Premium Only Content

„Sógorok”: Akinek ilyen a családja, annak ellenség sem kell | HONI FELDERÍTÉS
Habsburgok… ennél bonyolultabb viszonya aligha van a magyarságnak. Csaknem 750 éve bukkantak fel a szomszédunkban, később pedig négyszáz évet osztottunk meg egymással a történelmünkből; éppen véget ért a középkor, amikor a szétdarabolt Magyarország maradékának a birtokába jutottak, és az első világháború után, az újbóli feldarabolásunk idején váltak el az útjaink végleg. Ez a négyszáz év alatt idegen eredetűként is nemzeti uralkodóinkká válhattak volna, ahogy ez sikerült a nápolyi Anjou Károlynak és Lajosnak, a német Luxemburgi Zsigmondnak, vagy Habsburg Albertnek. Az 1526-ban hatalomra jutó Habsburgok azonban mindvégig egy Bécs központú, német nyelvű birodalomban akarták egyesíteni a szétszórt, soknyelvű és sokféle szokású országaikat, így Magyarországra is végig alávetett, kizsákmányolt gyarmatként tekintettek. Ezt azonban sosem tudták elfogadtatni a saját törvényeire mindenkor különösen érzékeny magyarsággal, viszont nem is adták fel, így az itteni uralkodásuk története egyúttal az ellenük vívott szabadságharcaink története is. A nemzeti történelmünkben a mi szempontjainkat nézzük, érdemes azonban tisztába jönni a kora újkorban világpolitikai játszmákat játszó Habsburgok szempontjaival is, akik számára a két nagy külső frontjuk mellett, a több belső front közül az egyik volt csak Magyarország. A kiterjedt dinasztia bonyolult történelmi ügyeiben Liktor Zoltán Attila jogtörténész tárja fel az összefüggéseket.
-
50:24
Honi Felderítés
2 months agoVörös és fehér: A terrort elkezdeni nem kellett volna | HONI FELDERÍTÉS
991 -
2:14:39
Badlands Media
16 hours agoThe Liberty Den Ep. 147: Truth Bombs, Shadow Games & Signs of the Shift
426K29 -
13:15:25
GritsGG
17 hours agoQuads Win Grind!! 👑 2587+ Ws
128K11 -
2:04:28
TimcastIRL
10 hours agoU.S. Says NUKING IRAN Is The ONLY OPTION, Trump Won't Rule It Out | Timcast IRL
245K219 -
57:20
Man in America
11 hours agoThe MAGA Civil War: How Israel & Iran Are Being Used in a Deep-State Psyop
74.5K103 -
4:54:22
SilverFox
7 hours ago🔴LIVE - Elden Ring Pro - Looking for a new build
24.3K1 -
54:04
IsaacButterfield
10 hours ago $5.04 earnedTrump Hates Australia, Bonnie blue Vs Andrew Tate & Man Proposes To AI
33.3K12 -
3:17:46
SlingerGames
7 hours agoWe Gaming Tonight | Creator for @SMKAcademy
19.6K -
LIVE
GrimmHollywood
18 hours ago🔴LIVE • GRIMM HOLLYWOOD • GRIMM STRANDING DAY 3 • STREAM DOESN'T END TIL I BEAT DEATH STRANDING
1,041 watching -
49:03
The Quartering
7 hours agoFirst Play Through! Clair Obscur: Expedition 33
44.8K6