Premium Only Content

Szélsőségesek bíróság előtt a Horthy-rendszerben | HONI FELDERÍTÉS
Józan értékítéletű ember ma már nem retteg a Horthy-fasizmustól, mégis sokan vannak idehaza és a szomszédos népek körében is, akik megteszik, ezért nem lehet elégszer cáfolni. Az viszont ritkán kerül szóba, hogy miként állt a Horthy-rendszer a valóban szélsőséges, társadalom- és államrend-felforgató törekvésekhez. Hiszen valóban léteztek akkor még számottevő erejű fasiszták, a kommunista mozgalom pedig akkor is egyre intenzívebben próbálta megdönteni a törvényes rendet. A kettő között különbséget tett, hogy a kommunisták akkor már túl voltak a bemutatkozáson: 1919-ben az egész ország megláthatta, miféle alakok ezek. A fasiszták viszont még csak bontogatták a szárnyaikat, és egyelőre senki sem sejthette, mivé fajul majd 1944-ben a tevékenységük. Az ügyészségen és a bíróságon viszont egyiküknek se volt pardon, ha túlzásba vitték a mozgalmi szervezkedést. A szélsőségesekkel szembeni hozzáállásról, ellenük indított perekről és a párhuzamosan leültetett Rákosiról és Szálasiról Drócsa Izabella jogtörténész árult el részleteket.
-
50:24
Honi Felderítés
4 months agoVörös és fehér: A terrort elkezdeni nem kellett volna | HONI FELDERÍTÉS
1081 -
LIVE
LFA TV
3 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - MONDAY 8/18/25
3,786 watching -
58:23
JULIE GREEN MINISTRIES
3 hours agoJUDGEMENT IN DC IS ABOUT TO INTENSIFY
98.3K174 -
1:27:39
Chicks On The Right
4 hours agoTrump & Putin Summit, Newsom’s 2028 Dreams, and Kamala's Drunk Rant | Chicks on the Right
27.3K4 -
2:02:30
Welcome to the Rebellion Podcast
20 hours ago $1.36 earnedA Case of the MonJays - WTTR Podcast Live 8/18
27.6K1 -
4:01:59
The Bubba Army
3 days agoZelensky SLAMS Trump-Putin Meeting - Bubba the Love Sponge® Show | 8/18/25
44.9K8 -
3:24:37
PudgeTV
12 hours ago🔵 StarCraft 2 Live Gaming on Rumble | Can the Terran Survive the Protoss Master Race?
20.4K -
9:49
MattMorseTV
19 hours ago $32.27 earnedNewsom's CAREER just WENT UP IN FLAMES.
87.4K166 -
21:58
Ohio State Football and Recruiting at Buckeye Huddle
12 hours agoIs Arch Manning Ready for the Ohio State Defense?
16.2K1 -
26:00
ariellescarcella
15 hours agoGaslighting The TikTok Generation Into Chaos : Psych Deep Dive
23.4K4