Premium Only Content

A félbeszakadt kosárlabda-ígéret | CSIBÉSZ A PÁLYÁN 5
Csak a legelvetemültebb sportrajongók körében ismert, hogy a férfi és női kosárlabdázásunk is járt már a világ élvonalában. Ez ugyanis az ’50-es években történt, amikor a foci- és vízilabda-válogatottunk egyaránt a világ tetején volt, magára vonva a figyelem nagy részét. Akkoriban sorra hordták haza az érmeket az Európa-bajnokságokról a kosárlabda-válogatottjaink, a csúcspont pedig az volt, amikor a férfiak idehaza szereztek aranyérmet, 40 ezer tomboló néző előtt legyőzve a Népstadionban az Eb-címvédőt és egyben a legutóbbi olimpia ezüstérmesét, a Szovjetuniót. Sikereinket – nem meglepő módon – kosarazásban sem a nyers erő alapozta meg, hanem a gyors labdajáratásra és ötletes megoldásokra épülő magyaros játék. Később azonban a politika beavatkozása miatt megtört a magyar kosársport, legfeljebb egy-egy elszánt edző tudta valamelyest rajtahagyni a kéznyomát. Férfi csapatunk a ’60-as évek óta nem tudott megvillanni, és a nőknek is csak kevéssel jut több sikerélmény. Hogyan csináltuk régen, és mit érhet az a tudás ma? – ezt fejtegettük a sportág talán legtapasztaltabb hazai szakértőjével, Ránky Mátyás korábbi szövetségi kapitánnyal és válogatott játékossal.
(A sorozat 2021. augusztus–november között készült.)
Következő rész:
https://rumble.com/v4wzzjb-profi-munka-nelkul-nem-eleg-a-magyaros-kezilabda-csibesz-a-palyan-6.html
-
LIVE
LFA TV
8 hours agoLIVE & BREAKING NEWS! | THURSDAY 10/23/25
8,274 watching -
LIVE
Game On!
17 hours agoThursday Night Football NFL Week 8 Betting Preview: Vikings at Chargers!
333 watching -
15:02
Demons Row
11 hours ago8 Hardest Patches to Earn in 1% Motorcycle Club Culture 💀🏍️
13.5K3 -
10:27
Adam Does Movies
20 hours ago $0.11 earnedShelby Oaks - Movie Review
2.75K7 -
6:08
Blackstone Griddles
12 hours agoAlmost Famous French Toast on the Blackstone Camping Griddle
4.34K -
LIVE
BEK TV
22 hours agoTrent Loos in the Morning - 10/23/2025
150 watching -
LIVE
The Bubba Army
21 hours agoImmigrant Trucker KILLS Again! - Bubba the Love Sponge® Show | 10/23/25
2,321 watching -
LIVE
Side Scrollers Podcast
3 days ago🔴FIRST EVER RUMBLE SUB-A-THON🔴DAY 3🔴WAKE YOUR ASS UP!
1,152 watching -
19:16
Jasmin Laine
16 hours agoCBC Gets FACT-CHECKED By Guest—Carney BEGS Poilievre For Help
17.1K14 -
8:50
The Shannon Joy Show
14 hours agoBREAKTHROUGH Cancer Treatments With Dr. Makis
6.95K2