Premium Only Content

Oltott gyermekek halálozása|12 ország enyhít|Szakértői panelbeszélgetés|Természetes immunitás
Számos videót készítettem már ebben a témában, megannyi statisztikát hoztam annak igazolásául, hogy valami súlyos dolog történik az oltásprogram kezdete óta. A felvételen elhangzó gyermekek halálára vonatkozó brit Nemzeti Statisztikai Hivatal természetesen nem 100%-ban pontos adatokat jelöl, de egy szignifikáns jelenséget mutat, ami tagadhatatlanul megemelkedett halálozást jelöl oltott gyermekek körében. Jelentések szerint a legtöbb halálozás vakcinák után 14 napon belül következik be, így a látkép ennél sokkal drámaibb is lehet, hiszen az adatok a "legalább 21 nappal ezelőtti" számokon alapulnak, ráadásul a 10-11 éves korú gyermekek a statisztika időszakában nem kaptak oltást Angliában és Walesben, így az oltottak halálozása még ennél is nagyobb számot mutathat. Ez nem COVID, hiszen az még a mainstream tudományos álláspont szerint sem veszléyezteti a gyermekeket. A statisztikák ugyan félrevezetőek lehetnek, de amikor ilyen mértékű változást jelölnek, azt komolyan kell(ene) vennie a hatóságoknak - amennyiben a lakosság egészsége az elsődleges számukra. Ellenőrizd a forrásaimat és döntsd el saját magad, hogy mit gondolsz a témában. Én ezekre a következtetésekre jutottam, de a legfontosabb az lenne, hogy közös nevezőre jussunk mindannyian és elkerüljük még több ember szükségtelen halálát.
🙏
✅ Ne felejts el feliratkozni Odyseen:
https://odysee.com/@SzkeptikusKerekasztal:9
✅ Ne felejts el feliratkozni a tartalék Youtube csatornámra:
https://www.youtube.com/watch?v=II9f5I1o84w&t=0s
👉 LBRY app az Odysee videók nézéséhez (Android, PC, Mac):
https://lbry.com/get
👉 Rumble app (Android, iOS):
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.rumble.battles&hl=en_GB&gl=US
https://apps.apple.com/us/app/rumble/id1518427877
Szkeptikus Kerekasztal elérhetőségek!
👉 WEBOLDAL: https://www.szkeptikuskerekasztal.com
👉 FACEBOOK: https://www.facebook.com/szkeptikuskerekasztal
👉 ODYSEE: https://www.odysee.com/@szkeptikuskerekasztal
👉 BITCHUTE: https://www.bitchute.com/szkeptikuskerekasztal/
👉 RUMBLE: https://rumble.com/user/SzkeptikusKerekasztal
👉 TELEGRAM CSATORNA: https://t.me/szkeptikus
👉 TELEGRAM CSOPORT: https://t.me/joinchat/A2ZnDHeuaVMyZDNk
Ha támogatni szeretnéd a további munkám, fejlesztéseket:
👉 Patreon közösség: https://www.patreon.com/szkeptikuskerekasztal
👉 Paypal egyszeri támogatás: https://www.paypal.com/donate?hosted_button_id=NXZFVX52629C4
👉 Bitcoin: bc1qn4rnxs9eqvvjxumn8vsykk8gqnvkq9h4d2sdz5
👉 Ethereum: 0xdeF8A8E60f0604cBe512bbcf4DDF6CEb118f332C
🙏
-
8:10
MattMorseTV
1 day ago $16.44 earnedThey just CAVED.
60.5K64 -
2:02:18
Side Scrollers Podcast
20 hours agoVShojo COLLAPSES, Unhinged CELEBRATE Hulk Hogan’s Death, Chuck E Cheese ARRESTED | Side Scrollers
23.7K4 -
25:49
GritsGG
12 hours agoRank 1 Player Crushes Solo Lobby!
19.1K3 -
35:14
The Pascal Show
13 hours ago $3.25 earnedHE'S GONNA SUE COLDPLAY?! Astronomer HR Resigns & Ex-CEO Set To Sue Coldplay Over Kiss Cam Drama
12.3K6 -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
426 watching -
19:18
DeVory Darkins
9 hours ago $25.11 earnedDemocrat non-profit SCAM EXPOSED as Trump OBLITERATES Newsom
49.3K95 -
23:58
Stephen Gardner
10 hours ago🔥Obama THROWS Adam Schiff under the bus to obstruct Trump!
40.3K133 -
38:44
The Why Files
4 days agoProject Ancient Arrow | The NSA's Secret War Against Our Future
77.5K81 -
2:36:06
Barry Cunningham
12 hours agoPRESIDENT TRUMP IS TRULY USHERING IN THE GOLDEN AGE OF AMERICA! CAN YOU FEEL IT?
127K49 -
3:47:25
SynthTrax & DJ Cheezus Livestreams
3 days agoFriday Night Synthwave 80s 90s Electronica and more DJ MIX Livestream 2K Celebration SPECIAL EDITION 530pm PST / 830pm EST
63.3K8