Premium Only Content

Putyin: “Az amerikai adófizetők pénzét elfújta a szél”
Az orosz elnök, miután bejelentette az új, nukleáris meghajtású fegyverek bevezetését, interjút adott az amerikai NBC TV csatornának. Putyin kifejtette, hogy mivel USA egyoldalúan felrúgta a rakétavédelmi rendszereket korlátozó, 1972-ben megkötött szerződést, ezért Oroszország a saját védelme érdekében kénytelen volt reagálni erre. Az új orosz eszközök bevezetésével az amerikai adófizetők pénzéből épített rakétavédelmi rendszer hatástalanná vált, mivel az kizárólag ballisztikus rakéták ellen véd, az új orosz fegyverek pedig nem ballisztikus röppályákon mozognak, és így az amerikai adófizetők pénzét elfújta a szél.
Az a szánalmas ebben a történetben, hogy az NBC kicenzúrázta ezt a részt az általuk közölt változatból, de az internet nem felejt, mi megtaláltuk az eredeti felvételt. Ez persze az álhírgyártók fejével gondolkozva érthető is, fájdalmas lenne megmutatni a saját népüknek azt a szomorú tényt, hogy a kormányuk felesleges dolgokra költi a dollármilliárdokat.
És miért kell erről beszélnünk? Azért, mert Oroszországot és elnökét pontosan úgy démonizálják, mint Magyarországot és Orbán Viktort, közben nem ők és nem mi vagyunk a hunyók.
📌Forrás: https://youtu.be/qExBh2igWqQ
📌Az USA által egyoldalúan felrúgott egyezmény szövege
Orosz: https://bit.ly/3eJloHu
Angol: https://bit.ly/3bpYL8Y
📌Az újgenerációs nukleáris meghajtású fegyverek bejelentése: https://youtu.be/1ClS4zaQC0A
📌Oroszország rendszerbe állította az Avangard hiperszonikus rakétarendszert
-
1:51
AlternativHirek.com
2 years agoAlexander Dugin: Ez a harc lesz a végső!
2.49K1 -
23:25
MYLUNCHBREAK CHANNEL PAGE
6 hours agoMilitary Sites STOLE the Old World - Pt 2
47.3K20 -
8:11
Warren Smith - Secret Scholar Society
9 months ago $2.64 earnedThe Professor who Does Not Fear YouTube
11.4K6 -
LIVE
Spartan (Pro Halo esports Player)
5 hours agoCloud9 $5k Tournament, Star Wars later on
739 watching -
26:17
The Why Files
1 day agoThe Awakening of Human Consciousness | Forbidden Fungus (STRIPPED)
23.4K69 -
33:39
Tactical Advisor
1 day agoNew Handguns | Vault Room Live Stream 026
18.1K6 -
20:07
Clownfish TV
12 hours agoMark Hamill's Sad Descent Into TDS...
11.5K29 -
LIVE
GamerGril
3 hours agoScariest Game Ever? | SOMA Saturdays
189 watching -
LIVE
sophiesnazz
4 hours ago $0.83 earnedSEASON 4 UPDATE !socials
82 watching -
1:16:59
T-SPLY
9 hours agoJudge And Protesters Try to Stop ICE Arrest In Court Hallway!
53K115