Premium Only Content
Trianonon lépjünk túl, az nem fáj a libsiknek, de az ukrán földekért az utolsó töltényig harcoljunk
Lassan itt az uborkaszezon, de a Karantén azért most is talált bőven muníciót a zavaros posványban. Kezdésnek a liberális elfogadás és szeretet jegyében a Magyar Pétert körberajongó őrültek már elhamvasztani, karóba húzni, agyonverni kívánnak újságírókat, elsősorban azokat, akik merészelnek írni a belvárosi tatárjárásról, amikor Magyar Péter tökrészegen balhézott, majd összerondított gatyában ténfergett és őgyelgett a budapesti éjszakában, miután kirakták a bulihelyről a biztonságiak. A hergelés és beteges viselkedés segítségével szinte szabadcsapatok alakultak, akik pusztítanának is a messiásért. Azt persze nem tudják, hogy mit miért kell tenni, de az nem is fontos manapság, elég az akarat. A Karantén ezen kívül rátalált a vergődő DK-ra is, akik már alig jelentkeznek, de Gyurcsány Ferenc még állja a sarat, hiszen időnként erőből harsogja, hogy az összes hibáért mindenki más felelős, ők viszont kitartanak, hiszen a bolsevikok 6-7 százalékos támogatottság mellett is többségben érzik magukat. Nem hagyhattuk ki Orbán Viktor kijevi látogatásának utózöngéit sem, hiszen rendkívül érdekes, hogy akik Trianonra csak legyintenek, az ország és a nemzet megcsonkítása érdektelen számukra, azok most annyira támogatják az ukránokat, hogy egyetlen négyzetcentiméternyi föld elvesztésébe se nyugodnak bele. Ezek az emberek itt élnek Magyarországon, ám a szívük nem a saját hazájukért dobog, és folyamatosan le is leplezik magukat. Nézzétek most is a Karantént!
-
LIVE
The Charlie Kirk Show
13 minutes agoThe Lawfare Ends + CA Fire Updates + TikTok's Future| Darvish, Sen. Schmitt, Brown | 1.10.2025
5,843 watching -
1:03:33
The Dan Bongino Show
2 hours agoDisturbing News On The Lawfare Op Against Trump (Ep. 2398) - 01/10/2025
200K966 -
LIVE
Dr Disrespect
1 hour ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - DELTA FORCE - INTENSE SITUATIONS ONLY!
3,121 watching -
50:45
The Rubin Report
19 hours agoBill Maher Shocks Stephen A. Smith with What Liberals Tell Him Behind Closed Doors
5.89K6 -
LIVE
Film Threat
1 hour agoJANUARY CRAP CONTINUES! | Film Threat Livecast
246 watching -
LIVE
Tudor Dixon
2 hours agoWho's to Blame for the California Wildfires? | The Tudor Dixon Podcast
154 watching -
LIVE
The Big Mig™
17 hours agoGlobal Finance Forum Powered By Genesis Gold Group
2,138 watching -
DVR
Dr. Eric Berg
3 days agoThe Dr. Berg Show LIVE January 10, 2025
5.39K2 -
LIVE
LFA TV
15 hours ago| LIVE FROM AMERICA 1.10.25 11am
5,607 watching -
LIVE
Rethinking the Dollar
42 minutes agoPound Plummets: UK Gilt Yields Hit 2008 Levels! | RTD News Update
429 watching