Premium Only Content

Varázsold kenyérré a kalászt, Peti, csak előbb még rázz gatyába néhány nőt!
Lassan minden héten történik valami a magát csodaszarvasnak képzelő Magyar Péterrel, a Karanténvlog pedig bánatosan veszi tudomásul, hogy Gyurcsányék munkásőrbrigádja, a Momentum ostoba percemberei már arra sem méltók, hogy viccet csináljunk belőlük, szinte teljesen eltűntek és felszívódtak a baloldali dögkút mélyén. Peti azonban kitart, a csodavárók pedig az egyre zűrösebb ügyeit, egyre nagyobb botrányait sem veszik a lelkükre. Sőt, minden egyes lelepleződés után jobban imádják, a nagy országrontó nyomor pillanataiban pedig még plusz pénzeket is küldenek Poloska Petinek, akinek nyilván alig van pár garasa a ládafiában. Az őrület pillanatai ezek, a normalitás háttérbe szorul és végítéletszerűen söpri el a józan hangokat a Petirajongók zajos kara. De meddig tart a csoda? A mondás szerint három napig, ám a csodaszarvasnak még vannak rejtett tartalékai, a kiábrándulás azonban borzasztóan fejbe fogja vágni az őt imádókat, akik talán akkor néznek majd először tükörbe hónapok után és nem értik majd, hogy egy valódi nímand hogyan tudta megbolygatni nem túl fényes elméjüket. Addig azonban várnak ránk a csodák, Peti ugyanis a kalászból is egy lehelettel kenyeret varázsol, valódi kérdésekre azonban nincs válasza, a bebiflázott lózungokon kívül ötleteket se nagyon láthatunk tőle, ez mégis elég. Vajon hol ér véget az őrület?
-
1:02:37
BonginoReport
3 hours agoKamala Teases Book About Dumpster Fire Campaign - Nightly Scroll w/ Hayley Caronia (Ep.102)
28.5K26 -
35:05
Stephen Gardner
3 hours ago🔥Obama will be FORCED to Testify in Trump trial?
3.95K9 -
LIVE
Tundra Tactical
57 minutes agoTundra Tactical Political Memes Review!
54 watching -
LIVE
Kimberly Guilfoyle
4 hours ago"Burns Bags" at FBI, What's Next? Interview with Former Agent John Nantz | Ep242
686 watching -
6:00
SKAP ATTACK
10 hours ago $0.04 earnedSkinny Luka is Terrifying
67 -
18:33
World2Briggs
5 hours ago $0.05 earnedWhy Did Mississippi Go From Rich To Poor?
986 -
11:21
Anthony Rogers
4 hours agoKILLSWITCH ENGAGE interview
511 -
4:31:00
RalliedLIVE
1 day ago $5.95 earnedBattlefield 6 REVEAL w/ Ral
51.7K6 -
2:11:14
Redacted News
4 hours agoArrest Hillary Clinton!?! Here we go! | Redacted News Live
163K74 -
1:18:29
Sarah Westall
4 hours ago“This Conversation Would Land Me in Prison in Ireland” - Its the Global Plan w/ Captain Kieran Kelly
31.5K5