Premium Only Content

Új Reflektor Magazin, MTV2, 1995. V. 19. Felelős szerkesztő-műsorvezető: Ilkei Csaba
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
4:25
Blackstone Griddles
15 hours agoBetty's Outback Chicken on the Blackstone Griddle
2.07K3 -
8:48
Hollywood Exposed
15 hours agoRob Schneider Just ENDED Stephen Colbert’s Career With ONE Brutal Truth
3.51K12 -
12:14
Nikko Ortiz
2 days agoMilitary Fails Of The Week
45.6K17 -
27:37
pewculture
7 days agoThe I, Robot Gun Looked Cool—Until We Found Out What It Really Was - EP#23 - I, Robot
10.4K7 -
56:00
Omar Elattar
9 months agoHow I Made $800M, Got Depressed & Now Spend $2M Per-Year On My Anti-Aging Health Routine!
20.4K2 -
24:24
GritsGG
15 hours agoSpectating Random Solos with the Rank 1 Player - Pro Strategies!
10.7K -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
496 watching -
9:27
MattMorseTV
2 days ago $17.85 earnedHe just lost EVERYTHING.
80.4K122 -
7:10:39
MyronGainesX
1 day agoFormer Fed Explains Serial Killer Israel Keyes, Yahweh ben Yaweh, And The El Rukn Gang, And Police Shooting Reactions!
143K36 -
4:22:33
Due Dissidence
16 hours agoGaza STARVATION Hits Tipping Point, Flotilla CAPTURED, Bongino BREAKS SILENCE, Maxwell MEETS DOJ,
60.8K136