Premium Only Content

Babetta kiállítás és felvonulás Gútán
Néhány jármű nem csupán közlekedési eszköz, hanem egy korszak, egy életérzés jelképe. A Babetta nemcsak a gútai gyár legendás terméke, hanem rengeteg ember fiatalságának meghatározó momentuma, vagy része a mai napig. Ennek lehettünk szemtanúi Gútán, ahol az önkormányzat ezen ikonikus motorok kiállítását és felvonulását rendezte meg.
A Városi Hivatal aulájában egyedi darabok sorakoztak, köztük a Linda című televíziós sorozat ikonikus Babettája is. A kiállítás nemcsak a modellekről szólt, hanem azokról az emberekről, akik gyártották, szerelték vagy éppen életük legszebb éveit töltötték a nyergében.
A videóban megszólalnak a kiállítás szervezői, Gúta város polgármestere, Halász Béla, aki elmondta, ez csupán a kezdet, komoly terveik vannak még. Sőt, olyanokkal is találkoztunk, akik a gútai gyár fénykorában dolgoztak ott, vagy éppen az első pillanattól az utolsóig jelen voltak. Elmeséli kameráink előtt Fürj Jenő, milyen volt a gyártósor mellett állni, melyik modell állt hozzá legközelebb, és miért volt különleges ez a korszak.
A beszélgetésekből kiderül, hogy a Babetta nemcsak a múlt része, hanem a közösség összetartó ereje is, egyfajta életérzés, ahogy az egyik tulajdonos hölgy is mondja.
A rendezvény célja, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék és megszeressék ezt a legendát, mert a Babetta története nem zárult le, csak új fejezetet nyitott.
-
2:20:24
Badlands Media
12 hours agoDevolution Power Hour Ep. 394: The Long Game, Media Traps, and Military Signals
58K15 -
2:08:38
TimcastIRL
6 hours agoNetflix Shares TANK, Elon Says BOYCOTT After Writer MOCKS Charlie Kirk Assassination
199K142 -
LIVE
SpartakusLIVE
7 hours agoI'M BACK || Quads w/ The Boys
825 watching -
9:33
Ken LaCorte: Elephants in Rooms
10 hours ago $1.24 earnedWhy Do Black Men Love Big Butts?
18.5K8 -
2:12
From Zero → Viral with AI
1 day ago $1.35 earned🚀 AI Marketing Isn’t Just for Big Brands Anymore — Here’s Why
27.6K8 -
9:51:58
Dr Disrespect
14 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - 10 WINS ON CONTROLLER - BO7 TOMORROW
302K20 -
1:24:56
Glenn Greenwald
8 hours agoTrump Declares Cities as the Enemies Within; Reagan Appointed Judge Slams Trump Over Speech Crackdowns; American ER Doctor on Gaza Atrocities | SYSTEM UPDATE #524
130K91 -
LIVE
I_Came_With_Fire_Podcast
14 hours agoPete Hegseth and the Chamber of Standards | Digital IDs | Taiwan Chips & Salsa | CDL Crisis
306 watching -
2:01:46
Adam Does Movies
13 hours ago $0.33 earnedTalking Movies + Ask Me Anything - LIVE
18.3K -
29:11
Nick Shirley
6 hours ago $3.11 earnedPortland has Fallen... ANTIFA Take Control of City
19.6K32