Székelyföldön a románok bevándorlók - Hobbista Hardcore 24-05-10/2; Lizzike
Nem csak hazájában Székelyföldön, de az anyaországban is imádják, Instán, Fácsén, Tecsőn egyaránt. Lizzike görbe tükröt tart - meg egyszerűen csak szórakoztat. De van ám mondanivalója is a hülyéskedés mögött.
132
views
Magyar Péter privát vasúti kocsija - Hobbista Hardcore 24-05-08/1
Sadiq Khan, a nemzetközi Karácsony Gergely (bár Karácsony Gergely maga is "nemzetközi") ismét polgármester lett Londonban. Igen érdekes, korábbi nézeteinek és döntéseinek némileg ellentmondó kampányüzenetei közt szemezgettünk.
Magyar Péter eközben lement vidékre, és vagy ő hazudott, vagy a 444, vagy mindketten. Ez az a sztori, amikor állítólag Magyar Péter emberei önkényesen lefoglaltak egy vasúti kocsit, a büfékocsiba tartó embereket pedig igazoltatták. Amit ő persze tagad.
287
views
1
comment
Így múlik el Amerika dicsősége - Hobbista Hardcore 24-05-08/2; István Dániel
István Dániel (nem a műsorvezető) 20 évvel ezelőtt ment ki Amerikába, de lassan már újra több időt tölt itthon. És nem véletlenül. Amerika nagyon rossz irányba ment, és megy továbbra is. Ezt már évekkel ezelőtt észrevette, és rendszeresen készít magyar nelvű YouTube-videókat az USA-ban zajló politikai eseményekről, folyamatokról. A Hobbistánál viszont most járt először.
2.71K
views
3
comments
Irán és Izrael - mindig ennyire utálták egymást?
Iránról viszonylag keveset tudunk itthon. Vagy a perzsa birodalom ugrik be az iskolai történelemórákról, vagy valami koszfészket képzelünk el a Közel-Kelet sivatagos vidékén.
Pedig Irán az elmúlt 100 évben nem csak komoly modernizáción ment keresztül, de a politikai élete is igen pezsgő volt. És Izraellel sem volt rosszban. Az 1979-es forradalom után azonban sokminden megváltozott... és ha végignézed a videót, eléggé képben leszel, és sokmindent meg fogsz érteni a térség konfliktusaiból.
Íme, a negyvenötödik rész a Kontextus csatornával közös videó sorozatunkban, amely (párt)politikától függetlenül mutatja be a valóság sok-sok különböző darabját.
2.07K
views
1
comment
Veszélyben a zsidók Magyarországon? Miért van ennyi idióta? - Politikai Hobbista 24-05-05/1
David Pressman szerint a zsidók veszélyben vannak Magyarországon. Ehhez képest a hazájában, az USA-ban palesztin-párti egyetemisták "halál a zsidókra" felkiáltással tüntetnek országszerte. A nagykövet megint hazudik, megint aljas.
De miért van az, hogy a jóléti országok fiataljai körében ugyanannyi idegbajjal, traumatizáltsággal, hisztériával találkozunk, mint azoknál, akik háborús övetezekből jönnek? Ez is kiderül a videóból...
3.01K
views
5
comments
Megtámadja-e Oroszország a NATO-t? . Politikai Hobbista 24-05-05/2; Somkuti Bálint
Egyre erősödnek az ukrán hadsereg hamarosan bekövetkező összeomlásáról szóló hírek. De eközben Európa vezetői is egyre harciasabbá válnak, lassan a NATO erőit is be akarják vetni. Mi lesz ebből? Somkuti Bálit geo- és biztonságpolitikai szakértő volt a Hobbista vendége.
2.88K
views
11
comments
Amit tudnod kell Dancsó Péter atombombájáról - Hobbista Hardcore 24-05-03/1
David Pressman ezúttal a magyar nyelvű youtube-influenszerek maga köré édesgetésével próbál elviselhetetlen nyomást helyezni az Orbán-kormányra. Dancsó Péter viszont finoman jelezte neki, hogy nem minden magyar nyelvű influenszer üzemel a kezéből felfalt lazaccal. Szóba kerül még a Momentum, akik most igazán aggódhatnak príma kis brüsszeli helyeikért.
