Premium Only Content

Karácsony Gergely megint a festékesvödörrel játszik | Skót duda
Németország már ott tart, hogy fontolóra vették, hogy hatósági áras legyen a döner kebab, ugyanis “dönerinfláció” sújtja őket. A népszerű török étel ára ugyanis négyről tíz euróra ment fel, a baloldali német párt pedig a hatalmas felháborodás miatt a parlament elé vitte az ügyet. Kérésük az lenne, hogy az átlagfizetésűek 4,90 euróért, a fiatalok és szegényebbek pedig 2,90 euróért vásárolhassák a dönert. Kérdés az, hogy hogyan oldják majd ez meg? A rendelésnél kell majd vinni a jövedelemigazolást? Mindenesetre úgy tűnik, hogy Németországban annyira túltolták a bevándorlást, hogy hamarosan az Oktoberfesten is a sör, kolbász és perec helyett gíroszt, dönert és falafelgolyókat lehet majd csipegetni hagyományos német étel gyanánt. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de kitértünk arra is, hogy a kampánystratégia miatt nem adták még mindig át az Astorián lévő zebrát. Mindig piszmognak rajta valamit, de kivárják az utolsó pillanatot, hiszen a választók emlékezete rövid, a fejlesztéseket pedig mutogatni kell. Mint tudjuk, Karácsony Gergely kedvenc fejlesztéseihez mindig festék kell, úgyhogy a kampány tele lesz bicikli- és buszsávokkal, ami a zebrákkal bővül. Végül kitértünk Magyar Péterre, aki nem tud vidéken listát állítani, mert nem kíváncsiak rájuk az emberek. Na persze erről is Orbán tehet.
-
8:52
PestiSracok.hu
6 months agoTrump veszélyes tervei a Gázai-övezettel | GEOrgPOLITIKA
172 -
3:19:34
Laura Loomer
6 hours agoEP135: Champagne Communism: Zohran Mamdani's Ugandan Compound EXPOSED
36.4K8 -
28:39
The Why Files
3 days agoCryptids Vol. 4 | Bunyips, Yowie and Australian Nightmare Fuel
50.4K38 -
1:07:06
Mike Rowe
18 days agoThe Fight For America's Heartland | Salena Zito #442 | The Way I Heard It
35.4K48 -
2:43:30
TimcastIRL
7 hours agoSouth Park Goes FULL CHARLIE KIRK, Latest Episode ROASTS Trump Again | Timcast IRL
218K111 -
DVR
SpartakusLIVE
7 hours agoThe Return of the KING of Content
51K -
10:05
MattMorseTV
10 hours ago $8.39 earnedHe actually did it...
60.5K26 -
1:32:39
Anthony Rogers
1 day agoEpisode 376 - Todd Schowalter
32.9K -
3:42:07
megimu32
7 hours agoOTS: Movie Tie-In Games + Remakes: Let’s Play Memory Lane
46.8K5 -
1:15:06
Adam Does Movies
14 hours ago $1.03 earnedTalking Movies + Ask Me Anything - LIVE
32K8