Premium Only Content

Vívóiskola a világ tetején | CSIBÉSZ A PÁLYÁN 7
A sporttörténet egyik legnagyszerűbb győzelmi sorozata fűződik a magyar kardcsapathoz, illetve a magyar férfi kardozókhoz, akik a ’60-as évekig verhetetlenek voltak. Az Olaszországból behozott modern kardvívás jó termőtalajra talált a komoly hagyományokkal rendelkező magyar vívóvilágban, és egy évtized alatt olyan kultúrát építettünk ki, hogy több, mint fél évszázadon át evidens volt a magyar kardvívók győzelme az olimpiákon egyéniben és csapatban egyaránt. 1956 miatt, mint annyi minden, ez is megtört, ám csak ezután következtek a magyar párbajtőr legfényesebb évei. Történelmünk legsikeresebb sportágában a csillogó kardsztorink mellett férfi és a női párbajtőrben, sőt néha-néha férfi és női tőrvívásban is maradandót alkottunk. A vívókultúránk a kezdetek óta folytonos, de olyan széles bázist egyik vívónemben sem sikerül már kiépítenünk világklasszisokból, mint az egykori kardválogatottunk, vagy a ’70-es évek párbajtőrválogatottja. Az okokról, múltról, magyar iskoláról és jövőbeli feladatokról Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívóval beszélgettünk.
(A sorozat 2021. augusztus–november között készült.)
Következő rész:
https://rumble.com/v4x5azz-uj-felfedezesekbol-szuletett-minden-uszo-diadalmenetnk-csibesz-a-palyan-8.html
-
3:03:45
The Charlie Kirk Show
3 hours agoCharlie Kirk: A Life of Faith, A Legacy That Endures
396K325 -
9:40
Lara Logan
23 minutes agoHonoring Charlie Kirk - Going Rogue with Lara Logan - LIVE
-
3:58:08
The Rubin Report
4 hours agoCharlie Kirk’s Best Moments on The Rubin Report
34.1K10 -
3:08:36
Right Side Broadcasting Network
4 hours agoLIVE REPLAY: Latest News from the Trump White House - 9/12/25
45.7K12 -
LIVE
Dr Disrespect
4 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT DESTROYS BORDERLANDS 4 - INSANE LOOT, CHAOS & RAGE
1,377 watching -
1:28:34
Mark Kaye
3 hours ago🔴 How Charlie Kirk's Killer, Tyler Robinson, Was Caught!
31.3K19 -
LIVE
Jeff Ahern
1 hour agoFriday Freak out with Jeff Ahern
293 watching -
1:29:00
Russell Brand
5 hours agoLaura Loomer: The Most Banned Woman in the World - SF632
71.8K103 -
2:44:08
Robert Gouveia
4 hours agoCharlie's Murderer CAUGHT! Name and Details RELEASED! Deranged Libs FIRED!
19.7K16 -
2:14:43
The Quartering
4 hours agoCharlie KIrk Assassin CAUGHT, Motive Revealed, Who He Was & His Confession
83.8K90