Premium Only Content
Hazánk „alapító okirata”, a vérszerződés – Honi felderítés
A világ számos helyén ünneplik az országuk születésnapját, ami általában a függetlenség kikiáltásához, egy forradalomhoz, esetleg egy békekötéshez kapcsolódik. Nálunk talán a születésnapi buli utáni vágyakozás alakította ilyesmi eseménnyé Szent István 1083. augusztus 20-i szentté avatásának ünnepét, ám a magyar államiság nem ekkor, Szent László uralkodása idején kezdődött. Sokkal régebben, egy különleges szertartás – a vérszerződés – hozta létre a Magyar Fejedelemséget. Érdekes csavar, hogy a magyar törzsek nem is a Kárpát-medencében tettek esküt a máig fennmaradt szövetségükre, nagyjából 1200 évvel ezelőtt, hanem még a szomszédos Etelközben. Amikor egy közös edényben lévő borba csurgatták a vérüket, aznap született meg a magyar államiság. Fejedelmet és más vezetőket választottak, továbbá olyan szokásjog alapjait rakták le, amely aztán a történeti alkotmányunk képében a jogrendszerünk kiindulópontjává vált egészen a modern időkben bekövetkezett kommunista hatalombitorlásig. A vérszerződésben nemcsak Magyarország kezdete, hanem erkölcsi és törvényi kiindulópontja is visszaköszön – erről beszélt a műsorban Varga Tibor jogtörténész.
-
22:33
PestiSracok.hu
12 days agoMagyar Péter nem szereti a sajtót, de használja. Mi sem szeretjük Magyart, de írunk róla | Skót duda
3981 -
2:38:12
Tundra Gaming Live
5 hours ago $1.06 earnedThe Worlds Okayest War Thunder Stream
11.9K1 -
10:57
Tactical Advisor
8 hours agoNEW Compact Echelon | Springfield 4.0 C (FIRST LOOK)
37.9K -
1:23:56
Glenn Greenwald
8 hours agoBiden Pardons Hunter After Months Of Vowing He Wouldn't; Plus: Biden's Career Imprisoning Crack Addicts | SYSTEM UPDATE #374
96.8K107 -
1:28:16
Barry Cunningham
4 hours agoBANNED ON YOUTUBE SERIES: Inside The Border Crisis! Barry Cunningham Interview With Border Agent
41.3K60 -
2:18:59
WeAreChange
6 hours agoCOUP ATTEMPT?! Dems Trying To Usurp Control Of Military In Move Against Trump
103K25 -
1:17:41
Josh Pate's College Football Show
4 hours ago $1.36 earnedCFP Rankings Reaction | Conference Championship Predictions | New JP Poll | Portal Chaos Ahead
27.8K -
59:27
The StoneZONE with Roger Stone
6 hours agoWill America’s Sheriffs Aid the Deportation of Violent Illegals? w/ Sheriff Richard Mack | StoneZONE
25.9K2 -
4:18:52
RamrodJenkins
7 hours agoI am loving Rumble! Come on by and hang out!
16K3 -
1:02:24
Patriots With Grit
7 hours agoHow To Influence Your State Leaders : The Will Of The People | Raj Doraisamy and Mason Weaver
13.6K