A fejlődés útjára állítaná Diósdot az egykori műsorvezető – A Mi kérdezünk vendége: Dizseri András

6 months ago
64

A Pest vármegyei Diósdon mintha tíz éve megállt volna az idő, legalábbis, ami a fejlesztéseket illeti. Egyedül a házak száma szaporodik gombamódon, a környék viszont nem szolgálja ki az ide költözők igényeit. Ezen kíván változtatni a Pro Civitate – A Városért Egyesület, amelynek polgármesterjelöltje Dizseri András, akinek arca és hangja nem véletlenül ismerős, Dizseri ugyanis amellett, hogy tősgyökeres diósdi, lokálpatrióta, több országos televíziónál és rádiónál is dolgozott már műsorvezetőként és szerkesztőként is. Csapatával – akik között van diósdi bölcsődevezető, iskolaigazgató, kulturális rendezvényszervező és pályázatíró is, de egy korábbi profi labdarúgó, Vidnyánszky Ádám is, aki jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója – elsősorban a város túlzsúfoltságát szeretnék megállítani azzal, hogy elrendelnék a zöldfelületek beépítési tilalmát, a közterületeket fejlesztenék, út- és járdaépítéseket hajtanának végre. Nem véletlen, hogy programjukat a neves botanikusról, Magyar Gyuláról nevezték el, akinek munkássága inspirálja őket Diósd zöldítésében. A Mi kérdezünk vendégeként Dizseri Andrástól megtudtuk, hogy milyen további elképzeléseik vannak városukkal kapcsolatban, melyek a jelenlegi problémák, hogyan alakult meg a csapatuk, és tudnak-e majd a kormánnyal együttműködni abban, hogy Diósdon ne csak átmenő autósforgalom legyen, hanem az itt élők igényei is megvalósulhassanak.

Loading comments...