Premium Only Content

A vadkapitalizmusból vissza a teremtett emberhez – Honi felderítés
Mások számára jól látható erkölcsösség és megzabolázott vágyak – ez, a protestáns vidékekre jellemző viselkedéskultúra ágyazott meg a tőke diadalának. A protestánsok hite szerint nem a saját kezükben van az üdvözülésük, ezért e világi jeleket, bizonyságokat kerestek a kiválasztottságukra, amit a jómódban, a visszafogottságban és az erkölcsösségben láttak meg. Ez szülte meg a protestáns etikával fémjelzett, tőkefelhalmozást eredményező korai kapitalizmust. A felvilágosodás szellemisége aztán ebbe a képletbe oltotta bele a materializmust, azaz a vágyak korlátlan kielégítését, kialakítva a modern kapitalizmus eszmei kereteit. Ezzel párhuzamosan az ipari forradalom vívmányai is fokozták a tőkekoncentrációt, a XIX. századra durván felborult a pénztőke, illetve a földbirtok, a munka és a tudástőke közötti korábbi egyensúly, és előbbi egyre inkább a kis egzisztenciák fejére nőtt. A nagytőke befolyásához képest eltörpült a földé, a munkaerőé és a tudásé. A kapitalizmus káros hatásainak kivédése végett jött létre a keresztényszocializmus, amely az emberi méltóságot, a társadalmi igazságosságot, a társadalmi rétegek egymásra utaltságában gyökerező szolidaritást és a család intézményét segítő szubszidiaritást hirdeti katolikus alapon. A sokak számára ismeretlen, ám ma is időszerű üzeneteket hordozó politikai irányzat előzményeiről és részleteiről Kovács Kálmán Árpád történész beszélt.
-
8:52
PestiSracok.hu
4 months agoTrump veszélyes tervei a Gázai-övezettel | GEOrgPOLITIKA
168 -
LIVE
LFA TV
15 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - WEDNESDAY 6/18/25
5,505 watching -
1:11:19
The Rubin Report
2 hours ago‘The View’s Sunny Hostin Gets Visibly Angry When Arnold Schwarzenegger Puts Her in Her Place
8.17K19 -
UPCOMING
Neil McCoy-Ward
29 minutes agoBritain to Suffer BLACKOUTS By December!! (Unless Th...
1 -
LIVE
The Shannon Joy Show
2 hours ago🔥🔥False Flag Incoming? Concerns About Another Military Lockdown Under Trump Are Amplified As War Rhetoric Heats Up. With Special Guest Doc Malik🔥🔥
357 watching -
LIVE
Grant Stinchfield
26 minutes agoStinchfield - "Stand by Trump, Stand by Strength"
141 watching -
1:01:01
VINCE
3 hours agoHave They Done The Impossible? | Episode 67- 06/18/25
172K121 -
30:00
Rethinking the Dollar
1 hour agoTrump Blasts Powell as ‘Stupid’: Will the Fed Finally Cut? | Morning Check-In
-
DVR
Benny Johnson
2 hours ago🚨Top Democrat Arrested By ICE For Smuggling Illegal Alien, Dragged Out Screaming in Handcuffs
53K48 -
DVR
Bannons War Room
4 months agoWarRoom Live
23M5.9K