Premium Only Content

Amikor még barátunk volt a víz, nem pedig az ellenségünk | HONI FELDERÍTÉS
A fejlettebbtől nem szégyen tanulni, főleg ha az a fejlettebb is mi vagyunk – pontosabban voltunk, ezer évvel ezelőtt. Az Árpád-kori magyar vízgazdálkodás alapja a mai szemmel nézve hihetetlenül sűrű csatornahálózat, valamint a domborzati viszonyokat, az időjárás rendszerességeit és a fizika törvényeit messzemenően figyelembe vevő vízkormányzás volt. Gépi szivattyúk nélkül is bárhová, akár a folyóktól távolabbra is el tudták juttatni a vizet, és vele együtt a szántóföldek és rétek tápanyaggazdagságát biztosító iszapos hordalékot és haltrágyát. Sem szivattyúkat működtető fosszilis energiahordozókba, sem műtrágyába nem kellett beleölniük a pénzt a korabeli gazdáknak, hiszen mindent megoldott áradáskor a víznyomás, később pedig a gravitáció. Eközben a terméshozamokon sem volt okuk aggódni, Magyarország volt Európa egyik éléskamrája. Ráadásul árvízvédelemre és belvízlevezetésre sem kellett vagyonokat elkölteni, valamint az aszály előfordulását is minimalizálták elődeink. A megdöbbentően fejlett rendszer történetét, működését és sokoldalú hasznait Németh Zoltán műszaki oktató, gazdálkodó mutatta be.
-
1:45:07
Dear America
4 hours agoAndrew Bailey is now Bongino’s CO-DEPUTY DIRECTOR of the FBI!! Is Bongino On His Way Out??
101K70 -
LIVE
Reidboyy
3 hours ago $0.33 earnedNEW FREE FPS OUT ON CONSOLE TODAY! (Delta Force = BF6 with Killstreaks)
47 watching -
2:19:32
Matt Kohrs
12 hours agoMore Pain Incoming?! || LIVE! Trading Futures & Options
46.4K2 -
26:53
Law&Crime
18 hours ago $2.01 earnedTikTok Teen Sarah Grace Patrick Sobs in Dramatic Court Meltdown
22.2K6 -
LIVE
GritsGG
3 hours agoWin Streaking! Most Wins 3390+ 🧠
84 watching -
2:59:28
Wendy Bell Radio
8 hours agoDemocrats Need Fake Data To Cover Up Their Incompetence
71.7K36 -
4:04:43
The Bubba Army
1 day agoImmigrant Truck Driver.. Who's To Blame?! - Bubba the Love Sponge® Show | 8/20/25
178K14 -
32:50
Uncommon Sense In Current Times
21 hours ago $2.04 earnedIs War Ever Just? Frank Turek Explains Just War Theory & Christian Ethics
49.5K9 -
25:57
DeVory Darkins
1 day ago $23.30 earnedNewsom suffers HUMILIATING SETBACK after FATAL Accident as Trump leads HISTORIC meeting
83K155 -
LIVE
FyrBorne
16 hours ago🔴Warzone M&K Sniping: First Impressions of Black Ops 7 Reveal
113 watching