4.62K
views
17
comments
Amerikai karriert hagyott hátra Magyarországért - Hobbista Hardcore 24-05-03/2; Rákász Gergely
Az USA-ban tanult, orgonaművészként már számos koncertet is adott, amerikai karrier elébe nézett... de ő úgy döntött, inkább Magyarországon folytatja. Persze rengeteg tanult odakinn nem csak a zenéről, de a zeneiparról, zenei produkciók létrehozásáról, menedzseléséről, koncertszerveztésről, stb. is- És ezt kamatoztatja itthon - sikerrel. Rákász Gergely egyszerre felvilágosult világpolgár és elkötelezett magyar hazafi. És nem mellesleg tök jó arc!
3K
views
14
comments
Teljesen meghibbantak az amerikai diákok? - Hobbista Hardcore 24-05-01/1
Tüntetéssorozat söpör végig az Egyesült Államok egyetemein. A diákok az elnyomott palesztin népért tüntetnek, az elnyomó Izrael ellen. Akik ismerik a történelmet és a jelenkori (geo)politikát, azok már ebbe az egy mondatba is simán bele tudnak kötni - és igazuk is van. De a valóságnak ezzel a részével most nem foglalkozunk, hanem azzal, hogy a "békés véleménynyilvánítás" égisze alatt mi mindent művelnek az amerikai diákok, és ki lázítja őket erre. Spoiler: Soros. És nem, nem mi mondjuk, hanem a New York Post...
4.78K
views
23
comments
Még durvább médiacenzúra jön ez EU-ban - Hobbista Hardcore 24-05-01/2; Béky Zoltán
Már egy ideje háborgunk, hogy egyrészt milyen sunyin, lopakodva vonja el fokozatosan a nemzetállami hatásköröket az EU, másrészt milyen durva a közösségi médiában a cenzúra. Nos, most már az EU törvényben kötelezi a cenzúrában eddig is élen járó közösségi média platformokat a még erősebb cenzúrára. És ezt a törvényt már a nemzetállamok sem tudják felülírni.
Hogy ne csak háborodjunk, dr. Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogi tanácsadóját kérdeztük a pontos jogi háttérről.
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
4.49K
views
15
comments
Miért hanyatlik a kereszténység? Hanyatlik??
A nyugati világban egyre csökken a hívők száma, kevesebben vallják magukat kereszténynek.
Mik a valós számok? Mi tartja távol a modern embert Istentől? És jó-e így neki...?
Íme, a negyvennegyedik rész a Kontextus csatornával közös videó sorozatunkban, amely (párt)politikától függetlenül mutatja be a valóság sok-sok különböző darabját.
2.4K
views
8
comments
Elmebetegek Brüsszelben - Politikai Hobbista 24-04-28/1
Nyugat-Európa választott képviselői szerint a legnagyobb probléma, és amit azonnal orvosolni kell... nem, nem a háború vagy az erre válaszul adott szankciós politikai csődjel a kontinens gazdasági visszaesése, az ellenőrizetlen bevándorlás és az ezzel járó bűnözési hullám... nem. Hanem az LMBTQ emberek elnyomása! Igen, a világ legjobban látszódó kisebbsége, amely már egy hónapon keresztül ünnepelheti magát, szivárványszínekbe öltöztetett stadionokkal és céges logókkal. De a brüsszeliták szerint el vannak nyomva. Toroczkai László bátorkodott megjegyezni, hogy ez azért nem egészen így van, szemben a magyar, őshonos kisebbségeket érő valós diszkriminációval, ráadásul európai uniós tagállamokban... na vajon erre mit válaszoltak a derék elmeháborodottak? Nézzük meg...
Ja, Guy Verhofsadt-ot se hagyjuk ki, aki már régi lakója a diliháznak, és most megfejtette, mi történt VOLNA, ha Magyarországon tiltanak be egy politikai konferenciát.
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
5.74K
views
11
comments
Magyar Péter engedély nélkül húzatta el a nótáját - Politikai Hobbista 24-04-28/2; Varga Miklós
Varga Miklós nem adott engedélyt Magyar Péternek, hogy a rendezvényein az ő szerzeményét, az Európa-dalt játssza. De jogilag van-e ilyen kötelessége? Letilthatja-e a szerző? És ha valaki simán csak úgy nem engedi meg, akkor nevezhetjük s•ggfejnek? És mit gondolunk a szólásszabadságról? Erről mind-mind beszéltünk Varga Miklóssal.
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
3.23K
views
3
comments
újratöltve: A NATO simán legyőzné Oroszországot? - Hobbista Hardcore 24-04-26/1
Elnézést, az előzőleg feltöltött verzió hibás volt. Íme, a jó:
Eddig azzal riogattak mindannyiunkat, hogy ha Ukrajna veszít, mi leszünk a következők, aztán az oroszok meg sem állnak Párizsig. Most meg azt mondják, a NATO simán győzne. Akkor hazudtak, vagy most? Vagy mindig?
