Premium Only Content

Kovács Péter: a baloldalnak nem csak a kampányidőszakban kell a piacon hangoskodni
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere immár 2006 óta vezeti a kerületet és a Mi kérdezünk című műsorunkban beszélt az elmúlt tizennyolc év tapasztalatairól, a befektetett energiáról és munkáról, valamint az előtte álló tervekről. Kovács Péter immár negyedik ciklusának végén jár a Kertvárosban, de újabb energiákat mozgósítva, rengeteg ötlettel és tervvel készül a következő megmérettetésre. A polgármester visszaemlékezett a legsötétebb Gyurcsány-korszak időszakára, amikor 2006 és 2010 között kellett irányítania a kerületet, hatalmas ellenszélben és kormányzati támogatás nélkül, ám mégis sikereket elérve. Kovács felsorolta az elmúlt tizennyolc eredményeit, a földutak leaszfaltozását, a fejlődő, nem csak szavakban a zöldítést célul kitűző önkormányzat munkáját és a baloldal kerékkötő tevékenysége is szóba került. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek. A kerület polgármesterének célja a rend, tisztaság, egy osztrák kisváros példája, amelyet nem csak szavakkal, hanem tettekkel érnek el. Végül nem maradhatott el a Fővárosi Közgyűlésen eltöltött hosszú évek tapasztalata sem, hiszen Kovács Péter a XVI. kerületet képviseli ennek a ciklusnak a végéig, innentől azonban csak a kerületre koncentrál majd. A Fővárosi Közgyűlésben 2019 óta a baloldal van többségben, Karácsony Gergely diktatórikus városvezetése, a csődközeli állapot, a mutogatások pedig feladták a leckét a kormánypárti frakciónak, hiszen nehéz a baloldali széllel szemben dolgozni és eredményeket elérni.
-
46:51
PestiSracok.hu
7 months agoElfogadta a német parlament a bevándorlás ellenes törvényjavaslatot | GEOrgPOLITIKA
270 -
LIVE
BonginoReport
1 hour agoNationwide Crime Spree Amid Trump Crackdown (Ep. 129) - Nightly Scroll with Hayley 09/08/2025
4,493 watching -
LIVE
The Jimmy Dore Show
30 minutes agoHolocaust Museum DELETES “Never Again” Post! Rand Paul Calls JD Vance Despicable! w/ Anthony Aguilar
3,051 watching -
1:04:12
TheCrucible
1 hour agoThe Extravaganza! EP: 33 (9/08/25)
11.4K4 -
LIVE
Kim Iversen
3 hours agoDepartment Of War is BACK: JD Vance Says "I Don't Give A Sh*t"
1,515 watching -
LIVE
The Amber May Show
3 hours agoSocialism Rising, Immigration Operation, and Tariff Battles | Sam Anthony
201 watching -
LIVE
Dr Disrespect
6 hours agoLIVE - DR DISRESPECT - MARVEL RIVALS, PUBG, OFF THE GRID - TRIPLE THREAT GAME CHALLENGE
963 watching -
1:11:09
Candace Show Podcast
2 hours agoBecoming Brigitte: MK Ultra And The French Gold Rush.
14.4K18 -
LIVE
Rallied
1 hour ago $0.02 earnedSolo Challenges All Day
77 watching -
1:44:19
Redacted News
2 hours agoHIGH ALERT! BRICS CALLS EMERGENCY MEETING IN BRAZIL, TRUMP THREATENS TO DESTROY RUSSIAN ECONOMY
94.4K57