Premium Only Content

Profi munka nélkül nem elég a magyaros kézilabda | CSIBÉSZ A PÁLYÁN 6
A kispályás kézilabdát csak az ’50-es évek végétől játsszák elterjedtebben, ezért a játék kiérlelődése, fejlődése rögtön éles nemzetközi verseny közepette történt. Ebbe a fejlődésbe a magyar kézilabda is beletette a magáét, és ugyan a férfi válogatottunk sokáig csak üldözte az élmezőnyt, a női szakág kezdettől a legjobbak között vitézkedett. A ’80-as években aztán a férfiak vitték a prímet, a rendszerváltás óta pedig az ezredforduló éveiben volt utoljára kiemelkedő időszakuk a nőknek. Ma mindkét fronton az elit nyomában próbálunk loholni, de a többi csapatsportágunkban is megszokott magyaros kreativitás önmagában már nem elegendő, mert közben a világ sem állt egy helyben. De mit kezdhetünk ezzel az adottságunkkal, segíthet-e visszazárkózni a legjobbak közé, és mi kell még a visszazárkózáshoz? Zsiga Gyulával, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatójával jártunk utána.
(A sorozat 2021. augusztus–november között készült.)
Következő rész:
https://rumble.com/v4x0s6x-vivoiskola-a-vilag-tetejen-csibesz-a-palyan-7.html
-
25:57
DeVory Darkins
1 day ago $19.82 earnedNewsom suffers HUMILIATING SETBACK after FATAL Accident as Trump leads HISTORIC meeting
51.3K149 -
LIVE
FyrBorne
13 hours ago🔴Warzone M&K Sniping: First Impressions of Black Ops 7 Reveal
160 watching -
8:16
MattMorseTV
19 hours ago $10.34 earnedTrump’s name just got CLEARED.
93.7K90 -
2:01:55
MG Show
23 hours agoPresident Trump Multilateral Meeting with European Leaders; Trump Outlines Putin Zelenskyy Meeting
42.3K28 -
LIVE
DoldrumDan
4 hours agoCHALLENGE RUNNER BOUT DONE WITH ELDEN RING NIGHTREIGN STORY MODE HUGE GAMING
52 watching -
10:59
itsSeanDaniel
1 day agoEuropean Leaders INSTANTLY REGRET Disrespecting Trump
35.2K38 -
16:43
GritsGG
19 hours agoThey Buffed This AR & It Slaps! Warzone Loadout!
35.6K3 -
2:05:30
Side Scrollers Podcast
23 hours agoEveryone Hates MrBeast + FBI Spends $140k on Pokemon + All Todays News | Side Scrollers Live
125K15 -
11:06
The Pascal Show
17 hours ago $1.85 earned'THEY'RE GETTING DEATH THREATS!' Jake Haro's Lawyer Breaks Silence On Emmanuel Haro's Disappearance!
25.8K5 -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
201 watching