A fejlődés útjára állítaná Diósdot az egykori műsorvezető – A Mi kérdezünk vendége: Dizseri András
A Pest vármegyei Diósdon mintha tíz éve megállt volna az idő, legalábbis, ami a fejlesztéseket illeti. Egyedül a házak száma szaporodik gombamódon, a környék viszont nem szolgálja ki az ide költözők igényeit. Ezen kíván változtatni a Pro Civitate – A Városért Egyesület, amelynek polgármesterjelöltje Dizseri András, akinek arca és hangja nem véletlenül ismerős, Dizseri ugyanis amellett, hogy tősgyökeres diósdi, lokálpatrióta, több országos televíziónál és rádiónál is dolgozott már műsorvezetőként és szerkesztőként is. Csapatával – akik között van diósdi bölcsődevezető, iskolaigazgató, kulturális rendezvényszervező és pályázatíró is, de egy korábbi profi labdarúgó, Vidnyánszky Ádám is, aki jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója – elsősorban a város túlzsúfoltságát szeretnék megállítani azzal, hogy elrendelnék a zöldfelületek beépítési tilalmát, a közterületeket fejlesztenék, út- és járdaépítéseket hajtanának végre. Nem véletlen, hogy programjukat a neves botanikusról, Magyar Gyuláról nevezték el, akinek munkássága inspirálja őket Diósd zöldítésében. A Mi kérdezünk vendégeként Dizseri Andrástól megtudtuk, hogy milyen további elképzeléseik vannak városukkal kapcsolatban, melyek a jelenlegi problémák, hogyan alakult meg a csapatuk, és tudnak-e majd a kormánnyal együttműködni abban, hogy Diósdon ne csak átmenő autósforgalom legyen, hanem az itt élők igényei is megvalósulhassanak.
-
19:03
PestiSracok.hu
2 months agoKarácsony Gergely megint a festékesvödörrel játszik | Skót duda
164 -
16:24
Karantenvlog
2 months agoDobrev szerint egész Közép-Európa és a Baltikum is irigykedett a Gyurcsány-korszak nagyszerűségére
3104 -
1:46:57
Siewcy Prawdy
2 months ago $11.75 earnedCzarno na białym - Cel uświęca środki
3.68K19 -
28:08
Karantenvlog
2 months agoA baloldalnak nemcsak a kampányidőszakban kell a piacon hangoskodni, hanem dolgozni is kellene
149 -
1:39:34
Siewcy Prawdy
2 months ago $11.04 earnedŻyj i daj żyć innym - Waldemar Świć
3.5K4 -
38:38
Paralelne
2 months ago $0.05 earnedKnižní okénko - Ivan Jefremov, to jsou knihy, kterými hledíte do budoucnosti. Nesmí vám chybět!
591 -
49:04
Szkeptikus Kerekasztal
7 months agoAz új kormányod, amire nem szavaztál? | November 30. a határidő
2.09K3 -
1:43:22
Siewcy Prawdy
2 months ago $12.10 earnedCzarno na białym - Ani kroku wstecz
4.03K13 -
11:15
AnkaOnTravel
7 months agoCo jedzą dzieci po wyjściu ze szkoły w Iquitos w tzw."środku amazońskiej dżungli"?⏐Peru 🇵🇪w 2023
57 -
2:23:00
Siewcy Prawdy
2 months ago $13.22 earnedDemokracja Pryncypialna: Dla wszystkich Polaków - Daniel Jabłoński
5.2K30