Premium Only Content

A pálosok nyomában a magyar történelmen át | HONI FELDERÍTÉS
„Ha valaki Magyarország sorsos állapotját látni kívánja, tekintse Első Remete Szent Pál szerzetét. És ha azt virágjában tündökölni látja, tudja meg, hogy az országnak is jól vagyon dolga, mert jó rendben a szénája” – mondta a hagyomány szerint Pázmány Péter a pálos rendről. Az idézet történetileg nem igazolt, ám akár igaz, akár nem, azért tudott így meggyökeresedni, mert a pálosok története ténylegesen összeforrott Magyarországgal. A törökvészig virágzó szerzetesrend Mohács után az országhoz hasonlóan óriási pusztulást ért meg, majd a török kiverése előtti évtizedekben kezdett újra magára találni. Milyen csapásokat szenvedett el a rend az országgal párhuzamosan a Habsburg abszolutizmus, majd a kommunista diktatúra részéről, hogyan támadt fel újra és újra az országgal együtt, milyen állapotban van ma, és hogyan dolgozott, illetve dolgozik a magyarság ügyéért? Ez is kiderül a Hesz Attila pálos szerzetes atyával készült beszélgetésből, ahol természetesen a pálosok által őrzött, ősi, kereszténység előtti titkok mellett sem mentünk el.
-
LIVE
Side Scrollers Podcast
1 hour agoEveryone Hates MrBeast + FBI Spends $140k on Pokemon + All Todays News | Side Scrollers Live
380 watching -
LIVE
The Charlie Kirk Show
57 minutes agoSummit Aftermath + America's Energy Revolution + Where Russiagate Will Lead | Wright, Solomon
2,971 watching -
LIVE
Steven Crowder
3 hours ago🔴 Trump's Huge Meeting Shocks the World & the Media is Dumbfounded
22,946 watching -
LIVE
Viss
1 hour ago🔴LIVE - How to Consistently Win in PUBG!
93 watching -
LIVE
GloryJean
2 hours agoSniping & Dominating Solos 🖱️ 6.7 K/D
55 watching -
1:40:15
Nikko Ortiz
2 hours agoLive - News, Politics, Podcast And Naaah Im Playin We Chillen
18.8K4 -
1:02:10
VINCE
4 hours agoWhat Just Happened At The White House? | Episode 106 - 08/19/25
163K170 -
LIVE
LFA TV
5 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - TUESDAY 8/19/25
4,334 watching -
1:18:04
The Big Mig™
5 hours agoTrump, NO More Voter Fraud It’s Time, LFG
17K10 -
DVR
The State of Freedom
7 hours ago $0.42 earned#325 Running an America-First Campaign w/ Sammy Wyatt
48.6K2