Premium Only Content

Karácsony Gergely megint a festékesvödörrel játszik, művét viszont még nem mutatja meg
Németország már ott tart, hogy fontolóra vették, hogy hatósági áras legyen a döner kebab, ugyanis "dönerinfláció" sújtja őket. A népszerű török étel ára ugyanis négyről tíz euróra ment fel, a baloldali német párt pedig a hatalmas felháborodás miatt a parlament elé vitte az ügyet. Kérésük az lenne, hogy az átlagfizetésűek 4,90 euróért, a fiatalok és szegényebbek pedig 2,90 euróért vásárolhassák a dönert. Kérdés az, hogy hogyan oldják majd ez meg? A rendelésnél kell majd vinni a jövedelemigazolást? Mindenesetre úgy tűnik, hogy Németországban annyira túltolták a bevándorlást, hogy hamarosan az Oktoberfesten is a sör, kolbász és perec helyett gyrost, dönert és falafel golyókat lehet majd csipegetni, hagyományos német étel gyanánt. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kitértünk arra is, hogy a kampánystratégia miatt nem adták még mindig át az Astorián lévő zebrát. Mindig piszmognak rajta valamit, de kivárják az utolsó pillanatot, hiszen a választók emlékezete rövid, a fejlesztéseket pedig mutogatni kell. Mint tudtjuk Karácsony Gergely kedvenc fejlesztéseihez mindig festék kell, úgyhogy a kampány tele lesz bicikli-és buszsávokkal, ami a zebrákkal bővül. Végül kitértünk Magyar Péterre, aki nem tud vidéken listát állítani, mert nem kíváncsiak rájuk az emberek. Na persze erről is Orbán tehet.
-
LIVE
TheCrucible
1 hour agoThe Extravaganza! Ep. 24 (8/20/25)
9,073 watching -
LIVE
Kim Iversen
1 hour agoUFO Base Area 51 Catches Fire… Is It a Massive Cover-Up?!
1,230 watching -
LIVE
Redacted News
1 hour ago"There will be consequences!!!" Trump issues big threat to Putin ahead of peace summit | Redacted
11,650 watching -
DVR
Candace Show Podcast
1 hour agoThe MOST MORAL Blackmail In The World | Candace EP 231
3.16K24 -
1:11:28
vivafrei
3 hours agoMatt Taibbi Getting "Westfalled"? Kathy Hochul Fighting for Illegals! Mamdani Minority Report & MORE
55.8K22 -
2:03:39
Pop Culture Crisis
3 hours agoWTF Happened to Miley Cyrus? HARRY POTTER Set Images, Sydney Sweeney Hater EXPOSED | Ep. 901
8.17K9 -
10:17
MattMorseTV
3 hours ago $3.47 earnedTrump's DOJ just DROPPED a NUKE.
9.96K25 -
LIVE
Dr Disrespect
6 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - IMPOSSIBLE 5 CHICKEN DINNER CHALLENGE - FEAT. VISS
1,450 watching -
11:07
Politibrawl
12 days agoRepublican rising star DESTROYS theatrical Democrat in front of the entire world
50.3K24 -
LIVE
StoneMountain64
4 hours agoOnly game with BETTER desctruction than Battlefield?
176 watching