Premium Only Content

„Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult”…
Régen minden jobb volt? Nos, ha nem is minden, de azért akadt egy-két dolog, amit ma már visszasírhatunk. A 2. világháborút követő évtizedek során a nyugati világ felépített egy olyan társadalmat, amely biztosította az egyén számra a biztonságot és a jólétet. Akadtak nehézségek, voltak bonyodalmak, de azért a törvénytisztelő, dolgozó állampolgár tisztes életet tudott élni.
Ezt a jóléti berendezkedést rombolja most porig az Elitnek nevezett globalista bűnbanda annak érdekében, hogy a régi romjait eltakarítva egy merőben újszerű, ám mélyen emberellenes, legkevésbé szép új világot építsen fel, amelyben rajtuk kívül mindenki rabszolgaként tengeti a nyomorúságos életét.
Eme világrend meghonosításának egyik lényegi követelménye lealjasítani az embereket. Elvenni tőlük az identitásukat, a gondolkodás képességét, lefokozni őket a halálukig a mobileszközükbe kapaszkodó termelő-fogyasztó véglényekké.
Jó úton haladunk, hiszen az emberek jelentős része már most kiüresedett, szinte csak burokként létező trendkövető entitás, amely megtagad magtól minden klasszikus civilizációs és kulturális örökséget és így, agyonprogramozva, mindenféle érdemi gondolatiság-lelkiség nélkül menetel a sivár, a mesterséges intelligencia által megtervezett és megszervezett, végtelenül sivár jövőbe.
Az MI mögött ténykedő sötét alakok, a világ valódi irányítói a technokrata diktátorok alig várják, hogy végrehajthassák a Nagy Visszaállítást, aminek révén megpecsételhetik az általuk olyannyira megvetett és gyűlölt emberek milliárdjainak sorsát…
Sajnos ez a tömeg megfelelő módon folyamatosan traumatizálva és ezen traumák által manipulálva készíti elő a terepet önön végzetének…
2024. november 8.-án megismételjük a 2018.12.07.-i, HÁBORÚ A LÉLEK ELLEN című műsorunkat, amiben a CHEMTRAIL tevékenységet mutattuk be, ami egyébként napjainkban is intenzíven folytatódik
Új adással 2024. NOVEMBER 15-én jelentkezünk, a (KI)VÁLASZTOTTAK című adásunkban megnézzük, milyen hatással lesz a világ sorsára a november 5.-i amerikai elnökválasztás…
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, NOVEMBERI lapszáma és AZ INDIANA JONES NYOMÁBAN – AZ ŐSI IDEGENEK NYOMÁBAN című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte megvásárolható a szupermarketekben, bevásárlóközpontokban, a hírlapárusoknál és az üzemanyagtöltő-állomásokon.
-
1:47:35
Right Side Broadcasting Network
6 hours agoLIVE REPLAY: President Trump Delivers Remarks on Making Health Technology Great Again - 7/30/25
48.4K18 -
38:23
Members Club
2 hours ago $0.11 earnedShooter Strikes NYC, WNBA Wig Meltdown, and Sweeney’s Jeans Go Viral - MC05
2.73K4 -
33:41
The Finance Hub
4 hours ago $0.49 earnedBREAKING: NANCY PELOSI JUST GOT HIT WITH A MAJOR BOMBSHELL!!!
5.59K4 -
LIVE
LFA TV
21 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - WEDNESDAY 7/30/25
1,054 watching -
2:04:14
Pop Culture Crisis
3 hours agoOprah Tsunami BACKLASH, Billie Eilish RACIST? Joey Swoll BENDS THE KNEE | Ep. 888
22.3K7 -
1:22:25
The HotSeat
2 hours agoLibs Are BIG Mad Over New Commercials and The Fed Is Just Another Political Weapon
15.4K8 -
1:53:09
Film Threat
7 hours agoSAN DIEGO COMIC-CON! FANTASTIC FALL OUT FOR MARVEL | Hollywood on the Rocks
8.82K1 -
LIVE
The Nunn Report - w/ Dan Nunn
3 hours ago[Ep 717] NEVER Apologize to The Counterculture Mob! Be You, Be True | Oprah & “Elites” God Complex
57 watching -
1:38:10
The Quartering
4 hours agoKash Patel "Discovers" Secret FBI Files On Trump, NYC Shooter New Conspiracy, Planned Parenthood
131K25 -
56:56
Crypto Power Hour
5 hours ago $1.38 earnedSmart Contracts On The Blockchain
18.5K9