Az USA már rég nem tartja be a kapitalizmus szabályait, de most Kínát arra kérik, hogy legyenek már szívesek a kedvükért betartani.
A keresztény jelképek továbbra is tilosak a nemzetközi fociban, de a Liverpool stadionjában müezzin hívhatja imára a közönséget.
Három izgalmas és fontos téma a mai Hobbistában...
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
4.16K
views
17
comments
Politikai feltételeket szabott az amerikai nagykövetség - Hobbista Hardcore 24-04-26/2
A Rocky Monday klub és hagyományőrző egyesület jóvoltából Magyarországon is megünnepelhetjük a Rock & Roll születésének 70. évfordulóját. Zene, életérzés és kultúra, minden ízében amerikai, ezért a szervezők az USA magyarországi nagykövetségét is megkeresték a rendezvény támogatásához. A nagykövetség azonban - most meglepődünk - politikai feltételeket szabott. Az egyesület két vezetője, Horváth Ede és Bajnok Attila volt a Hobbista vendége.
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
3.37K
views
8
comments
Magyar Péter ismerkedik a vidékkel - Hobbista Hardcore 24-04-24/1
Nagy dirrel-durral kiposztolta, képeket is mellékelve, hogy milyen lepusztult a magyar vidék, és persze, hogy ki tehet róla? Oooooooorbán!
Csakhogy egy airsoft pályát nézett lepukkant épületnek. Magyar Péter ismét nagyot ment.
Eközben az USA folytatja a valódi háború fianszírozását, valódi fegyverekell. A képviselőház végül megszavazta az Ukrajnának nyújtandó újabb 61 milliárd dollár segélyt. Aminek persze a 90%-a visszamegy Amerikába, elsősorban a fegyvergyárakhoz. Ezt nem mi mondjuk, hanem maga Anthony Blinken amerikai külügyminiszter.
Közvetlen link a műsorban Jeszin látható pólóhoz:
https://hobbistawebshop.hu/shop_search.php?search=delete
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
6.11K
views
12
comments
Lenyűgöző térképek, ilyeneket még sosem láttál - Hobbista Hardcore 24-04-24/2; Csizmadia Norbert
A Nemzetgazdasági Minisztériumban államtitkár volt, a Nemzeti Bankban igazgató. De a gazdaságon a térképészethez is brutálisan ért. Csizmadia Norbert a világ összefüggéseit, változásait mutatja meg térképeken keresztül.... vagy akár azt is mondhatnánk: itt a válasz "az életre, a világmindenségre, meg mindenre".
5K
views
9
comments
Miért marad a nő a bántalmazó kapcsolatban?
Az első részben bemutatjuk a nárcisztikus személyiségzavart, és hogy egy ilyen férfi hogyan tud behálózni és alárendelt szerepbe kényszeríteni egy nőt. (Ide kattintva meg tudod nézni:
https://www.youtube.com/watch?v=1PLU6hKtNp0&t=0s
A mostani részben arra keressük a választ, hogy miután belekerült egy ilyen kapcsolatba, miért marad benne, miért olyan nehéz kitörnie belőle a nőnek.
Íme, a negyvenharmadik rész a Kontextus csatornával közös videó sorozatunkban, amely (párt)politikától függetlenül mutatja be a valóság sok-sok különböző darabját.
1.81K
views
4
comments
Innen ismered fel a nárcisztikus bántalmazót
A nárcisztikus személyiségzavar rengeteg emberi kapcsolatot mérgez meg. Hogyan alakul ki? És hogyan lesz a nárcisztikusból bántalmazó? Ha pedig ilyen egy férfi, akkor miért vonzódik hozzá mégis a nő?
Íme, a negyvenkettedik rész a Kontextus csatornával közös videó sorozatunkban, amely (párt)politikától függetlenül mutatja be a valóság sok-sok különböző darabját.
1.63K
views
2
comments
Orbán: Nem bírták tovább Brüsszelben a szólásszabadságot - Hobbista Hardcore 24-04-21/1
Aki nem azt mondja, amit a politbüro, a központi pártbizottság hallani akar, azt el kell hallgattatni. Moszkva 1984, Brüsszel 2024.
Na jó, végül mégiscsak sikerült megtartania konferenciát, de a huzavona, ami zajlott körülötte, ijesztő tanulságokkal szolgál.
