Premium Only Content

Petőfi terjesztette el az osztrák hazugságot – Honi felderítés
Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? – republikánus felbuzdultságában így gúnyolódott Petőfi a győri csatában vesztes magyar nemeseken. Ironikus, hogy a vereség felelősségét a magyarokra kenő osztrák hazudozást éppen az osztrákokat finoman szólva nem kedvelő költőnk terjesztette el. Valójában ez a történet jóval a magyar nemesi felkelők – pontosabban inszurgensek – fölött dőlt el: I. Ferenc császár és király belement egy megnyerhetetlen háborúba a franciák ellen, Laval Nugent osztrák vezérkari főnök benézte az erőviszonyokat és csatát javasolt a túlerő ellen, a parancsnok, Habsburg János főherceg pedig végzetes hibákat vétett a csatában. Az osztrák–magyar reguláris had a kiképzetlen magyar területvédelmi erőkkel, az inszurgensekkel kiegészülve is alig-alig érte el a franciák létszámát. Mozgósításból és logisztikából kiválóan vizsgáztunk, ám a mai fogalmaink szerint afféle nemzeti gárdának megfelelő nemesi felkelésünk ugyanúgy esélytelen volt az akkori világ legjobb hadserege ellen, ahogy a császári–királyi hadsereg. János főherceg azonban első ijedtében gyorsan a magyar inszurgensekre kente a vereséget, ez a legenda pedig azóta is mérgezi a magyar önértékelést.
-
8:52
PestiSracok.hu
6 months agoTrump veszélyes tervei a Gázai-övezettel | GEOrgPOLITIKA
172 -
3:10:02
Price of Reason
13 hours agoTrump Tariffs Are GOOD? Syndey Sweeney Faces WOKE Backlash! Fantastic Four FLOPS! Mouthwashing BAN!
5.83K5 -
svgames
2 hours ago🟢LIVE - TRIVIAA
4.3K1 -
19:10
GritsGG
15 hours agoSolo Warzone 30 Bomb!
5.86K3 -
2:28:39
LimpStinker
2 hours agoZelda BOTW on Switch 2
1.18K -
6:18:53
RECON-RAT Guns & Gaming
1 day ago $0.02 earnedRECON-RAT - Battlefield Marathon! - BF1 -BFV - BF2042
2.05K1 -
1:54:08
The Michelle Moore Show
20 hours ago'Medical Preparedness...Your Gateway to Freedom, Foods Parasites Hate, and more' Guest, Dr. Shawn Rowland, Founder of Jase Medical: The Michelle Moore Show (July 29, 2025)
15.7K10 -
15:05
The Pascal Show
13 hours ago $1.56 earnedHOLY SH*T! The Missing Minute From Epstein’s Jail Video Has Been FOUND
9.52K11 -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
191 watching -
2:14:32
Inverted World Live
10 hours agoHarvard Astronomer Says Hostile Alien Spaceship Heading Toward Earth | Ep. 82
225K62