Tájkép Magyar Péter belvárosi tatárjárása után – Nyakunkon marad a legkártékonyabb főpolgármester?
A baloldalról tudjuk, hogy a felelősséget sosem vállalják tetteikért. Bármilyen ígérgetést örömmel bedobnak a köztudatba, becsületről, együttérzésről, elfogadásról hadoválnak, de ha lehetőségük van, ott húzzák le az általuk behülyített embereket, ahol csak tudják, lábtörlőnek nézve saját szavazóikat is. Amikor pedig eljutnak a végső nagy bukáshoz, mindig csak a mutogatás marad, terelés, mások hibáztatása, egyébre nem futja. Gyurcsány Ferenc már sok aljasságot elkövetett, a szocialistákat 2010-re teljesen lenullázta, felépítette ezért szektáját, hasonlóan gátlástalan módon járva el minden lehetséges helyzetben, majd most ismét a pusztulás felé vezette a vörös hajót. Lemondani azonban nem fog most sem, megélt ő már elég becstelen szituációt, ez a mostani nem tartozik a legerősebbek közé, Feri itt fogja még rontani a levegőt továbbra is. Ahogy vélhetően a nyakunkon marad Karácsony Gergely is, Budapest legtöketlenebb és talán legkártékonyabb főpolgármestere, aki saját beadványának elbukásának örült legutóbb, melyben új főpolgármester-választást követel, ám láthatóan mindez csak porhintés volt. A 41 szavazatnyi előny azonban előrevetíti, hogy a különlegesen tehetségtelen Karácsonynak nem lesz könnyű dolga abban sem, hogy egyáltalán elindítsa újabb sáskajárását Budapesten. Végül egyfajta nyári hűsítőként érkezik Donáth Anna vonaglása a Pride-ról, melyet Magyar Péter botorkálása és belvárosi tatárjárása zár majd le. Tartsatok most is velünk!
-
56:12
PestiSracok.hu
1 month agoHa elfelejtjük, végleg elveszik – Honi felderítés
1821 -
17:57
PestiSracok.hu
29 days agoMagyar Péter befogadja az Európai Néppártot | Kocsmai igazságok
312 -
11:28
PestiSracok.hu
21 days agoMagyar Péter SZEMBEFORDULT a gazdáival, akik kiadták a kilövési engedélyt | Pottyondy kiakadt
8833 -
19:02
PestiSracok.hu
1 month agoLégli Ottó borász a Küzdőtérben: A magyar borokra büszkék lehetünk, de még mindig „lehetőség” is!
1K -
7:51
PestiSracok.hu
28 days agoBrüsszel rákapcsolt: a szemünk előtt vérezteti ki Magyarországot – The Fair Right
393 -
1:00:17
HihetetlenMagazin
1 month agoKOZMIKUS ÉDENKERT - Az emberiség tényleg a Marsról származik?
626 -
15:25
PestiSracok.hu
21 days agoA “P” betű beszivárgott az LMBTQ-ba, de nem azt jelenti, amire gondolunk – Pride 2024
379 -
15:21
PestiSracok.hu
1 month agoKarácsony Gergelynek nem migrénpiercing kell, hanem egy hosszabb pihenő. Segítsünk neki! | Skót duda
139 -
57:13
HihetetlenMagazin
18 days agoEGY ÁGYBAN EGY FÖLDÖNKÍVÜLIVEL - Csillaggyermekek és csillagközi kalandorok
217 -
24:47
PestiSracok.hu
1 month agoLázár János a PS-nek: A politikában nem elég okosnak lenni, harcolni is tudni kell
1691