Közvetlen link a műsorban Jeszin látható pólóhoz:
https://hobbistawebshop.hu/No-migartion-no-gender-no-war-kornyaku-fekete-polo
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
4.8K
views
12
comments
Izrael, Irán, Libanon, Irak... - Politikai Hobbista 24-04-21/2; Georg Spöttle
Georg Spöttle sokszor járt a Közel-Keleten, és alaposan ismeri a térség politikai és kulturális viszonyait.
A Hobbista csapata az ő segítségével próbálta megfejteni, miben rejlik és hová vezethet Izrael és Irán konfliktusa.
Közvetlen link a műsorban Jeszin látható pólóhoz:
https://hobbistawebshop.hu/No-migartion-no-gender-no-war-kornyaku-fekete-polo
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
3.86K
views
8
comments
Pénzeső a Deák téren, pénzszórás a Balázs Kicks-nél? - Hobbista Hardcore 24-04-19/1
1000 forintosokat szórtak az "égből" a Deák téren, a telefontokokat forgalmazó MobilFox cég marketing-akciója keretében. Kb. 7000 (zömmel felső középosztálybeli) fiatal taposta egymást - és a térre ültetett virágokat - az akcióban.
Ugyanebben az időpontban, kb. 100 méterrel odébb, a Károly körúti Balázs Kicks üzlet előtt viszont kígyózó sorok által egy népszerű influenszer-duó, a 2okos által frissen piacra dobott, 18.000 forintos pólóért.
Tényleg megérett a világ a pusztulásra?
És hogy áll most az amerikai elnökválasztás? A Demokraták stabil bázisaiban, a feketék és a spanyolajkúak körében úgy jönnek föl a Republikánusok, mint a higany. Bukni látszik az identitáspolitika, amit a baloldal évtizedek óta alkalmaz ahhoz, hogy többséget építsen.
alapos helyzetelemzés a Hobbista-csapattól...
Közvetlen link a műsorban Jeszin látható pólóhoz:
https://hobbistawebshop.hu/No-migartion-no-gender-no-war-kornyaku-fekete-polo
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
5.99K
views
2
comments
Jön Trump??? - Hobbista Hardcore 24-04-19/2; Szánthó Miklós
Brüsszelben majdnem betiltották a Nemzeti Konzervatív Konferenciát, amin Orbán Viktor is felszólalt.
Nálunk nem kell ilyentől tartani; Magyarországon mindenki elmondhatja a véleményét, és konferenciát is rendezhet rá.
Április végén harmadik alkalommal kerül sor a CPAC Hungary-re, ahol a világ minden tájáról érkeznek fajsúlyos jobboldali politikusok, médiaszereplők. A rendezvényt szervező Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós volt a Hobbista vendége.
3.45K
views
21
comments
Papírtigris bújt elő a perzsaszőnyegből? - Hobbista Hardcore 24-04-17/1
Brüsszel egyik városrészének balos, muszlim polgármestere be akarta tiltani azt a rendezvényt, amelyen Orbán Viktor is felszólalt. A műsor felvétele idején real time-ban követhettük az eseményeket, amikor a belga rendőrség megjelent a helyszínen.
Irán drón- és rakétatámadása Izrael ellen teljesen sikertelen volt., Izrael minden támadófegyvert megsemmisített. De mégis, vajon mi volt ennek az egésznek a célja?
Közvetlen link a műsorban Jeszin látható pólóhoz:
https://hobbistawebshop.hu/shop_search.php?search=balra
A webshopban történő vásárlással a munkánkat is támogatod... és a véleményedet, értékrendedet is megmutathatod.
https://hobbistawebshop.hu/
Köszönjük!
Innen tudod letölteni a Rumble app-ot Androidra:
https://apkpure.com/rumble/com.rumble.battles/download
(iPhone-ra simán az App Store-ból)
Iratkozz fel, hogy mindig cenzúramentesen tudd nézni a videóinkat!
4.53K
views
9
comments
Az orosz, az ukrán hadsereg és a NATO ereje... - Hobbista Hardcore 24-04-17/2; Hidegkuti Konstantin
Elképesztően alapos, precíz, profi elemzés az orosz és az ukrán hadsereg (és utóbbival együtt a NATO és az USA) hadi stratégiáiról, taktikáiról, technikai felszereltségéről, a katonai morálról... Hidegkuti Konstantin első alkalommal a Hobbistában!

5.78K
views
15
comments