Premium Only Content

Vasúttörténeti Park: így kel életre a 411-es Truman gőzmozdony
A háború utáni Magyarország emblematikus mozdonya volt, több példány még a 80-as években is futott. Strapabíró és szinte elnyűhetetlen. A 411-es Truman állandó főszereplője a Vasúttörténeti Park programjainak, ezt a mozdony évekkel ezelőtt lelkes civilek és vasútbarátok mentették meg és élesztették fel.
Mindig tekintélyt parancsoló, ahogy hangosan dohogva, szépen lassan kigördül a fűtőházból. Nem kevés idő, amíg üzemképes állapotba kerül, a felfűtése jó egy nappal korábban megkezdődik. Ilyenkor itt-ott van némi beállítanivaló, a rendszereket aprólékos ellenőrzésnek kell alávetni – mondja Dani Szabolcs, mozdonyvezető, akinek piros betűs nap az életében, amikor felülhet a 411-esre. Szabolcs hivatásos mozdonyvezető, általában villany- és dízelgépeken teljesít szolgálatot, szerinte azonban a Trumant vezetni olyan élmény, ami semmihez sem fogható. A 411.118-as állandó szereplője a Vasúttörténeti Park programjainak: van, amikor versenyeznek vele, van, amikor látogatók utazhatnak rajta az egyik hátsó vágányon.
A Füstiben látható mozdony 1984-ig Hatvanban teljesített szolgálatot, aztán selejtezték. Vass András úgy döntött, hogy megpróbálja megmenteni. A gép sokáig szobormozdony volt, aztán bekerült a Vasúttörténeti Parkba. Négy évvel ezelőtt jött létre a Történelmi Magyar Vasúti Kultúráért Egyesület, amely azt a cél tűzte ki maga elé, hogy életre kelti a járművet. Rengeteg munkaóra ráfordításával ez sikerült is, 2012-ben sikerült is befűteni a kazánt, azóta a mozdony időről időre szolgálatba áll – magyarázza Pénzes Sándor, az egyesület munkatársa. - 2016.09.14.
-
LIVE
LFA TV
22 hours agoLFA TV LIVE STREAM - WEDNESDAY 5/28/25
3,482 watching -
LIVE
Quite Frankly
5 hours ago"Militia Mania, OKC +30, Alt Media Beginnings" ft. Mark Koernke 5/28/25
342 watching -
14:08
From The Desk Of Anthony Pompliano
2 hours agoThe Money Printer Is Back On — Which Asset Will Go Up The Most?
11 -
LIVE
Dr Disrespect
7 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - BATTLEFRONT 2 - TRIPLE XP MADNESS
1,890 watching -
LIVE
Akademiks
3 hours agoDay 2/30. Diddy Trial Day 11. YSL Steele About to get Mistrial for Diddy? Diddy went to G*Y Clubs!
1,888 watching -
4:59:05
StoneMountain64
5 hours agoGray Zone Warfare has MASSIVE Improvements
10.8K2 -
1:45:19
Redacted News
3 hours agoAre we ALL being played about this coming war with Iran? One big PSYOP! | Redacted w Clayton Morris
118K111 -
32:59
The Peer to Peer Podcast
2 hours ago $2.41 earnedLive from the Bitcoin Conference in Las Vegas! With special guests
11.9K2 -
1:18:28
vivafrei
3 hours agoThe President Who Wasn't There! Auto-Pen Scandal Continues! Canada the Asylum! Rubio Rocks! & MORE
44.5K35 -
10:04
Matt Kohrs
3 hours agoMarkets Drop, Nvidia (NVDA) Earnings & Breaking News!
24K2