Premium Only Content

Új Reflektor Magazin, MTV2, 1995. X. 20. Felelős szerkesztő-műsorvezető: Ilkei Csaba
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
2:39:09
LFA TV
17 hours agoTHE ARK ENCOUNTER LIVE EVENT! 7.26.25 9AM EST-12PM EST
181K16 -
LIVE
Sgt Wilky Plays
1 hour agoTherapeutics with Dr Kong
85 watching -
1:10:23
Man in America
22 hours agoAre MK-Ultra Parasites Rewiring Your Brain? | Detoxing, Peptides & Parasite Warfare w/ Diane Kazer
23.5K37 -
LIVE
TheSchleppy
22 hours ago $0.27 earned✨TheSchleppy✨24HR 2 YRS ON RUMBLE STREAM! RIGHT INTO RUMBLE HALO EVENT!
52 watching -
DVR
JakRazGaming
2 hours agoPlaying Ghost of Tsushima DIRECTOR'S CUT!! on PS5 Stream 6
1.53K1 -
29:06
Scary Mysteries
1 day agoThe Corpsewood Manor Murders: Satan, Secrets, and a Savage End
5.89K4 -
2:08:56
Lara Logan
1 day agoUNHOLY EXPERIMENTS: Justin Goodman Exposes the Evil of Animal Torture | Ep 28
8.72K17 -
LIVE
The Sufari Hub
1 hour ago🔴SUFARI AUGUST SHOWCASE 🔴W CONTENT 🔴 10 SUBS? 🔴WHAT SHALL WE DO THIS COMING MONTH?
9 watching -
LIVE
CHiLi XDD
2 hours agoSTREET FIGHTER 6 - Rise and Grind to Master!
23 watching -
36:27
Degenerate Plays
1 day ago $0.30 earnedStatic Shock Actually Changed My Life - Batman: Arkham Asylum : Part 10
4.63K