Premium Only Content

TÁMADÁS AZ EMBERISÉG ELLEN - Orwell alábecsülte a jövőt
Már 2018-ban is jól érzékelhető volt, ahogyan a világ egyre inkább egy veszélyes, zűrzavaros hellyé válik és az addig érvényes, hagyományos értékrendet bizonyos erők megpróbálják felforgatni, megsemmisíteni. Szomorúan kell konstatálnunk, hogy a maguk szempontjából kifogástalan munkát végeztek. Civilizációnk haldoklik és tort ül rajta a totális elmebaj! Vezetőink elhallgatják a migráns-invázió nyomán bekövetkezett társadalmi felfordulást, és arról is hallgatnak, hogy itt, Európában, illetve Észak-Amerikában valójában a civilizációk háborúja zajlik. Az általuk kitartott kollaboráns média agyonhallgatja a vészesen sokasodó bűncselekményeket, sőt, úgy torzítják a valóságot, ahogyan az a képességeiktől csak lehetséges. Ez immár a „cenzúrázott szabadság” világa, ahol csakis egyféle elbeszélésmód lehet szalonképes, egyetlen ideológia követendő, minden mást szélsőségesnek és üldözendőnek kiáltanak ki. Az online platformok gondolat-koncentrációs táborokká változtak, ahol algoritmusok gazolják ki az ellenvéleményeket, másféle gondolati mintákat, eszméket, felfogásokat. Ott tartunk, hogy kérdőjelessé váltak olyan alapvetések, mint a két biológiai nem természetszerű kizárólagossága, a család, mint a legfontosabb társadalmi egység létjogosultsága, illetve a minden embert megillető alapvető szabadságjogok magától értetődő módon történő érvényesülése. A világ vezetői hadat üzenetek az emberiségnek és ebben az üzenetben helyet kapott egy klasszikus mondat: „Vagy megszoksz, vagy megszöksz!” Igaz, szökni nincs hová, hiszen ez az egyre inkább elnyomó jelleget öltő rendszer globálissá válik. Az úgynevezett Elit (valójában küldetéstudatos, pszicho- és szociopata bűnöző őrültek sokasága) azon van, hogy társadalommérnöki módszerekkel egy olyan, új embertípust alkosson meg, amelynek nincs semmiféle kötődése, nincs múltja, nem rendelkezik komolyabb kognitív képességekkel, közömbös a „nagy ügyekkel” kapcsolatosan, és figyelmét le lehet kötni, el lehet teríteni olcsó, illetve sekélyes szórakoztatási formákkal. Egy globális háború zajlik a jelenlegi emberiség ellen annak érdekében, hogy mielőbb helyet csináljanak az új embertípusnak, amely a végletekig ki lesz szolgáltatva nekik, éppen ezért ez az új embertípus a végletekig lojális lesz hozzájuk és elmebeteg eszméikhez. A háború már elkezdődött. A globalista bűnözők számos csatát megnyertek. De még nincs vége, van lehetőségünk visszacsapni!
ÚJ, PREMIER ADÁSSAL 2024. július 26-án jelentkezünk. A HOGYAN URALJUK 8 MILLIÁRD EMBER ÉLETÉT? című műsorunkban azt mutatjuk be, miképpen működik a globális hatalmi rendszer.
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, JÚLIUSI lapszáma és A VILÁG IGAZI URAI című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon.
-
LIVE
The Jimmy Dore Show
3 hours agoOn The View Biden Confirms He’s STILL DEMENTED! Diddy Trial Witness DISAPPEARS! w/ Catherine Fitts
9,474 watching -
1:36:33
vivafrei
4 hours agoDeported for a Turn Signal? Ivan Raiklin SUED Along with CIA! Canadian Propaganda & MORE!
121K21 -
2:18:42
Untamed Nation
3 hours agoThe Truth About Judge Matthew Barrett: The Story of Erin Pressler | 9 May 2025
19.9K3 -
1:33:40
ActualFriends
3 hours ago $2.22 earnedDave Spars w/ Biden, Sage Gets Engaged, Russell Responds to Allegations, & Jillian Goes on Rogan
28.1K6 -
LIVE
Dr Disrespect
7 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - WARZONE - 3 SOLO WINS CHALLENGE
4,676 watching -
15:32
T-SPLY
3 hours agoDems Turn on Fetterman in Brutal Betrayal!
25.9K20 -
18:40
Neil McCoy-Ward
5 hours ago💥 (What They Just Did To CHINA!) People Can’t Believe What The UK 🇬🇧 & USA 🇺🇸 Just Announced!
11.4K8 -
9:25
VSOGunChannel
7 hours ago $0.44 earnedLEAKED: Traitors Working to Stall the Hearing Protection Act
13.3K3 -
5:38
Talk Nerdy Sports - The Ultimate Sports Betting Podcast
2 hours agoFriday Night Data Fistfight: Garland, Skubal & Reinhart Make It Rain (May 9th)
18.6K -
1:11:34
The Quartering
5 hours agoGhetto Flight Attendants FAFO, Bill Belichick PSYCHO Girlfriend BANNED, Ethan Klein Lawsuit & More
73.5K65