Premium Only Content

HOGYAN KERESSÜNK 100 MILLIÁRD DOLLÁRT? - A világ igazi urai 1.
Nem most kezdődött… Nem is 100 évvel ezelőtt. Sokkal régebben. Mindig létezett egy úgynevezett háttérhatalom, amely a színfalak mögött megbújva mozgatta a szálakat, manipulálta az eseményeket. A emberiségnek kevesebb, mint 1%-a korlátlan hatalmat épített ki és ennek megfelelően gigantikus vagyonokat halmoztak fel, aminek révén ezek az emberek képesek voltak bevásárolni magukat bárhová. Lassan de biztosan elérték, hogy az egész civilizációt a saját tulajdonukként kezeljék, velünk, emberekkel együtt. Most már tudjuk, tudni véljük, hogy az a bizonyos Elit miként építette fel önmagát és hogyan képes irányítani az egész világot.
2024. július 19-én megismételjük 2018. október 26.-i, a TÁMADÁS AZ EMBERISÉG ELLEN című adásunkat, amiben részletesen bemutattuk, hogy az 1984 című művében George Orwell alaposan alábecsülte a jövő szörnyűségeit…
ÚJ ADÁSSAL 2024. július 26-án jelentkezünk. A HOGYAN URALJUK 8 MILLIÁRD EMBER ÉLETÉT? című műsorunkban azt mutatjuk be, miképpen működik a globális hatalmi rendszer.
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, JÚLIUSI lapszáma és A VILÁG IGAZI URAI című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon.
-
LIVE
megimu32
33 minutes agoOFF THE SUBJECT: FAFO FRIDAY - Bodycam Madness + Mortal Kombat Mayhem!
4,659 watching -
LIVE
TimcastIRL
1 hour agoTrump Russia HOAX DECLASSIFIED, Obama Officials EXPOSED In “TREASONOUS CONSPIRACY”
14,506 watching -
LIVE
Mally_Mouse
5 hours agoFriend Friday!! - Let's Play! - Lockdown Protocol
956 watching -
LIVE
SavageJayGatsby
2 hours agoLockdown Protocol - Wedding in 3 Months! - Halftway to 100!
709 watching -
LIVE
SpartakusLIVE
4 hours agoFriday Night HYPE || WZ Solos, PUBG, and maybe even OFF THE GRID?!
265 watching -
9:43
MattMorseTV
4 hours ago $2.32 earnedTulsi just DROPPED a BOMBSHELL.
12.3K27 -
LIVE
SynthTrax & DJ Cheezus Livestreams
13 hours agoFriday Night Synthwave 80s 90s Electronica and more DJ MIX Livestream Knight Ride Edition
207 watching -
2:31:18
Laura Loomer
4 hours agoEP134: EXPOSED: Microsoft Allowed China Access To DOD Cyber Systems
137K48 -
FusedAegisTV
6 hours agoRumble Smackdown! #004 Tekken 8 $100+ Online Tournament !bracket !prizepool
17.9K -
1:53:41
The Mike Schwartz Show
9 hours agoTHE MIKE SCHWARTZ SHOW Evening Edition 07-18-2025 with guest Congressman Buddy Carter!
27.6K12