Premium Only Content

A pálosok nyomában a magyar történelmen át | HONI FELDERÍTÉS
„Ha valaki Magyarország sorsos állapotját látni kívánja, tekintse Első Remete Szent Pál szerzetét. És ha azt virágjában tündökölni látja, tudja meg, hogy az országnak is jól vagyon dolga, mert jó rendben a szénája” – mondta a hagyomány szerint Pázmány Péter a pálos rendről. Az idézet történetileg nem igazolt, ám akár igaz, akár nem, azért tudott így meggyökeresedni, mert a pálosok története ténylegesen összeforrott Magyarországgal. A törökvészig virágzó szerzetesrend Mohács után az országhoz hasonlóan óriási pusztulást ért meg, majd a török kiverése előtti évtizedekben kezdett újra magára találni. Milyen csapásokat szenvedett el a rend az országgal párhuzamosan a Habsburg abszolutizmus, majd a kommunista diktatúra részéről, hogyan támadt fel újra és újra az országgal együtt, milyen állapotban van ma, és hogyan dolgozott, illetve dolgozik a magyarság ügyéért? Ez is kiderül a Hesz Attila pálos szerzetes atyával készült beszélgetésből, ahol természetesen a pálosok által őrzött, ősi, kereszténység előtti titkok mellett sem mentünk el.
-
The Quartering
2 hours agoOn To The Big Bosses! Act 2 Of Expedition 33
25.4K3 -
LIVE
SpartakusLIVE
4 hours agoTiger Blood RESTOCKED and 30% off w/ code SPARTAKUS30
540 watching -
24:58
Law&Crime
5 hours ago $0.49 earnedSecond Note Leaves Disturbing Clues in New York City Killings
7.46K4 -
DVR
Badlands Media
21 hours agoAltered State S3 Ep. 39
31.3K7 -
2:04:07
Due Dissidence
10 hours agoCharlie Kirk's GAZA LIES, Caitlin Clark Stalker, Palantir Goes Hollywood - w/ Kyle Matovcik | TMWS
9.52K3 -
LIVE
I_Came_With_Fire_Podcast
11 hours agoAmerica First, Trump Threatens China, Your Friendly Neighborhood Illegal, EPA Gets a "W"
164 watching -
LIVE
Geeks + Gamers
2 hours agoGeeks+Gamers Play- MARIO KART WORLD
131 watching -
8:28:19
Dr Disrespect
11 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - BATTLEFIELD 1 - FULL GAME
153K7 -
1:39:26
Glenn Greenwald
6 hours agoStephen Miller's False Denials About Trump's Campus "Hate Speech" Codes; Sohrab Ahmari on the MAGA Splits Over Antitrust, Foreign Wars, and More | SYSTEM UPDATE #495
98.3K42 -
1:57:28
Omar Elattar
7 hours agoThe $300M CEO: "The One Skill That Made Me Rich In 15 Different Countries!"
12.9K