Premium Only Content
Főleg a csalódott, csodaváró baloldaliakat szólítja meg Magyar Péter, de fogy a glória a feje fölül
r, de fogy a glória a feje fölül – Karanténvlog
Ez a hét kivételesen nem Gyurcsány Ferencék visszataszító köpködéséről szólt, ám ez nem azt jelenti, hogy a bolsevik vezér jó útra tért volna. A csodaváró baloldali szavazók boldogtalansága azonban annyira látványos, hogy Magyar Péter színre lépése és vergődése egyből sokukat eltántorítja eddigi lieblingjeiktől. Láthatóan ez már a baloldalt is zavarja, akik észrevették, hogy egyre szűkülő táboruk további megroggyanása már a megszűnés környékére juttatja őket, a Karantén pedig le is csap a mocsárban tapicskoló baloldalra. Hiába a külföldi pénz, ha nem maradnak követők, akkor pedig minek támogatnák őket a tartótisztek? Ezért a nárcisztikus Magyart a HVG gyorsan be is támadta, és bár láthatóan van bőven muníció, sokan még kitartanak mellette, miközben Magyar hatalmas dobszóval bevonult a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre és magával vitte a nagy SEMMIT. Az egyre kellemetlenebb szituációt tereléssel próbálta elsimítani, de hiába fenyegette meg a kormányt és egyes tagjait azzal, hogy el kell majd menekülniük az országból, produkciója egyre szánalmasabb. Aki pedig nem ért egyet vele, egyből zsoldosnak, propagandistáknak és sz*rembernek állítja be. Ez a jelenség azonban kifogta a szelet Gyurcsányék vörös vitorlájából, akik ugyan folyamatosan fröcsögnek, ám egyre kevésbé uralják jelenleg az ellenzéki teret, ebben pedig szerepet játszik a szokásosan túlzó és undorító propagandájuk, amely egyre több embert zavar. Egy gyurcsányista jelölt semmitmondó ígérgetései azért helyet kaptak a Karanténvlogban, hiszen a XV. kerületi Cs. Németh Angéla kijelentéseit és annak cáfolatait érdemes megnézni, valamint a végére tartogattunk egy Donáth Anna-féle gyöngyszemet is, aki rendkívül furcsán beszélt az 1848-as forradalomról, majd a legfontosabbnak azt tartotta, hogy kiemelje ezzel kapcsolatban az etnikai egyenlőséget. Talán előkészületben egy Netflixszel közös alkotás, amelyben Petőfi Sándor is néger lesz? Nem tudjuk, de látva a Momentum és a baloldal hozzáállását, vélhetően még ezt a verziót sem szabad elvetnünk. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!
-
2:40:08
PandaSub2000
1 day agoDEATH BET | Solo Episode 01 (Edited Replay)
17.4K1 -
9:41
Blabbering Collector
2 days agoHarry Potter Vintage Christmas Merch By Realtec Canada!
1.65K -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
1,026 watching -
3:29:19
FreshandFit
14 hours agoMilo Yiannopoulos & Akademiks Find Out Who This Girl Smashed...
223K188 -
2:08:35
Badlands Media
13 hours agoDevolution Power Hour Ep. 412 - Monroe Doctrine, Durham Rug, Income Taxes, and MORE!
83.2K13 -
2:09:46
Inverted World Live
7 hours agoNASA Hints at Life Beyond Earth | Ep. 150
83.5K7 -
19:01
Stephen Gardner
12 hours agoAlex Jones: ‘Trump Is About to Do Something MASSIVE!'
45.9K124 -
5:14:39
Drew Hernandez
1 day agoCANDACE OWENS ACCEPTS TPUSA INVITATION TO DISCUSS SUSPICION BEHIND CHARLIE KIRK ASSASSINATION?!
48.5K23 -
2:52:10
TimcastIRL
8 hours agoDrunk Raccoon Becomes Top US Story After Getting Plastered, Passing Out In Bathroom | Timcast IRL
233K120 -
7:15:08
SpartakusLIVE
11 hours agoRule #1 - The BEST Loot is ALWAYS in the OTHER GUY'S BAG
49.1K