Premium Only Content

Tájkép Magyar Péter belvárosi tatárjárása után – Nyakunkon marad a legkártékonyabb főpolgármester?
A baloldalról tudjuk, hogy a felelősséget sosem vállalják tetteikért. Bármilyen ígérgetést örömmel bedobnak a köztudatba, becsületről, együttérzésről, elfogadásról hadoválnak, de ha lehetőségük van, ott húzzák le az általuk behülyített embereket, ahol csak tudják, lábtörlőnek nézve saját szavazóikat is. Amikor pedig eljutnak a végső nagy bukáshoz, mindig csak a mutogatás marad, terelés, mások hibáztatása, egyébre nem futja. Gyurcsány Ferenc már sok aljasságot elkövetett, a szocialistákat 2010-re teljesen lenullázta, felépítette ezért szektáját, hasonlóan gátlástalan módon járva el minden lehetséges helyzetben, majd most ismét a pusztulás felé vezette a vörös hajót. Lemondani azonban nem fog most sem, megélt ő már elég becstelen szituációt, ez a mostani nem tartozik a legerősebbek közé, Feri itt fogja még rontani a levegőt továbbra is. Ahogy vélhetően a nyakunkon marad Karácsony Gergely is, Budapest legtöketlenebb és talán legkártékonyabb főpolgármestere, aki saját beadványának elbukásának örült legutóbb, melyben új főpolgármester-választást követel, ám láthatóan mindez csak porhintés volt. A 41 szavazatnyi előny azonban előrevetíti, hogy a különlegesen tehetségtelen Karácsonynak nem lesz könnyű dolga abban sem, hogy egyáltalán elindítsa újabb sáskajárását Budapesten. Végül egyfajta nyári hűsítőként érkezik Donáth Anna vonaglása a Pride-ról, melyet Magyar Péter botorkálása és belvárosi tatárjárása zár majd le. Tartsatok most is velünk!
-
22:39
BlabberingCollector
8 hours agoThe Alphabet Mafia Is Mad At JK Rowling AGAIN
12.2K3 -
5:30:52
SpartakusLIVE
9 hours agoDuos w/ @GloryJean || #1 Masculine Muscle MASS sears YOUR retinas with MIND BENDING content
219K3 -
3:05:49
TimcastIRL
8 hours agoNew DOCS PROVE Obama Hillary CONSPIRACY To SABOTAGE Trump Admin | Timcast IRL
217K109 -
2:29:36
Laura Loomer
9 hours agoEP136: YOU'RE FIRED! White House Vetting Crisis Continues
58.8K39 -
8:07
MattMorseTV
9 hours ago $6.31 earnedTrump just LOWERED PRICES by 75 PERCENT.
35.6K38 -
LIVE
Misfit Electronic Gaming
11 hours ago $4.37 earned"LIVE" "Blind Descent' +"Dollhouse of Dead" Playtest 10 Followers till we hit 1000! We CAN do this!
236 watching -
21:53
Glenn Greenwald
11 hours agoMichael Tracey on the Street: What Do People Think of the Epstein Case?
127K59 -
2:26:28
megimu32
8 hours agoOTS: Board Games Gone Wild! The Loud, Weird & Chaotic Games That Raised Us
37.6K9 -
4:25:16
DamnDanieI
8 hours agoKill First, Loot Later – OTG Live
55.3K1 -
56:41
Donald Trump Jr.
12 hours agoLies, Leaks, and Lawfare: Censorship Corruption Exposed | TRIGGERED Ep.263
180K162