. A Karantén azt is észrevette, hogy a köpönyegforgató, teljesen levitézlett Jobbik jelenlegi elnöke, Gyöngyösi Márton ennél továbbment. A korábban Izraelt terrorállamnak nevező majd David Pressmannal széder-esten bájolgó Gyöngyösi ugyanis azt írta ki közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor csak ugyanazt kapta vissza Brüsszelben, amit itthon csinál az ellenzékkel. Felmerül bennünk a kérdés, hogy Gyöngyösi és brigádja mikor nem gyűlhetett össze, mikor volt olyan, hogy ne mondhatták el a véleményüket, mikor történt olyan, hogy a baloldali hídfoglalókat ne engedték volna hőbörögni? A rendőrök még kesztyűs kézzel is bántak ezekkel az emberekkel, nem úgy, ahogy Gyurcsány pribékjei tették 2006-ban az ártatlan emberekkel. A Karantén ezen kívül Dobrev Klára lázálmával is foglalkozott, aki ismét előrehozott választásokról bugyborékolt az éterbe, de önleleplező módon elmondta azt is, hogy akik ismerik őket, tudják, hogy mire számíthatnak tőlük. Nos, ezt minden magyar ember tudja, aki átélte a 2010 előtti hazaáruló ámokfutásukat és soha többet nem kér belőlük. Nézzétek most is a Karantént!
185
views
3
comments
Dobrev Klára szerint Európa végre elérte a tökéletes kommunizmust, követni kellene őket
Megőrülő világunk kellemetlen jelensége, hogy Dobrev Klára egyre többet szerepel a magyar nyilvánosságban. Az árnyékminiszterelnök időnként kilép a fényre, hogy forradalmat, proletárdiktatúrát, Európai Egyesült Államokat, megtorlást, internacionalizmust és hasonló kedvességeket követeljen a nyugati progresszió éppen esedékes fogalomkészletét használva. A pánikra minden oka megvan a DK vezetőinek, Dobrev Klára és férjeura a retiküljében Karácsonnyal és az MSZP zsebpiszok jellegű maradékaival már felőrlődésben lévő centrális erőterecske, balról Magyar Péter, jobbról a Kutyapárt szorongatja. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
207
views
Magyar Péter és a Gyurcsány-szekta együtt készül előrehozott választásokra, de miért is?
Egyre nagyobb a tét, egyre nagyobb kamuk és vérlázító hazugságok érkeznek az ellenzéki térfélről. Nagy úr a pánik, hiszen Magyar Péter megjelenése nem csak saját magát zavarta meg, hanem a teljes levitézlett baloldali palettát is, akik maradék híveiket és elvesztik, szétforgácsolódnak. A baloldali csodavárás olyan méreteket öltött, hogy lassan minden bokorból várható egy-egy zsebmessiás. A Momentum és az MSZP már az 5 százalékos bejutási küszöb alatt, Gyurcsányék népszerűsége is nagyot csökkent, úgy látszik sokan sorakoztak fel csupán azért a szemkilövető mögött, mert ő volt a leghangosabb, közben Magyar Péter egyre nagyobb szeletet hasít ki a baloldali pártok bűzölgő tortájából. A demagógia pedig annyira erős, hogy Magyar és Gyurcsányék is ugyanazal a bornírt ostobasággal hergelik a híveiket, hogy az EP-választásokat követően előrehozott választásokat kell majd tartani Magyarországon. De miért is? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Európai parlamenti képviselőket választanak az emberek, illetve hazánkban önkormányzati választások is lesznek. Ráadásul Gyurcsányék úgy készülnek erre a káoszteremtésre, hogy bő 10 százalékon áll a pártjuk. Úgy akarják elzavarni a kormányt, hogy annak népszerűsége több mint 30 százalékkal megelőzi a DK-t, a többi baloldali pártról pedig nem is beszéltünk, akik 1-2 százalékon tengetik mindennapjaikat. A Karanténvlog már nem is csodálkozott, hogy Magyar Péter ugyanarra a tettre készül, hasonlóan érthetetlen indokokkal. Végül adásunkban Dobrev munkásőr retorikáját követően, Cseh Katalin és Donáth Anna elképesztő kamuorgiája is terítékre kerül, hiszen a Momentum politikusai szerint ők hozták el az uniós pénzeket hazánkba - miközben bevallották, hogy ők gátolták, valamint Cseh ismét felszólalt a cégek uniós pénzek körüli korrupciója ellen. Ne felejtsük, hogy még mindig tart a nyomozás Cseh Katalin 5 milliárd forintos uniós pénzzel történő visszaélése miatt, ami édesapjával közös cégei kapcsán merült fel. Nézzétek most is a Karantént!
382
views
3
comments