“A legfontosabb a béke üzenete” – Így értékelték a Fidesz kampánynyitójának témáit a résztvevők
Kampánynyitó rendezvényt tartott a Fidesz–KDNP, amelyen egy választási manifesztum elfogadását is bejelentette a kormányfő. Orbán Viktor az eseményen hangsúlyozta: Magyarország nem akar újra nagyhatalmak játékszerévé válni, nem akar háborút, ezért kell kitartania a béke mellett úgy hazánkban, mint Brüsszelben, az ENSZ-ben vagy a NATO-ban. Mint fogalmazott, “hogy Brüsszelben is értsék: no migration, no gender, no war. Ez a Fidesz választási manifesztuma.” A rendezvényt követően politikusok, médiaszakemberek értékelték a kampánynyitó legfontosabb témáit, valamint a NatCon konferencia elleni botrányos karhatalmi fellépésről is kifejtették véleményüket. Mint ismert, a brüsszeli rendőrség kedden blokád alá vette a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett volna. A pódiumbeszélgetést végül szerdán megtartották, amelyen a magyar kormányfő többek között arról is beszélt, hogy új vezetőkre van szükség Európában. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója lapunknak úgy fogalmazott: “a probléma az, hogy a békét, a béke hangjait akarják elhallgattatni, ez a politika Brüsszelben”. Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sajnálatos, hogy miközben szólásszabadságról meg demokráciáról prédikálnak, egy ilyen eset megtörténhet.
-
9:14
PestiSracok.hu
1 day agoInterjú Marija Zaharovával | GEOrgPOLITIKA
123 -
54:34
Man in America
14 hours agoCongress & UN Preparing for 'MASS CASUALTY' Event & Martial Law? w/ Todd Callender
68.6K102 -
1:24:22
Flyover Conservatives
1 day agoTony West: The Power Player Behind the Scenes You’ve Never Heard Of! - Edward Szall and Matthew Skow; Economic Update - Dr. Kirk Elliott | FOC Show
63.3K4 -
1:18:50
Precision Rifle Network
2 days agoGuns & Grub S3E1 - Back Like A Bad Rash
54.9K6 -
1:22:19
Donald Trump Jr.
16 hours agoKamala Fails Softball Interview, Adams Indicted, Live with Vivek Ramaswamy | TRIGGERED Ep.177
166K247 -
3:06:47
VOPUSARADIO
1 day agoPOLITI-SHOCK! 9-26-24 "RECLAIM FREE SPEECH & OUR REPUBLIC"!! SAVE INFOWARS!!
69.7K6 -
1:00:16
Josh Pate's College Football Show
11 hours agoWeek 5 Upset Alerts | UGA vs Bama Impact | Failed Bold Predictions | Best Bets & Cole Cubelic Joins
94.2K18 -
59:08
The StoneZONE with Roger Stone
11 hours agoSanctuary City Advocate / NYC Mayor Eric Adams Goes Down - With Fmr NYPD Sal Greco | The StoneZONE
74.4K17 -
4:25:44
Tundra Gaming Live
11 hours agoThe Worlds Worst Horror Streamer Has Heart Attack Playing Phasmophobia
47.2K3 -
1:01:08
The Black and Jewish Podcast with Ashira Solomon
13 hours agoEp. 9 The Educated Don't Want to Hang Out With The Uneducated with Senator Rosalind Osgood
46.9K17