711 szavazatot szerezve nyert előválasztást Juhász Péter, ez a rendszerváltás kezdete a Belvárosban
A NatCon konzervatív, jobboldali konferencia betiltása a szólásszabadság és a gyülekezési jog sárba tiprása volt, közben pedig ezek az emberek oktatnak bennünket demokráciáról, jogállamiságról. Azonban most túllőttek a célon, ezt az is bizonyította, hogy rengeteg magát liberálisnak mondó vezető politikus is szégyenteljesnek nevezte a török származású brüsszeli kerületi polgármester lépését. Az ügy azóta elrendeződött, de érdekes volt látni, hogy a magyarországi baloldalból most is csak a káröröm és a rosszindulat fakadt ki. Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin sem rejtette véka alá kaján örömét, akkor, amikor külföldi gazdáik is inkább elfordították az arcukat, a valaha a jobboldalhoz tartozó Jobbik elnöke például úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor csak azt kapta, amit itthon csinál az ellenzékkel. A Karanténvlogban ezen kívül szóba került Juhász Péter előválasztási győzelme is, ahol a 23 ezres V. kerületben sikerült 711 szavazattal megnyerni a nagy tusát, így ő indulhat majd Szentgyörgyvölgyi Péter, regnáló fideszes polgármester ellen. A botrányt botrányra halmozó baloldali politikus magabiztos, szerinte már meg is kezdődött a Belvárosban a rendszerváltás. Ehhez elég volt bő 700 szavazat is. Kabaré a Karanténban.
-
1:10:58
Battleground with Sean Parnell
4 hours agoDoes Our Government Ever Tell the Truth Anymore?
16.7K37 -
57:07
Graham Allen
11 hours agoYOU CAN ALWAYS GO BACK HOME!!! Live from Trinity Church
67.8K149 -
1:02:22
In The Litter Box w/ Jewels & Catturd
22 hours agoWhere's Hunter? | In the Litter Box w/ Jewels & Catturd - Ep. 569 - 5/16/2024
45.8K58 -
1:16:02
Awaken With JP
7 hours agoWe The People Have The Power - LIES Ep. 40
60K74 -
1:21:21
Lee Camp
5 hours agoLIVE: Stupid US Gaza "Pier" Already In Trouble! (& much more)
31.5K -
2:13:05
Mally_Mouse
7 hours agoLet's Talk About It - LIVE w/Special Guest
34.3K7 -
51:42
Plan Bri Uncut
12 hours agoNewest Sports Illustrated Rookie: Xandra Pohl | PlanBri Episode 256
36.5K4 -
32:56
My Self Reliance
2 days agoTrout Fishing in a Hailstorm with the Baird Brothers | My Spring Food Forest Awakening
38.3K23 -
7:39
UFC - Ultimate Fighting Championship
12 days agoUFC 301 Embedded: Vlog Series - Episode 5
40.2K5 -
3:09:30
The Charlie Kirk Show
7 hours agoButker's Battle + The Polling Says... + Pop Culture Power Hour | Baris, Bowyer, Kane, Jobob, Morgonn
107K95