Premium Only Content

Hippokratészi eskü
„Esküszöm a gyógyító Apollónra, Aszklépioszra és Hügieiára és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket ezennel tanúkul hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom következő kötelességeimet: tanáromat akitől e tudományt tanultam, úgy fogom tisztelni, mint szüleimet, vagyonomat megosztom vele, s ha rászorul, tartozásomat lerovom; utódait testvéreimnek tekintem, oktatom őket ebben a tudományban, ha erre szentelik magukat, mégpedig díjtalanul; továbbá az orvosi tudományt áthagyományozom fiaimra és azokra, akik az orvosi esküt leteszik, másokra azonban nem. Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik. Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához. Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat. Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem ezt azoknak, akiknek ez a mesterségük. Minden házba a beteg javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre használatától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit kezelés közben látok vagy hallok – akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben, – nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm. Ha ezt az eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig tudományomnak, s az életnek, de ha esküszegő leszek, történjék ennek ellenkezője.”
-
3:03:55
TimcastIRL
10 hours agoFBI To Release Of EPSTEIN PRISON Tapes They Say PROVES He UNALIVED Himself | Timcast IRL
244K213 -
2:49:00
Laura Loomer
10 hours agoEP124: They're Saving The Dogs! They're Saving The Cats!
53.9K24 -
1:21:23
T-SPLY
8 hours agoDemocrat Mayor Of Nashville Caught Doxing Ice Agents!
49.7K15 -
3:16:25
Barry Cunningham
12 hours agoPRESIDENT TRUMP: NOTHING CAN STOP WHAT IS COMING! ARE YOU READY?
108K77 -
13:06
Colion Noir
12 hours agoOpen Carrier Killed With His Own Gun At Autozone | Open Carry Gone Wrong
78.6K93 -
57:09
Kitco NEWS
16 hours agoFiat Collapse Ahead Gold to $8,900 in Global Monetary Shift
48K5 -
16:46
Nick Shirley
18 hours ago $4.38 earnedAsking Democrats About the Joe Biden Cover Up Scam
42.7K27 -
2:24:06
I_Came_With_Fire_Podcast
8 hours agoThe 2017 Las Vegas Shooting: Conspiracy, Critical Thinking, and Narratives
32.6K8 -
9:44
Melonie Mac
16 hours agoTwitch is Cooked
30.2K27 -
1:10:41
Glenn Greenwald
16 hours agoSYSTEM UPDATE REVISITED: Prof. John Mearsheimer on Ukraine; Plus: Fallout from a Changing Syria
135K34