CSILLA HIBÁLY - "az ártatlanok vére"

AZ ÁRTATLANOK VÉRE…

Nem kértek mást, csak napsütést,
egy marék szénát, és tiszta vizet,
de jött az ember – és hozta a véget,
aláírva az ítéletet.
Szólni nem tudtak, csak néztek ránk,
bízva bennünk ahogy mindig is tették.
Nem értették a rideg parancsot,
testüket golyókkal telelőtték.
Szemükben nem volt vád, csak csend,
de e csend az égbe kiáltott,
és a föld, hol szívük pihent meg,
elnyelte testüket, és vele egy átkot.
„Ártatlanok vére kiált a földből Hozzám!”
(1Mózes
4:10
– így szól az Úr),
s e vér nem nyugszik, míg igazság nem lesz,
míg harag nem jő az égből és megbosszúlja, mit az ember tett.
„Meddig, Uram? Meddig szemléled némán?”
(Zsoltárok
35:17
– kérdi a lélek az égre meredve.)
Az áldozatok hallgatnak némán,
de kiontott vérüknek tanú minden cseppje.
Egy borjú, ki még játszott volna,
egy tehén, ki borját kereste,
egy bika, ki földjét védte volna –
mind elhullott a törvény nevébe'.
S most némák a rétek, csendes az istálló,
a szél csak a múltat susogja vissza.
De jön még ítélet, jön még igazság,
mert Isten igazságos bíra.
Legyen e vér emléke áldott,
s békéjük örök a mennyekben.
De aki e pusztítást rendelte el,
remegjen, mert Isten haragja őt nem kerüli el!

Csilla Hibály