Premium Only Content

Nem cicóznak az orszok, ha kell pénzzel, ha kell szigorú szabályokkal vesznek rá a családalapításra
A demográfiai hanyatlás sajnos már a legtöbb helyen felütötte a fejét és ezalól nem kivételek az oroszok sem. A mondás, miszerint annyian vannak, mint az oroszok kezdi nem megállni a helyét. Éppen ezért Vlagyimir Putyin sajátos módszereket talált ki arra, hogy ösztönzőleg hasson a fiatalságra. Az első randevú és a nászéjszaka számlájának rendezése az egyik ilyen, kissé drasztikus de hatásos lehet az is, hogy az áramot este pár órára kikapcsolják az internettel együtt. Van persze, ahol a szokásos anyagi megoldások játszanak, illetve a gyermektelenség népszerűsítése is tilos lesz a jövőben a médiában. Ennek a szabálynak a kiegészítése az is, hogy orosz gyereket csak olyanok fogadhatnak örökbe, akik nem transzbarát országból érkeztek és persze csak olyanba vihetik őt magukkal élni is. Ez volt a fő témája az eheti Skót dudának, amiben persze érintettük a belopolitikát is, hiszen Karácsony Gergely már megint a kormány ötletét lovagolja meg, szerinte ő már korábban is a Diákváros mellett állt. Persze ha nem neki kell fizetnie, akkor minden jó ötletét a kormánynak előszeretettel tudja be sajátjaként, miközben ő semmit nem tett eddig sem a lakhatási válság kezeléséért.
-
46:51
PestiSracok.hu
6 months agoElfogadta a német parlament a bevándorlás ellenes törvényjavaslatot | GEOrgPOLITIKA
270 -
2:03:39
Pop Culture Crisis
3 hours agoWTF Happened to Miley Cyrus? HARRY POTTER Set Images, Sydney Sweeney Hater EXPOSED | Ep. 901
18.4K16 -
10:17
MattMorseTV
4 hours ago $5.37 earnedTrump's DOJ just DROPPED a NUKE.
23.8K28 -
11:07
Politibrawl
12 days agoRepublican rising star DESTROYS theatrical Democrat in front of the entire world
66.7K28 -
DVR
StoneMountain64
4 hours agoOnly game with BETTER desctruction than Battlefield?
45.7K -
4:51:37
Viss
6 hours ago🔴LIVE - Viss & Dr Disrespect Take on The 5 Win Minimum PUBG Challenge!
21.7K2 -
LIVE
sophiesnazz
2 hours ago $0.52 earnedLETS TALK ABOUT BO7 !socials !specs
40 watching -
1:12:05
The Quartering
5 hours agoToday's Breaking News!
82.3K40 -
8:20:24
GritsGG
8 hours agoWin Streaking! Most Wins 3390+ 🧠
53.6K2 -
2:20:00
Tucker Carlson
5 hours agoDave Collum: Financial Crisis, Diddy, Energy Weapons, QAnon, and the Deep State’s Digital Evolution
121K107