Lelépett a haveri vállalkozó, másodszorra is közpénzt költ Szaniszló ugyanarra a rendelőfelújításra

1 month ago
109

Elképesztő módon trükközhetnek a közbeszerzéssel a Szaniszló Sándor vezette kerületben, hogy valahogy elkészülhessen a szakrendelő felújítása, amire a kormány 1,7 milliárd forint támogatást adott az önkormányzatnak – szúrta ki a PestiSrácok.hu. Az Akta arra vállalkozott, hogy kibogozza, hová tűnt el több mint egymilliárd forint, amit a polgármester bevallása szerint már elköltöttek. Hogy mire, annak nem igazán van nyoma. Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló rekonstrukciónak eredetileg 2022 decemberére kellett volna elkészülnie. A kivitelezés több mint fél éve áll. A zűrös közbeszerzés nyertes kivitelezővel – amely a kispesti korrupciós botrányokban híresült el – szerződést bontottak, majd a közelmúltban újra kiírták a közbeszerzést, úgy mintha az második ütem lenne. Csakhogy az elvégzendő feladatok jelentős részben fedik egymást és más törvénysértés-gyanús problémák is felmerülnek az eljárással. Az Akta megkereste a projektbe belebukott cég állítólagos alvállalkozóit és azt is kiderítette, hogy a másik, kiemelt állami finanszírozással megvalósuló helyi beruházásban ugyanazok a szereplők jelentek meg… és ott sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene.

Loading comments...