Haverok kapják az önkormányzati lakásokat Pécsett | Az Akta
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség, melyről az eljárás eredményessége érdekében további információ jelenleg nem osztható meg – írta Az Akta megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség. Azért kerestük a hivatali visszaélésekkel, korrupciós ügyekkel foglalkozó legmagasabb szintű hatóságot, mert tudomásunkra jutott, hogy az évek óta tartó eljárás új szakaszba léphetett és a közeljövőben az első gyanúsítotti kihallgatások is megtörténhetnek. A korábban lefoglalt iratok és az ügyészséghez eljutott hangfelvételek alapján tanúkat hallgattak ki. Van, akit már kétszer is. Rövid időn belül több magas pozícióban lévő baloldali politikust is felelősségre vonhatnak. Az Akta riportjából most megtudják, a pécsi lakáspiacon kik és hogyan osztják a lapokat. A folyamatosan visszatérő nevek: Nyőgéri Lajos alpolgármester, egy Kovács Gábor nevű férfi, aki a nyakában “Nyőgéri Lajos megbízásából” feliratú táblával rohangált és terrorizálta az önkormányzati lakások lakóit és Fogarassi Gábor jobbikos önkormányzati képviselő. Arról se feledkezzünk meg, hogy Péterffy Attila polgármester nélkül mindaz, amit látni fognak nem lenne lehetséges, hiszen Nyőgéri Lajost a szocialista bázisú, álcivil városvezető egyszemélyes döntéssel, a Covid teremtette helyzettel visszaélve emelte a posztra minden tiltakozás ellenére.
-
37:47
PestiSracok.hu
6 days agoDézsy Zoltán: minden erőnket össze kell szedni, eljött a nemzeti keménymag ideje!
2221 -
LIVE
Laura Loomer
1 hour agoEP77: IMMIGRATION CAT-ASTROPHE: Trump and Allies Heading to Springfield, OH
1,947 watching -
1:30:40
Roseanne Barr
2 hours ago“Fraud Vitiates Everything” with Mark Finchem | The Roseanne Barr Podcast #66
35.2K30 -
LIVE
ZeeeMedia
4 hours agoMis/Disinfo Bill: Australian Senator Issues WARNING! - Senator Alex Antic
1,058 watching -
LIVE
LFA TV
1 day agoSurvey: 28 Percent of Democrats Wish Trump Were Assassinated | Trumpet Daily 9.19.24 9PM EST
540 watching -
49:12
Glenn Greenwald
22 hours agoDems' Attacks on the Green Party, Israel/Gaza's Effect on 2024, and More with VP Candidate Butch Ware | SYSTEM UPDATE #337
29.2K23 -
1:38:08
Donald Trump Jr.
9 hours agoMake America Healthy Again, Interview with Robert F Kennedy Jr | TRIGGERED Ep.175
94.7K152 -
DVR
Josh Pate's College Football Show
2 hours agoWeek 4 Upset Alerts | Florida & Billy Napier Future | Biggest Vegas Movement | Cole Cubelic Joins
5.49K -
1:00:00
The StoneZONE with Roger Stone
2 hours agoPennsylvania is the Key to Trump Victory - w/ Cliff Maloney of the PA Chase | The StoneZONE
8.32K -
LIVE
Tundra Gaming Live
9 hours agoThe Worlds Worst Horror Streamer Has Heart Attack Playing Phasmophobia
190 watching