Premium Only Content

Az USA csak akkor ismeri a kapitalizmust, ha ők a haszonélvezői - Hobbista Keménymag 24-09-26
Vihar a biliben: egy ízig-vérig libsi írónő cirkuszolt egyet, amiért az idei könyvfesztivál egyik pódiumbeszélgetésére orosz (állítólag putyinista) szerzőket is meghívtak.
Amerikában pedig azon nyavalyognak, hogy miért üzletelünk Kínával (miközben persze ők is ezt teszik), és Németh Zsolt kénytelen volt elmagyarázni nekik (igen, az amerikaiaknak), hogy mi is az a kapitalizmus.
És még mindig Amerika: a Trump ellen merényletet elkövetni próbáló Ryan Routh levelét nyilvánosságra hozta az FBI, a fiát pedig letartóztatta gyerekpornó miatt.
Eközben Pennsylvaniában., az egyik legfontosabb ún. csatatért-államban maga Zelenszkij kampányolt a Demokratáknak, méghozzá azzal, hogy a kormányzóval közösen dedikálták azokat a bombákat, amelyeket majd az ukránok Oroszországra fognak dobni. Kedves, nem?
Végül még mindig USA: ez egykor szebb napokat látott Paramore zenekar énekesnője, Hayley Williams a celebektől megszokott tirádát adta elő Trump ellen. Csakhogy egy másik kameraállásból kiderül, hogy az egészet felolvastatták vele, nem pedig magától mondta...
-
51:23
Politikai Hobbista
19 days agoOrbánnak megint igaza lett/sz? - Politikai Hobbista 25-07-31
3.59K11 -
LIVE
Reolock
5 hours agoWoW Classic Hardcore | WE'RE BACK!!
190 watching -
3:46:13
SynthTrax & DJ Cheezus Livestreams
8 hours agoShell Shock Live - The Scorched Earth Remake/Upgrade - 4pm PST / 7pm EST - RUMBLE GAMING
34.4K -
2:56:57
Illyes Jr Gaming
4 hours agoBack to Black .....Ops 6 w/ ILLYESJRGAMING
21.3K1 -
1:07:59
BonginoReport
7 hours agoBoston Mayor Defies Trump, Protects Illegals - Nightly Scroll w/ Hayley Caronia (Ep.115)
121K83 -
40:45
Donald Trump Jr.
8 hours agoPeace by Peace: Solving One Problem After Another | Triggered Ep.268
69K61 -
FrizzleMcDizzle
4 hours ago $1.33 earnedRemnant 2 - Dark Souls-like Shooter?!
20.9K -
DVR
FoeDubb
3 hours ago🏰KINGDOM MENU: 🎮DELTA FORCE PEW PEWS WITH THE BROS 👑CRGOODWiN & 👑BSPARKSGAMING DILLY DILLY!!
13K -
11:43:31
GritsGG
15 hours agoWin Streaking! Most Wins 3390+ 🧠
67.1K -
1:08:29
TheCrucible
7 hours agoThe Extravaganza! Ep. 24 (8/19/25)
85K26