Premium Only Content

Németországban karácsony helyett faünnep van, Angliában pedig a húsvéti tojásból lett gesztustojás
Ha úgy érzed nem vagy elég művelt, a tárgyi tudásod hiányos vagy egyszerűen csak azt érzed van még hová fejlődnöd nyugodj meg, a Momentumban még lehet jövőd. Hiszen úgy tűnik oda gyűjtik a történelemmel, földrajzzal, fizikával hadilábon állókat, legalábbis ezt követketettük le legutóbb is, amikor Tompos Márton a legnagyobb meggyőződéssel jelentette ki a parlamentben, hogy a magyarok Malawiba és Réunionba mennek egy szebb jövő érdekében. Félreértés ne essék, nem az a fő probléma, hogy Tompos hazudik, hanem az, hogy egy előre megírt beszédet olvasott fel, de valószínűleg meg sem nézte, hogy ezek a területek hol vannak. Meggyőződésünk ugyanis, hogy nem Délkelete-Afrikába járnak a magyarok a jobb élet reményében. Erről is beszéltünk az eheti Skót Dudában, de kitértünk arra is, hogy Gyurcsányék heves adománygyűjtésbe kezdtek, pedig lenne mit a tejbe aprítani, illetve, hogy a német faünnep után, itt van az angol gesztustojás is, ami a húsvétit helyettesíti. Gav Duncan pedig mesélt nekem arról, hogy hogyan telt neki Angliában gyereként a húsvét.
-
LIVE
FreshandFit
7 hours agoBrandon Carter Returns
1,517 watching -
LIVE
SpartakusLIVE
3 hours agoSpartan HERO here to MOTIVATE the MASSES
523 watching -
LIVE
MissesMaam
7 hours agoResident Evil 4 *FIRST EVER PLAYTHROUGH*💚✨
115 watching -
1:36:53
Glenn Greenwald
4 hours agoTrump Tries to End War in Ukraine; U.S. is Dangerously Low on Weapons and Munitions Former Trump DoD Official Warns | SYSTEM UPDATE #502
65.4K26 -
Barry Cunningham
3 hours agoPRESIDENT TRUMP HAS ENTERED THE END GAME AND DEMOCRATS ARE NOW IRRELEVANT!
34.1K17 -
LIVE
Jorba4
2 hours ago🔴Live-Jorba4- The Finals
190 watching -
2:27:06
Blabs Games
12 hours agoApex Legends With Josiah & Mozz
6.59K -
1:01:56
BonginoReport
5 hours agoDems Scramble To Rebrand and it’s a BIG FAIL - Nightly Scroll w/ Hayley Caronia (Ep.114)
92.5K97 -
LIVE
Eternal_Spartan
20 hours agoEternal Spartan Plays Final Fantasy 7 Remake Pt. 5 | USMC Vet | Join the Best Chat on Rumble!
57 watching -
LIVE
ZWOGs
7 hours ago🔴LIVE IN 1440p! - Kingdom Come Deliverance, Trying Off The Grid, and More! - Come Hang Out!
28 watching