Premium Only Content

Közeledik a béke? Az orosz-ukrán háború valódi történései – Exkluzív beszélgetés Magyar B. Tamással
Az orosz-ukrán háború lassan három éve tart. Ezen időszak alatt rengeteg álhírt, fake news-t, politikai szólamot hallhattunk, de ahogy telt az idő, egyre többen érezték, hogy valami nem stimmel. A nyugati médiumok vágyvezérelt hírei, a hadászathoz semmit sem értő álszakértők nem tudták elfedni a valóságot.
Magyar B. Tamás egyike volt azoknak a haditudósítóknak, akik a tényekre támaszkodtak, akik a realitást és az igazságot tűzték a zászlajukra. Tamást nem a vágyai irányítják, hanem a fronthelyzet realitása, a tények. Korábban már tartottunk egy beszélgetést, amely nagy sikernek örvendett, most ismételtünk. Tamással beszélgettünk a Trump-Putyin telefonbeszélgetésről, amely új távlatokat nyithat meg a békekötés felé vezető úton, de szóba került a jelenlegi fronthelyzet is, az ukránok egyre kétségbeejtőbb helyzete.
A felőrlő háború minden hátrányát elszenvedik az ukránok, ahogy minden előnyét láthatóan kihasználják az oroszok, erről pedig keveset beszél a liberális fősodor és a nyugati médiumok. Tamással azonban nem hagyjuk ki ezeket a szegmenseket, tartsatok hát velünk ebben a közel negyven percben és iratkozzatok fel a Karanténvlogra, valamint Magyar B. Tamás csatornájára.
-
LIVE
Nikko Ortiz
1 hour agoLive - Reaction Time, News, Politics, and More!
163 watching -
LIVE
LFA TV
13 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - MONDAY 9/8/25
4,726 watching -
1:49:43
Dear America
3 hours agoRepeat Offender Kills a Woman on a train!! WHY IS MSM SILENT!? + Are We Attacking Cartels??
85K67 -
LIVE
Viss
1 hour ago🔴LIVE - How To Win! - PUBG 101
91 watching -
LIVE
Caleb Hammer
12 hours agoMost Batsh*t Insane Woman I’ve Ever Met | Financial Audit
149 watching -
LIVE
Badlands Media
9 hours agoBadlands Daily: Sept. 8, 2025
4,247 watching -
LIVE
Total Horse Channel
14 hours ago2025 Reno Snaffle Bit Futurity | Monday
29 watching -
2:16:08
Matt Kohrs
14 hours agoNew Highs Incoming?! 🚨🚨🚨 Live Trading Futures & Options
24.2K1 -
LIVE
Wendy Bell Radio
6 hours agoALL THE NEWS THAT'S FIT TO IGNORE
7,122 watching -
43:26
MTNTOUGH Podcast w/ Dustin Diefenderfer
9 hours agoRiley Gaines: NCAA Champion's Bold Fight for Fairness and Faith | MTNPOD #132
4.87K5