Premium Only Content

A Székely Hadosztály lehetetlen küldetése | Honi felderítés
Közhelyesen szakmaiatlan feltevés a történettudományban a „mi lett volna ha…”, mégis ez szokott lenni az egyik legizgalmasabb kérdése is. Esetünkben pedig a „mi lett volna ha…” rendszerint Trianonra vonatkozik, és nem is alaptalanul. Annyiszor és annyi helyen lett valószerűtlenül, ráadásul a megszállóink számára legszerencsésebben elrontva az 1918 októbere és 1919 júniusa közti honvédelmünk, hogy az már szürreális. Amikor az ilyen hibák sorozata miatt már eleve térdre kényszerített országban, önálló kezdeményezésként, megalakult a Székely Hadosztály, annak rögtön nemcsak az óriási román túlerővel kellett felvennie a harcot, de folyamatosan a háta mögé is kellett néznie, a budapesti kommunista kormány áskálódásai és szabotázsai miatt. A győztes végkifejletre így esélyük sem volt az önkéntes honvédőknek, ám az egység megszervezése, felállítása és harci érdemei is megérdemlik, hogy a történelmünk dicsőséges lapjain szerepeljenek. Tari Tamás kutatóval jártunk utána ennek a bátor honmentő kísérletnek.
-
38:15
PestiSracok.hu
4 months agoNagy János: Azért járom az országot, hogy összegyűjtsem a problémákat és az őszinte visszajelzéseket
2681 -
LIVE
PudgeTV
3 hours ago🟠 Gaming on Rumble | Star Wars Battlefront 2 | Story Campaign or Online Play?
2,045 watching -
LIVE
Badlands Media
7 hours agoBadlands Daily: June 18, 2025
3,151 watching -
LIVE
Randi Hipper
30 minutes agoCRYPTO BILL, GENIUS ACT PASSES THE SENATE! LATEST BITCOIN NEWS
108 watching -
1:03:34
Greg Hunter's USAWatchdog.com
10 hours agoNeocons Dragging Trump into WWIII – Martin Armstrong
14.5K16 -
LIVE
Matt Kohrs
8 hours ago🔴[LIVE TRADING] FOMC DAY MARKET CHAOS || The MK Show
1,324 watching -
LIVE
Wendy Bell Radio
5 hours agoThe Clock Is Ticking
9,090 watching -
LIVE
LFA TV
12 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - WEDNESDAY 6/18/25
3,947 watching -
LIVE
FyrBorne
13 hours ago🔴Warzone Sniping: The Fight Vs Cheaters Continues (Where is Ricochet?)
54 watching -
1:10:47
Game On!
15 hours ago $1.85 earnedThe Florida Panthers Are BACK TO BACK Champs! Florida Is Hockey!
55.1K2