Premium Only Content

Kőszegi Zoltán: A legnagyobb megtiszteltetés, ha az ember saját szülőföldjén kap bizalmat
Dabas polgármestere 1998-tól a város első embere. Az eltelt időszak számos kihívást tartogatott számára, de kitartó munkával sikerült látható eredményeket elérni, így például az oktatás, az egészségügy, a sport, a közlekedési és szociális infrastruktúra területén. A dabasi régió korábban különálló falvakból tevődött össze, eltérő identitással; ebből kellett egységes kulturális közösséget kovácsolni, ami jól láthatóan sikerült, hiszen a város polgárai immáron huszonhatodik éve Kőszegi Zoltánnak szavaznak bizalmat. A polgármester szerint ezt annak is köszönheti, hogy a helyiek érzik: a városvezetés elsődleges célja, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek a dabasi lakosok javát szolgálják. Kőszegi Zoltán kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban nem volt ellenfele a választásokon, ami már azért is számít különlegesnek, mivel Dabas választókerületi központ, így minden politikai párt számára fontos a jelenlét. “Sohasem törekedtem arra, hogy népszerű legyek, arra viszont igen, hogy az emberek javát szolgáljam” – mondta Kőszegi Zoltán. A polgármester szavai szerint az öncélú politizálás rossz irány, a városérdek az elsődleges, amihez azonban megfontolt döntésekre van szükség. A közösségépítés azonban nem könnyű feladat, pláne egy közel húszezer főt számláló településen. Hogy mi a siker titka? Kiderül a Mi kérdezünk legújabb adásából!
-
13:32
PestiSracok.hu
5 months agoDonald Trump hajthatatlan Merkel pedig szétveri a CDU-t | GEOrgPOLITIKA
5541 -
LIVE
Steven Crowder
2 hours ago🔴 Grading Donald Trump's First 6 Months: Epic Success or Massive Failure?
52,668 watching -
LIVE
Bannons War Room
5 months agoWarRoom Live
16,904 watching -
LIVE
Benny Johnson
1 hour agoD-DAY: BOMBSHELL Release Expected TODAY That Will Change EVERYTHING, Trump Posts Hillary Behind Bars
7,650 watching -
LIVE
JuicyJohns
3 hours ago $1.86 earned🟢#1 REBIRTH PLAYER 10.2+ KD🟢$500 GIVEAWAY
109 watching -
LIVE
Caleb Hammer
3 hours agoShe Came Here To Cancel Me | Financial Audit
137 watching -
LIVE
MYLUNCHBREAK CHANNEL PAGE
2 hours agoExposing It All
567 watching -
LIVE
The Big Mig™
5 hours agoA World Without Cancer w/ Expert John A. Richardson Jr.
4,641 watching -
4:17:18
The Bubba Army
1 day agoTrump Pardoning Diddy? - Bubba the Love Sponge® Show | 7/30/25
54.7K12 -
1:19:08
Dear America
3 hours agoGhislaine Maxwell WANTS TO TESTIFY + New Audio Reveals Trump’s Relationship With Epstein!!
123K102