Premium Only Content
LENNI, VAGY NEM LENNI? – Jelentés a Föld nevű elmegyógyintézetből
A nemzetközi helyzet fokozódik… De olyannyira, amilyenre talán még soha nem volt példa a világtörténelem során! A jelenlegi állapotok közepette kijelenthető, hogy elmekórtani esetek vezetik a világot – a biztos pusztulásba! Egy helyi jellegű háború fenyeget azzal, elsősorban a washingtoni héják miatt, hogy az világháborúba torkollhat. Mert ők minden tényszerűség ellenére nem tudnak veszíteni, avagy nem bírják elviselni a rájuk mért vereséget. Trump és stábja legyőzte a demokratákat, akik most mindent megtesznek annak érdekében, hogy ha lesz jövő év, akkor az új adminisztráció a lehető legnehezebb helyzetben vághasson neki a kormányzásnak, akár még azon az áron is, hogy abba az egész világ belegebed. A Nyugat katonai és gazdasági értelemben is vesztésre áll az ukrán fronton. Mi erre a megoldás? Még több fegyvert és még több pénzt elégetni! Sőt, immár nyugati csapatok mozgósításáról és bevetéséről beszélnek, illetve arról, hogy talán nukleáris eszközöket kellene adni Ukrajnának… Minden lépésük a háború globális szintű kiterjesztését szolgálja. A józan észt és belátást teljesen nélkülözve rendeznek globális ámokfutást ezek a sötét erők és mi csak imádkozhatunk azért, hogy mindezt többé-kevésbé épségben túlélve megérjük 2025- január 20-át…
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
2024. december 20.-án megismételjük a 2016. május 5-i, HA A NÁCI GYŐZTEK VOLNA című műsorunkat, amiben azt mutattuk be, hogy milyen világrend alakult volna ki abban az esetben, ha németek nyerik meg a II. világháborút
Új adással 2024. december 13.-án jelentkezünk, a JÓ ÉS A ROSSZ LEGVÉGSŐ CSATÁJA című műsorunkban azt mutatjuk be, hogyan kapcsolódnak a Biblia jóslatai napjaink szörnyű eseményeihez.
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, DECEMBERI lapszáma és AZ INDIANA JONES NYOMÁBAN – AZ ŐSI IDEGENEK NYOMÁBAN című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte megvásárolható a szupermarketekben, bevásárlóközpontokban, a hírlapárusoknál és az üzemanyagtöltő-állomásokon.
-
1:23:56
Glenn Greenwald
11 hours agoBiden Pardons Hunter After Months Of Vowing He Wouldn't; Plus: Biden's Career Imprisoning Crack Addicts | SYSTEM UPDATE #374
130K129 -
1:28:16
Barry Cunningham
8 hours agoBANNED ON YOUTUBE SERIES: Inside The Border Crisis! Barry Cunningham Interview With Border Agent
62.4K87 -
2:18:59
WeAreChange
10 hours agoCOUP ATTEMPT?! Dems Trying To Usurp Control Of Military In Move Against Trump
120K35 -
1:17:41
Josh Pate's College Football Show
8 hours ago $2.98 earnedCFP Rankings Reaction | Conference Championship Predictions | New JP Poll | Portal Chaos Ahead
39.5K1 -
59:27
The StoneZONE with Roger Stone
9 hours agoWill America’s Sheriffs Aid the Deportation of Violent Illegals? w/ Sheriff Richard Mack | StoneZONE
36.7K3 -
4:18:52
RamrodJenkins
10 hours agoI am loving Rumble! Come on by and hang out!
23.6K7 -
1:02:24
Patriots With Grit
10 hours agoHow To Influence Your State Leaders : The Will Of The People | Raj Doraisamy and Mason Weaver
19K -
1:41:51
Redacted News
12 hours agoBREAKING! NEW DEEP STATE PLANS TO STOP TRUMP EXPOSED BY CONGRESS, BILL GATES VACCINE PLAN | REDACTED
225K532 -
2:19:59
Barry Cunningham
14 hours agoTRUMP DAILY BRIEFING: How Trump Got The Democrat Party To Destroy Itself!
73.2K43 -
6:30:22
Akademiks
17 hours agoYSL Case Ends! Yak Gotti found NOT GUILTY! Kendrick Lamar announces STADIUM TOUR! MIA Mad bout Jay z
79.3K5