Premium Only Content
Már Magyar György is kihátrálóban a zsebmessiás szektája mögül
A baloldali helyezkedők mindig alaposan felbuzdulnak, forradalmakat vizionálnak, aztán, amikor kezdődnek a gondok, akkor előjön a gyávaságuk. Magyar György, a nemzeti oldalt különösen gyűlölő szervezkedő, de Magyar Péter már neki is sok, indul az újrahelyezkedés.
Nehéz dolog baloldali forradalmárnak lenni, mert túl sok a duma és kevés a cselekvés. Persze, könnyes szemmel idézik fel a régi sztárokat, mint a kínzómester és tömeggyilkos Che Guevara, a Tanácsköztársaság pribékjei központi helyet foglalnak el, ám az újkori gyűlölködők és újraelosztók csak vágyakozni tudnak. Amikor cselekedni kellene, akkor egymást marják, nincs meg a bolsevik vezér, aki csatába vezethetné a csőcseléket, egyre gyérebb a felhozatal. A háttérben így egyre kiábrándultabbak a nagy szervezők, mint Magyar György is, aki feltette az életét az Orbán-rendszer elleni feneketlen gyűlöletre és minden deviancia önkéntes támogatására a nagy végső cél érdekében.
Magyar György kiábrándult Magyar Péterből
Amikor szorul a hurok, ezek a nemes emberek előjönnek a farbával, ahogy most Magyar György is tette. Csalódott ugyanis a zsebmessiásban, aki szerinte mindenkinél jobban akar tudni mindent és mindent próbál leuralni. Micsoda felfedezés, micsoda meglepetés, ezt senki se gondolta volna, igaz? György elvtárs éppen most világosodott meg, a tapasztalt és dörzsölt kommunista eddig nem látott semmi rosszat, de most, hogy kiderült a Tisza adóemelési terve, amikor már alig lézengenek Magyar Péter rendezvényein, és csak úgy sorjáznak a balhék, felvillant a piros lámpa. Majd keresnek új messiást, mert anélkül a baloldali massza nem képes meglenni, és az eddigi tapasztalatok alapján tudnak újra lelkesedni újabb semmittevő akarnokok iránt is. Sok sikert!
-
35:40
The Mel K Show
7 hours agoMel K & Dr. Mary Talley Bowden MD | Heroes of the Plandemic: Doing What is Right No Matter the Cost | 10-25-25
44.3K13 -
3:06:20
FreshandFit
12 hours agoNetworking At Complex Con With DJ Akademiks
211K23 -
7:02:27
SpartakusLIVE
9 hours agoThe King of Content and the Queen of Banter || Duos w/ Sophie
42.3K2 -
1:47:12
Akademiks
9 hours agoLive on complexcon
41.7K5 -
3:07:36
Barry Cunningham
11 hours agoCAN PRESIDENT TRUMP STOP THE STORMS? ON AIR FORCE ONE | SNAP BENEFITS | MAMDANI | SHUTDOWN DAY 25
43.6K71 -
13:38
Exploring With Nug
16 hours ago $9.21 earnedWe Searched the Canals of New Orleans… and Found This!
33.4K6 -
13:36
Clintonjaws
1 day ago $35.15 earnedCBC 2024 Election Night - Highlights - This Is Priceless!
68.5K21 -
23:20
Lady Decade
12 hours ago $23.27 earnedI Spent The Night With Alex Jones
38.8K36 -
3:40:07
SavageJayGatsby
11 hours agoSpicy Saturday – Goblin Cleanup Chaos! 💀🌶
23.5K -
16:47
Robbi On The Record
2 days ago $15.73 earnedThe Day Seeing Stopped Meaning Believing | Sora, AI and the Uncanny Valley
44.8K38