Premium Only Content

Ha csodára vársz, rakd össze a Magyar Péter-mozaikokat és hidd el, összeáll a valódi kép
Ahogyan minden választás előtt, a Karanténvlog most is igyekszik egy-egy jelölt viselt dolgait pellengérre állítani, elvégre a sok ígérgetés mellett jól jön néha a görbe tükör. A Karantén kiszemeltje most nem is lehetett más, mint Magyar Péter, akinek igyekeztünk kigyűjteni néhány önellentmondását, rávilágítani arra, hogy mekkorát változott az az alapállás, amit a botránysorozat kirobbantásakor felvett. Szóba kerül természetesen az is, hogy kik és vajon miért állhatnak mögötte, és nem felejtkezünk el arról sem, hogy a mindenért erőszakot kiáltó feministák most simán félrenéznek, amikor alapos gyanú merül fel arról, hogy Magyar Péter többször is bántalmazta a feleségét. A szolidan félrenéző baloldal ismét a kettős mérce álságos csapdájába esik, de sosem adják fel. A műsorban kitérünk Magyar keresztény, jobboldali és konzervatív önigazolási kísérletére is, majd a szinte rögtön érkező önellentmondó kinyilatkoztatására, miszerint ő liberális. A mögötte álló baloldali körök tevékenysége sem maradhatott említés nélkül, valamint barátnője édesanyjának börtönbüntetése sem, hiszen a szavakban a korrupció ellen küzdő Magyar szoros kapcsolatban áll az egyes hírek szerint mozgalma gazdasági vezetőjének tekintett S. Máriával, aki 1200 embert vert át bűntársaival piramisjátékkal, a 8 milliárd forintos károkozásból pedig 7 milliárd forint egyszerűen eltűnt. A templomból kijövő emberekkel ordító, időnként láthatóan önkontrollt veszítő Magyar mégis számottevő követővel rendelkezik, akik egyelőre minden botránya ellenére vakon követik, és teljesen érthetetlenül várják azt a csodát, amire nincs is szükségük.
-
2:57:22
Right Side Broadcasting Network
5 hours agoLIVE REPLAY: White House Press Secretary Karoline Leavitt Holds a Press Briefing - 8/19/25
36.7K26 -
1:03:48
Timcast
2 hours agoGavin Newsom SURGES In Polls, COPIES Trump's Style
99.6K77 -
4:37
Michael Heaver
8 hours agoBusted France Faces UPRISING
3832 -
10:45
Dr. Nick Zyrowski
1 day agoDoctors Got It Wrong! This Causes of Obesity - NOT Sugar
5.7K8 -
1:57:57
The Charlie Kirk Show
2 hours agoSummit Aftermath + America's Energy Revolution + Where Russiagate Will Lead | Wright, Solomon
33.7K12 -
2:00:15
Steven Crowder
5 hours agoTrump's Huge Meeting Shocks the World & the Media is Dumbfounded
246K207 -
LIVE
Viss
2 hours ago🔴LIVE - How to Consistently Win in PUBG!
91 watching -
LIVE
GloryJean
4 hours agoSniping & Dominating Solos 🖱️ 6.7 K/D
19 watching -
1:40:15
Nikko Ortiz
3 hours agoLive - Gun Shot And Gun Fails
31.1K6 -
1:02:10
VINCE
5 hours agoWhat Just Happened At The White House? | Episode 106 - 08/19/25
211K274