Premium Only Content

Baranyi Krisztina már mindenkit maga ellen haragított Ferencvárosban, mi lesz ennek a vége?
Ferencváros tényleg a baloldali összefogás laboratóriuma lett, hiszen látszik, hogy amit lehet, tönkretesznek, a többihez meg nem értenek, egymást pedig leszalámizzák. Négy és fél év alatt tulajdonképpen kiderült, hogy a káoszon és romboláson kívül nem értenek semmihez, és a jobboldal elleni gyűlöleten kívül csupán egymás lenullázása okoz örömet nekik. A beszélgetés során szóba került az a két momentumos önkormányzati politikus, akik kiléptek pártjukból, mert a Momentum Baranyi mögé állt be, ők pedig a több éves tapasztalat alapján nem képesek elfogadni ezt a döntést. Nem túl jó hír ez Baranyinak, akinek a renoméja egyre csökken, és egyre inkább a saját egykori szövetségesei azok, akik folyamatosan ütik be a szögeket a magát függetlennek füllentő polgármester politikai koporsójába. A ferencvárosi lakosok pedig csupán annyit érzékelnek, hogy azok a személyek, akik az ő gyarapodásukat hivatottak előremozdítani, a kerülettel nem foglalkoznak, a bevételeket elszórják, vagy büntetésként fizetik, miközben gyalázzák azt a jobboldalt, akik vezetése alatt összehasonlíthatatlanul jobban teljesített Ferencváros. És mi jön vajon még?
-
5:06:26
SpartakusLIVE
8 hours agoSpartan HERO here to MOTIVATE the MASSES
53.2K2 -
1:27:19
Badlands Media
20 hours agoCulture of Change Ep. 117: DARPA, Downloads & the Roots of the Narrative
59.8K6 -
LIVE
BubbaSZN
16 hours ago🔴 LIVE - MAFIATHON (COMPLETING THE MAFIA SERIES WITHOUT ENDING STREAM)
280 watching -
2:50:02
TimcastIRL
6 hours agoTrump Calls Putin During Zelenskyy White House Visit, European Leaders Praise Trump | Timcast IRL
188K62 -
1:54:34
FreshandFit
11 hours agoBrandon Carter Returns
51.2K6 -
8:24:47
MissesMaam
12 hours agoResident Evil 4 *FIRST EVER PLAYTHROUGH*💚✨
35.6K4 -
2:37:55
SlingerGames
4 hours agoSlinger Slays Elden Ring - Pt. 8 - Enduring the Pain
16.1K1 -
4:03:01
VapinGamers
6 hours ago $0.35 earnedOff The Grid - Co-Stream with BSparksGaming! Come Join the Mayhem! - !rumbot !music
10.5K -
1:36:53
Glenn Greenwald
8 hours agoTrump Tries to End War in Ukraine; U.S. is Dangerously Low on Weapons and Munitions Former Trump DoD Official Warns | SYSTEM UPDATE #502
93.3K56 -
3:00:53
Barry Cunningham
8 hours agoPRESIDENT TRUMP HAS ENTERED THE END GAME AND DEMOCRATS ARE NOW IRRELEVANT!
60.1K79